A Velencei-tó gyógyító ereje

A Velencei-tavat, amelyet egykor elsősorban halászatra használtak, először II. Béla említette egy oklevélben. A tó első szakszerű felmérése Mária Terézia idejéből való.


A Velencei-tó országunk második legnagyobb tava, hossza 10,8 kilométer, szélessége 1,5 és 3 kilométer közötti, vizének mélysége 1-2 méter. A Balatonhoz hasonlóan a földkéreg süllyedése nyomán alakult ki. Területe a korábbi 60 helyett ma csupán 25 négyzetkilométer, vízszintje pedig 3-4 méterrel magasabb volt, mint napjainkban.

Az ország legnagyobb gyógyfürdője

A Velencei-tavat gyakran emlegetik a Közép-Dunántúl gyöngyszemeként vagy a napfény tavaként, de nyugodtan nevezhetjük az ország legnagyobb gyógyfürdőjének is, hiszen vizének rendkívül magas ásványianyag-tartalma miatt bizonyítottan gyógyító hatású a mozgásszervi betegségek kezelésénél. Erre a kiváló adottságra épült az agárdi gyógyfürdő is.

A tó nádszigetei

A Velencei-tó Európa egyik legmelegebb vizű tava, s ez nemcsak az alacsony vízállásnak tudható be, hanem a napsütéses órák igen magas számának (évi 2050 óra) is. A családosok számára pihenésre, feltöltődésre kimondottan ajánlott a nyáron 26 fokosra is felmelegedő tó. A vízfelület a keményebb teleken egyetlen hatalmas korcsolyapályává változik, ekkor a jégvitorlázók, fakutyázók, korcsolyázók vehetik birtokba.

A Velencei-tónak nincsenek fenékforrásai, csak a csapadék és a beleömlő patakok táplálják, amelyek jelentős mennyiségű ásványi anyagot szállítanak. Így a tó vize a nátrium-hidrokarbonátos, sziksós vizek közé sorolható. Vegyi összetételének köszönhetően alkalmas testi-szellemi kimerülés vagy étvágytalanság gyógyítására is. Magas kén-hidrogén- és bitumentartalma révén hatásos a reumatikus betegségek kezelésére. A tófenéken lerakódó iszap kiválóan használható iszapkezelésre, mivel gyógyereje a hévíziével vetekszik. Az elvégzett vizsgálatok szerint a víz rádiumemanációja megközelíti a Rudas fürdőét és az egri Török fürdőét.



Nádvilág – madárparadicsom

A Velencei-tóról nem lehet a nádvilág említése nélkül beszélni, hiszen területének majd kétharmadát nádasok borítják. Ami a fürdőzők számára nem a legjobb hír, a horgászoknak és természetkedvelőknek nagy örömet szerez: a kiterjedt nádasban kitűnő minőségű halállomány – elsősorban ponty, süllő, csuka, harcsa – honos. A tó északi partján három kilométer hosszúságú horgászversenypályát alakítottak ki, ahol több ízben tartották már világbajnokságot is.

A tó növényvilága rendkívül gazdag. A leggyakoribb a közönséges nád, de tömegesen fordul elő a békatutaj szép, fehéres virágaival és a sárga virágfürtű vízi rence, amely húsevő növény. A nádvilág igazi paradicsom a víziállatok számára: vidrák, pézsmapockok, vörös hasú unkák, pettyes és tarajos gőték szép számmal élnek háborítatlanul a nádasban.

Búbos Vöcsök a tavi nádasban

A Velencei Madárezervátum Természetvédelmi Terület és Dinnyési Fertő Természetvédelmi Terület zavartalan élőhelyet biztosít a gazdag madárpopulációnak: a kanalas, szürke és vörös gémek, kócsagok, ludak számára. A vonulás időszakában ezrével gyülekeznek itt vetési ludak, récék, nagy lililek. A rezervátum előzetes bejelentés után csoportosan látogatható.

Igazi természeti kincsünk a Velencei-tó, vigyázzunk rá!

Forrás: Tudtad.com

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Hogyan szorítod ökölbe a kezed? Sok mindent elárul rólad

Eszedbe jutott valaha is, hogy még az sem mindegy, hogyan szorítod ökölbe a kezed? Pedig valóban nem az. Ez az önkéntelen avagy tudattalan mozdulat nagyon érdekes dolgot árul el rólad. Szóval, hogyan szorítod ökölbe a kezed? És vajon mit jelent mindez a számodra?

Alighanem ez az ország legkülönösebb fája

A napokban a Facebookon tettek közzé egy fotót Ceglédbercel egyik fájáról, ami nemcsak pompás színezetével, hanem egyedülálló formájával is lenyűgözi az arra járókat.


NAPI BOLDOGSÁG