A hazai "Okostojás" világsikere

Néhány hete a logikai játékok nemzetközi találkozóján - vagyis az IPP-n - a zsűri nagydíját nyerte el Zagyvai András játéka a Smartegg. Soha, az IPP-k történetében nem volt magyar nagydíjas játék, de ez a hagyomány most megtört.


A játék magából a tojás alakú testből és egy hozzá tartozó pálcikából áll,
aminek mindkét végén egy-egy golyó található. Célja a pálca behelyezése a kezdő nyíláson és eltávolítása a befejezőn. Ezek más színekkel vannak jelölve – a kezdő pirossal, míg a befejező zölddel.


De nem egy egyszerű labirintuson kell csak végigvezetni a pálcát. A két gömb nehezíti a feladat megoldását, így növelve a játék örömét és ösztönözve minket gondolkodásra. Belső szerkezete is van a tojásnak, ami 360°-ban forgatható, mozgatható és kihúzható nagyjából egy ujjnyi távolságig.

A Smartegg több nehézségi fokozatban készül és ez a tojás belső szerkezetének a változásával is jár. A nehezebb fajtájának a belső szerkezete már három rétegből is állhat. Minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódási lehetőséget nyújt valamint a kézügyességet, a logikus gondolkodást és a térlátást fejleszti. A tojás és a hozzá tartozó pálcika természetes alapanyagokból készül.



Forrás: Ordoglakat.blog.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.

Egy fotósorozat, ami megmutatja a gyerekek hogyan töltötték net és okostelefon nélkül a nyarat szerte a Földön

Summer Unplugged, azaz "nyár kihúzva", ez volt egy nemzetközi fotósverseny címe. Ennek pedig az volt a témája, hogy a gyerekek, hogyan töltik a nyarat, ha nem az interneten lógnak, vagy a Tv előtt ölnek. Fotósok százai örökítették meg világszerte, milyen boldogan telt a gyerekek nyara tévé, internet és telefon nélkül! Mutatjuk a legjobbakat!

Hóbagoly szállította az aranyat a magyar természetfotósnak

Aranyérmet nyert Kércz Tibor fotográfus a 2017-es francia PX3, Prix de la Photographie Paris nemzetközi fotópályázaton - írja a National Geographic.


NAPI BOLDOGSÁG