10+1 fenséges magyar vár (galériákkal)

„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.” – Kölcsey Ferenc – Huszt részlet


Kölcsey verse remekül leírja azt a borzongató érzést, ami akkor lengi körbe lelkünket, mikor egy vár ódon falai között járunk.

Magyarországon számtalan szebbnél-szebb vár áll még ma is. Akit érdekel a történelem, vagy csak csodájára szeretne járni, milyen gyönyörűek ezek a monumentális építmények, azoknak összegyűjtöttünk 10 magyarországi és egy elcsatolt várat.


1. Bory-vár

Bory Jenő (1879–1959) építész, szobrász építette feleségének Székesfehérvárott. 1923-tól 40 nyáron át épült a szerelem jelképeként, mellé pedig szemkápráztató virágoskertet telepítettek. Ma múzeum.

A Bory-vár képekben (GALÉRIA)


2. Budai Vár

A mai Budai Vár már nem az eredeti, XIV. századi épület. Ennek okai pedig a századok során bekövetkezett ostromokat, háborúkat elkövető ellenséges haderők.

A Budai Vár 1987 óta a Világörökség része. Ma a város közép- és török kori múltja látható a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán a legdélebbi palotaszárnyban. A keleti szárnyban kapott helyet az Országos Széchényi Könyvtár, a keleti szárnyban pedig a Magyar Nemzeti Galéria.

A Budai vár képekben (GALÉRIA)


3. Diósgyőri vár

A Diósgyőri vár a XIV-XV. században, gótikus stílusban épült, majd királynék jegyajándéka volt századokon át. Nagy Lajos király (1342-1382) korában élte fénykorát. Ma az ország egyik legjelentősebb műemléke.

A tágas belső udvar kulturális rendezvények színhelye, és innen juthatunk be a látogatható tornyokba, a Rondellába, illetve le az udvar szintje alatti egykori helyiségekhez. Az odalátogatók egyedi bronz pénzérméket verhetnek maguknak. Pont, mint a régiek.

A Diósgyőri vár képekben (GALÉRIA)


4. Drégely vára

„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja” – Arany János: Szondi két apródja részlet

A Drégelyi vár képekben (GALÉRIA)


5. Egri vár

Mindenki bizonyára ismeri Gárdonyi Géza: Egri csillagok című könyvét. Az író által meseszerűen megírt történet valós, és itt, ebben a várban zajlott le minden.

Az Egri vár képekben (GALÉRIA)


6. Hollókői vár

Hollókő nevének kialakulásáról szól egy legenda:
A környék területeinek birtokosa, bizonyos Kacsics András egy alkalommal egy nemes ember szépséges leányát elrabolta. Hogy a lány el ne szökhessen, az egyik hegyen várat építtetett, és annak tornyába záratta. A leányzó dajkája azonban, aki boszorkányos praktikák tudója volt, szövetkezett az ördögfiókákkal, és azok éjszakánként holló képében az épülő vár köveit elhordták egy közeli hegy sziklacsúcsára. A fogoly kiszabadult, és közben megépült a sziklacsúcson Hollókő vára.

A Hollókői vár képekben (GALÉRIA)


7. Sárospataki vár

Sárospatak várát több híres nemesi család is birtokolta, többek között a Dobó család (itt volt Balassi Bálint esküvője Dobó István leányával, Krisztinával), a Lorántffyak, majd a Rákóczi család. I. Rákóczi Györgynek itt ajánlották fel az erdélyi fejedelemséget.

A Rákóczi-szabadságharc viszontagságai nem kímélték a várost; hol a kurucok, hol a labancok birtokolták. 1708-ban itt tartották az utolsó kuruc országgyűlést. A város lakói aktív részt vállaltak az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban is.

A Sárospataki vár képekben (GALÉRIA)


8. Siklósi vár

A siklósi vár az egyik legépebb, legegységesebb történelmi emlékünk. A ma látható összkép fokozatos és máig tartó fejlődés eredménye. Látványos elemeit még a középkorban rakták le, de a magyar építéstörténet szinte minden korszaka rajta hagyta stiláris bélyegét. A vár több részből áll: az együttes magja a várkastély. A várkastélyt magas várfalak és védőművek, félköríves tornyok és bástyák övezik. A belső vár körül várkerület fekszik. Itt áll az egykori ferences rendház és templom műemléki együttese. A műemléki együtteshez történelmi értékek, érdekességek kapcsolódnak.

A Siklósi vár képekben (GALÉRIA)


9. Tatai vár

Tatai vár Tatán az Öreg-tó partján található vízi vár. A várat Luxemburgi Zsigmond király építette a 1397-1409 között, talán a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak ma csak déli szárnya, illetve a többi részének feltárt alapfalai láthatóak, látogathatóak.

A Tatai vár képekben (GALÉRIA)


10. Visegrádi vár, a Fellegvár

A visegrádi vár a Dunakanyar csodálatosan ívelt, hatalmas zöldellő hegyekkel körülvett természeti környezetében, a Visegrádi-hegység magas sziklacsúcsától le egészen a folyamóriás partjáig húzódik.

Megépítése óta sokszor cserélt gazdát és a törökök Buda vára előtt a Visegrádi várat foglalták el, de kevésbé volt számukra fontos, így elhagyták, és Buda ellen keltek.

Az 1960-as évektől indult meg korszerű műemlékvédelmi helyreállítása, melynek munkálatai még sok generációnak adhatnak feladatot.

A Visegrádi vár képekben (GALÉRIA)


10+1. Pozsonyi vár

Mária Terézia királynő szívesen tartózkodott a várban, és az ő idejében épült a várban lévő kút melletti nagy víztározó. II. József idejében a várban börtönt, és papnevelő intézetet létesítettek.

A vár 1811. május 28-án leégett, a legenda szerint hazájukból elhurcolt olasz katonák gyújtották föl. A tűz által megkímélt épületrészeket a későbbiekben a katonaság laktanyaként használta.

Az első világháborút követő trianoni békediktátum után a pozsonyi vár a Csehszlovák Köztársaság, majd a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság része lett. A várban jelenleg 2009 óta rekonstrukciós munkálatok folynak, melyek végeztével várhatóan új kiállítások nyílnak majd.

A Pozsonyi vár képekben (GALÉRIA)

Szerző: Lasán Alexandra - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A legjobb hazai buszmegállók, ahol jó várakozni

Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek. De most mutatunk egy rendhagyó hazai összeállítás, ahol igenis várakozni jó

Papírjaguárnak, szász Porschénak, NDK-Volkswagennek is csúfolták: 60 éves a kultikus Trabi

Hatvan éve gurult le a futószalagról az első Trabant. Egészen pontosan 1957. november 7-én hagyta el a kelet-németországi Zwickau Sachsenring autógyárát a mára kultikussá vált Trabant első példánya.

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

Egy fotósorozat, ami megmutatja a gyerekek hogyan töltötték net és okostelefon nélkül a nyarat szerte a Földön

Summer Unplugged, azaz "nyár kihúzva", ez volt egy nemzetközi fotósverseny címe. Ennek pedig az volt a témája, hogy a gyerekek, hogyan töltik a nyarat, ha nem az interneten lógnak, vagy a Tv előtt ölnek. Fotósok százai örökítették meg világszerte, milyen boldogan telt a gyerekek nyara tévé, internet és telefon nélkül! Mutatjuk a legjobbakat!

10 randiszokás, amit visszasírunk

Hol vannak már azok a régi szép idők, ahol minden randevú különleges volt? A férfi virággal várta a nőt, akinek eszébe se jutott, hogy az első alkalomkor egy véletlen kézszorításnál több történhet. Csupa izgalom, és rejtély volt az egész. Senki nem akart semmit elsietni. Kár, hogy ezeket a szokásokat már csak a fekete-fehér filmekből ismerhetjük. De mi nők, fogjunk össze! Követeljük vissza a gentlemaneket!


NAPI BOLDOGSÁG