Megérkezet a november Mindenszentek ünnepével


November elsején, mindenszentek ünnepén a budapesti Farkasréti temetőben tartanak központi megemlékezést. Mindenszentek ünnepe Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap.


Mindenszentek és Halottak napja 

Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az üdvösséget nyert lelkek emléknapja, amely eddig Magyarországon a katolikus hívek számára úgynevezett tanácsolt ünnep volt, az idén azonban ismét bekerült a kötelező egyházi ünnepek közé. Ez azt jelenti, hogy az egyház előírása szerint a híveknek kötelező részt venniük a szentmisén. A protestánsok ezen a napon az elhunytakról emlékeznek meg.

Az ezt követő halottak napja, november 2. fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává, ezekben a napokban az emberek gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.

Sokan meglátogatják elhunyt szeretteiket az ünnep alatt

Hosszabb nyitvatartás, megerősített biztonság

A budapesti temetők vasárnap estig a szokásosnál hosszabb ideig, 7 órától 20 óráig tartanak nyitva. Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben ingyenesen igénybe vehető, 8 és 17 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a közlekedést. Gépjárművekkel az ünnepek alatt tilos a behajtás a temetőkbe, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével.

A temetőkben megerősítették a rendészeti szolgáltatást, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek. Ma és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben.

Sűrűbben járnak a tömegközlekedés eszközei

Az ünnepi hosszú hétvégén egyes buszok, villamosok sűrűbben járnak a temetőket érintő vonalakon, emellett több rendkívüli járatot is indítanak: az Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjáratokkal is el lehet jutni.

A Budapesti Közlekedési Központ az utasoknak a várhatóan megnövekvő gépjárműforgalom miatt azt javasolta, hogy a villamosokat vegyék igénybe.


Forrás: MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Amikor nincs helye hangos szavaknak

Most elcsendesül a világ, és benne Mi is. Magunkba nézünk, és mélyen, alaposan átvizsgáljuk a lelkünket. Emlékeket keresünk, jókat vagy rosszakat, érzéseket, amik régi pillanatokat idéznek fel bennünk. Megállunk, lelassítunk, mert ez a nap azokról szól, akik nem jöhetnek tovább velünk.


NAPI BOLDOGSÁG