Kutyáink értik, amit mondunk nekik - egy új magyar kutatás bizonyította ezt!

Az ELTE kutatócsoportja a világon elsőként vigyálta meg, hogy miképp dolgozza fel a kutyák agya az emberi beszédet. 


Kutatásuk során arra jutottak, hogy számít, amit mondunk, és az is, amilyen hangsúllyal mondjuk kutyáinknak. Eredményeik azt mutatják, hogy a dicséret aktiválja a kutyák jutalomközpontját, de csak akkor, ha a szavak jelentése és hangsúlya egyaránt dicsérő.



"A beszédfeldolgozás során az emberi agy területei között létezik egy jól ismert munkamegosztás. A szavak jelentésének feldolgozása elsősorban a bal agyfélteke dolga, míg az intonáció értelmezése inkább a jobb féltekéhez köthető. Az emberi agy nemcsak arra képes, hogy elkülönítse, mit mondunk és hogyan, de integrálni is tudja a két típusú információt, melyek együtt adják a beszéd értelmét. Eredményeink azt mutatják, hogy a kutyák is képesek minderre, ráadásul nagyon hasonló agyi mechanizmusokat használnak" - mondta Andics Attila agykutató, a kutatás vezetője, az ELTE Etológia Tanszékének és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának munkatársa.



"Tizenhárom családi kutyát tanítottunk meg arra, hogy teljesen mozdulatlanul feküdjenek egy fMRI készülékben. Az fMRI teszt egy fájdalommentes eljárás, melyben a kutatásba bevont kutyák nagy örömmel vesznek részt" - mondta Gácsi Márta etológus, a tréningmódszer kifejlesztője, a tanulmány társszerzője. 



"Ez a kutatás az első lépés afelé, hogy megértsük, hogyan értelmezik a kutyák az emberi beszédet, az eredmények pedig abban is segíthetnek, hogy a kutya és az ember közti kommunikáció és együttműködés még hatékonyabbá váljon" - olvasható a kutatás honlapján.




Forrás: Családi Kutya Program / facebook



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Mindketten árvák és magányosak voltak egykor, most szerető családban élnek, és imádnak együtt utazni

8 káprázatos fotó arról, hogyan járja együtt a mentett kutya és cica a világot

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

12 ló összeáll és vár, aztán megérkezik a "suttogó" (egy bámulatos videó)

A kiváló lovas szakembert mindenki Lorenzóként ismeri. Világszerte elismert bámulatos tehetsége és a lovak iránti szeretete. Kevesen tudnak úgy bánni a lovakkal, mint ahogyan ő.

Vihar elől bemenekült kóbor kutyus "tört be" az esküvőre sáros tappancsokon- és milyen jól tette! (Az ifjú pár reakciója szenzációs)

Az ifjú pár egyáltalán nem bánta, hogy egy hívatlan vendég is érkezett az esküvőjükre. Sáros tappancsokon.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...


NAPI BOLDOGSÁG