A legek városai Magyarországon


Csodálatos országunknak rengeteg különlegessége van, melyből most kiemelünk nektek párat, azért hogy együtt rácsodálkozzunk a legnagyobbra, leggyönyörűbbre, az egyedülállóra.


Megpróbáltuk összegyűjteni az ország legjeit. Hol vannak a leglátogatottabb helyek, a legszebb építmények, legnagyobb fesztiválok, leghangulatosabb sétáló utcák.

Ahogyan az a "soproni" reklámban is hallhattuk pár éve: a világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszéljük, és mindenki egyöntetűen tudja, amikor azt mondja valaki: Anyám tyúkja, miről is beszél és természetesen senki sem örül annak, ha a turisták összekeverik Budapestet Bukaresttel. 

Ha szeretnénk, hogy városainkról méltán beszéljenek, nem árt először ha mi magunk is látjuk saját értékeinket.


Esztergom - hajdani fővárosunk, a legfelsőbb város, mely a magyar repülés egyik bölcsője is

Egészen 1242 teléig, a tatárjárásig Esztergom volt az ország fővárosa. A város fekvése miatt a Dunakanyar legfelsőbb városának is szokták nevezni. Az ország legnagyobb vallási építménye, az esztergomi Bazilika, itt található. Belvárosa műemléki védelem alatt áll, itt van a festői Széchenyi tér és a Királyi város is. A téren olyan épületek találhatóak, mint a városháza, azaz a Vak Bottyán palota. A belvárosban a Mária Valéria hídban is gyönyörködhetünk. 

A magyar repülés egyik bölcsője is, ugyanis 1936-tól az esztergomi repülőgépgyárban dolgozott idősebb Rubik Ernő repülőmérnök. A Rubik-kockát feltaláló Rubik Ernő édesapja, aki Esztergomba megalapította a vitorlázórepülőgép-gyártó üzemet, és 1963-ban a Kossuth-díj III. fokozatát kapta a sportrepülőgép tervezésben elért eredményeiért.
Természeti kincsei: A városnak a legmagasabb pontja (406m) található a Vaskapu menedékház, ahonnan rácsodálkozhatunk az egész Esztergom szépségére. Kirándulóknak még ideális hely a Búbánatvölgy és környéke, ami a Duna-Ipoly Nemzeti Park része.

Videó: Sándor Fehér / Vimeo.

Gyönyörű videó Esztergomról.


Székesfehérvár - 
Magyarország legősibb, legbarátságosabb városa

Öt évszázadon keresztül volt koronázások színhelye. Ez a város a legalkalmasabb talán arra, hogy az ember egy nyugodt sétát tegyen gyönyörű macskaköves útjain a belvárosban. Hézagos épületek, zöldövezetek, barátságos emberek, ez az, ami legfőképpen a várost jellemzik.

A belváros szívében található a Romkert, melyben jobbnál-jobb kávézók teraszán ücsöröghetünk. Szinte "szagoljuk" a város ősi varázsát. A központban található az Országalma, a Szent István Bazilika, Kati néni szobra, a királyi szálló: Hotel Magyar Király, a Vörösmarty Színház, a Rózsaliget, az Órajáték. Amit pedig nem hagyhatunk ki a szépségei közül az nem más, mint a Bory -vár. 

Ha pedig pár nyugodt percre szeretnénk magunkat a természetbe csodálkozva belefelejteni, sétáljunk egyet a Csónakázó-tó mellett, és élvezzük a naplementét.

Fotó:Bory-vár- Őri Tóth István
Fotó: Rózsaliget - Őri Tóth István


Populáris fesztiváljai a fiatalok körében is hódít. Ilyen pl. a Fezen - Fehérvári Zenei Napok, mely minden évben július - augusztus környékén kerül megrendezésre. A második pedig: a Királyi Napok! Ilyenkor egész Fehérvár ünnepel, virágokba borul, misézik, felvonul, tűzijátékban és koronázási ünnepi játékokban mulattatja magát.

A fiatalok kedvelt helye a Kávészínház nevű kávézó, ahol sokféle kávéspecialitást ki lehet próbálni. Még egy film is készült Székesfehérváron, királyi jellegéből adódóan:


Győr - A hidak városa és egyben a legdinamikusabban fejlődő településünk

Győr műemlékekben a harmadik leggazdagabb város Magyarországon. A belváros barokk magjának rekonstrukcióját a műemlékvédelem Europa Nostra-díjával ismerték el. A belváros történelmi korokat idéző templomai, palotái, múzeumai, jellegzetes sarokerkélyei, a szűk közök sétára hívogatják a látogatót. 

A hidak meghatározó arca a városnak, egy korabeli lapban Baross Gábor miniszter fia, Baross Károly fogalmaz így: "mint közlekedésügyi kormánybiztos apám örökségét továbbörökítve mondom - Győr híd Európa felé, kapu a nagyvilágra". Ez lett 1980-ban Győr város szlogenje azóta is.

Hidak: Révfalusi- vagy Kossuth-híd, Új gyárvárosi- vagy Széchenyi-híd, Jedlik- vagy kis-Erzsébet-híd, Rába-kettős-híd, Petőfi-híd, Baross-híd, Soproni-vasúti híd, Bécsi-vasúti híd.



Sopron - a leghűségesebb


Tűztornya déli oldalán található Hűségkapu és a Hűség városa szobor a Fő téren, mely az 1921-es népszavazás emlékét idézi fel.

Kristálytiszta levegőjének köszönhetően Sopron jegyzett klimatikus gyógyüdülőhely. Ódon, barokkdíszes erkélyes házak, boltíves kapualjak, nemes vonalú gazdagon faragott vaskopogtatós kapuk és árkádos udvarok őrzik a múltat. A Belváros két pólusa a Fő tér és az Orsolya tér.

"Szőlő és bor városa" Kékfrankos, sötétvörös bora kellemes zamatú, savakban igen gazdag. További szőlőfajták: Zweigelt, Cabernet, Syrah, Medoc, valamint a fehérek közül a Zöld veltelini, a Leányka és a chardonnay.

A Soproni Nyári Bobpálya pedig egy Igazi élményt kínál családoknak, csoportoknak, fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.



Budapest - a legnagyobb, a legszínesebb, a legfiatalosabb

Budapesten több mint 800 különböző műemlék található, amelyek a legtöbb európai művészeti stílust képviselik. Látnivalók Budapest legrégibb hídjai, a Széchenyi lánchíd, a Margit híd és a Szabadság híd, valamint az Erzsébet híd, amely modern kialakítása ellenére a városkép meghatározó elemévé vált. Pesten a Városliget és a Népliget, Pest és Buda között pedig a Duna két parkosított szigete, a Margit-sziget és az Óbudai-sziget.

 

Legfelkapottabb és leghíresebb bevásárló utcája a Váci utca, ahol a legnagyobb márkák vonulnak fel.  A város életében meghatározó szerepet töltenek be az úgynevezett „romkocsmák”, amilyen a Szimpla romkocsma, a Fogasház, a Dürer kert vagy épp a Kertem, amelyek alternatív működési módjukkal, egyedi stílusukkal, és a külföldieket igencsak vonzó hangulatukkal a leglátogatottabb helyekké váltak, melyek szórakoztatnak, hanem kulturális lehetőségekkel is bírnak.

 

Ha csak sétálunk a városban, akkor is olyan helyek mellett mehetünk el, melyeknek meg van a maga szépsége, múltja.

 

További látnivalók: Halászbástya, Gresham Palota, Gül Baba Türbéje, Magyar Tudományos Akadémia, Párizsi Nagyárúház, Gellért-hegy, Normafa, Aquincum, Budai Vár, Budavári Sikló, Citadella, Duna-korzó, Eiffel téri jégpálya, Erzsébet tér, Feneketlen-tó, Fővárosi Állat- és Növénykert, Füvészkert, Hármashatár-hegy Keleti Kilátó, Hősök tere, Hűvösvölgy, Károlyi-kert, János-hegy, Műjégpálya, Nemzeti Színház, New York Palota, Ráday utca, Rudas Fürdő, Rózsadomb, Terror Háza, Vajdahunyad vára, Művészetek Palotája.

 

Ajánlatos sétálni a "kisutcákban" is, melyek sokszor kincseket rejtenek és megmutatják nekünk olyan arcát is, amit eddig nem láttunk. Ezek a "kisutcák" ugyanúgy szerethetőek, mint a kevésbé ismert helyek.

 

 

Leghíresebb fesztiválja a minden évben megrendezésre kerülő Sziget fesztivál. 



 Gyönyörű Timelapse videó Magyarország szívéről:

 


Ha ismerjük mi, miért van a talpunk alatt, akkor az út már nem is tűnik nehéznek, hosszúnak, és értelmetlennek.


 Szerző: Tamás Zsanett - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

Íme, az ország hét csodája!

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a természetet azonosítjuk egy szép idős fával, egy kellemes vizű tóval, egy aranyos állattal, a hétvégi kirándulással vagy horgászattal. Mindez valóban fontos, és a rekreációs értéket nem szabad lebecsülni, de amikor természetről beszélünk, ennél sokkal többről van szó.

Ez biztosan le fog nyűgözni: holnap kerül a mozikba az eddigi legszebb film Gemencről

Nem szabad kihagyni, kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni! :)

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!


NAPI BOLDOGSÁG