A teljes napfogyatkozás ragyogásában - Egy nem mindennapi vállalkozás története

A vállalkozás kezdetben lehetetlennek tűnt, hiszen teljes napfogyatkozás egy adott helyen átlagosan 200 évente következik be, sőt, bizonyos területeken még ennél is ritkábban, Los Angeles egén például mintegy 1500 esztendőnként.

Krabbe ráadásul nem csak a szimpla jelenséget akarta lefotózni, hanem a helyszínt is megálmodta. A csillagászati kalendáriumban ráakadt a keresett dátumra: 2015.március 20-a volt az a nap, amikor a norvég Svalbardról láthatóvá vált a napfogyatkozás, ráadásul havas környezetben.

Egy vállalkozó kedvű televíziós műsort támogatónak megnyerve, a fotográfus tízfős csapattal kelt útra, társai között több profi síelő is helyet kapott. Két hétig táboroztak és várakoztak, átvészeltek egy borzasztó vihart, túlélték a hihetetlen mértékű hideget, kitartásuknak pedig meg lett a jutalma. 

Március 20-án 11:11-kor végbement a jelenség, amit a csapat egyik tagja így jellemzett: "A legkülönlegesebb dolog, amit valaha láttam."

A kalandról 31 perces rövid dokumentumfilm is készült, amit a Banff Hegyifilm Fesztiválon hamarosan mi is megtekinthetünk.



Pozitív Nap - Hári Dániel

Forrás: National Geographic Magyarország,

Fotók: Reuben Krabbe



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.


NAPI BOLDOGSÁG