A brit Schindler története - Winton listája

Sir Winton a II. Világháború kitörésekor fiatal, 29 éves brit alkusz volt. Egy alkusz, aki látta már a nyomort, mely a kontinensen elhatalmasodott. 1938 decemberében szeme elé tárul a csehszlovák táborok nyomora, s talán ez volt az, mely arra késztette a fiatal tőzsdeügynököt, hogy cselekedeteivel majd' 700 gyermek életét mentse meg.

A hihetetlen emberi akarat és szerénység, mely a 2015 júliusában, 106 éves korában elhunyt Sir Winton sajátja volt elképesztő hatással lett 669 gyerek életére. 1939-ben körülbelül 9 hónap leforgása alatt sikerült az Egyesült Királyság területére juttatnia a csemetéket, akiknek szülei sorban álltak és könyörgő levelek tucatját írták neki, hogy gyermekeik életét mentse meg. 

Sir Nicholas Winton tevékenységét a brit kormány engedélyével folytatta. Életét számtalan riport és mélyinterjú örökítette meg és dolgozta fel. "Nicky családja" címmel dokumentumfilm készült arról, ahogy a gyermekek kimentése zajlott Csehszlovákiából.




A megmentett gyermekek és Winton között több mint 50 évre megszakadt a kapcsolat. S nem csak ez veszett el, hanem szépen eltűnt a tett is, melyet a hős bróker véghez vitt, hiszen szerénységében senkinek nem mondta el a történteket. Majd közel öt évtized eltelte után, egy padláson talált albumnak hála derült fény a hihetetlen cselekedetek sorára és azoknak a gyermekeknek a nevére, akiket a lovag megmentett.




Mindig pirkadat előtt van a legsötétebb. (Agatha Christie)


Pozitív Nap - Gerecs Zsófia



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

Mennyire életrevaló a gyerekünk? Tesztelhetjük!

Sokan vannak, akik felnőttek bár, de gondot okoz számukra egy csekk kitöltse, vagy egy családi költségvetés elkészítése. Felnőnek úgy a gyermekeink, hogy nem látják a valódi világot, nem tudnak a "működési elveiről". Hogy ez a szülő kímélete vagy a fiatal érdektelensége miatt van így, a végkifejletet nézve tulajdonképp mindegy is...

Újra kell értékelnünk a nagyszülők szerepét, mert nagyon fontosak!

Boldogabbak azok gyerekek, akik több időt töltenek a nagyszüleikkel - és ez nem csak a puszta tapasztalat, kutatások is igazolják már. Így ahelyett, hogy egyre kevesebb teret kapnak unokáik életében, sok kedvezőtlen szociális hatást is ellensúlyozhatnak szerető jelenlétükkel.

Vekerdy: Így nevelhetsz boldog gyermeket!

A gyerekekkel való jó időtöltést nem kell napokhoz kötni - véli Vekerdy Tamás pszichológus, akinek a gyermek-szülő kapcsolat különféle stratégiáiról gyűjtöttük össze gondolatait.


NAPI BOLDOGSÁG