"Minden gyermek felnő, egyet kivéve: a szomorú gyermeket. Az átmenetek az ő életében nem történtek meg, vagy rosszul sikerültek, vagy a kísérő nem volt megfelelő... Vagy talán túl hamar, vagy túl későn indult a gyermek... Az átmenetkor elveszítette önmaga valamely lényeges részét, és azért néz hátra, hátha megtalálja..." - áll a könyvben.

- Az életet úgy kezdjük, hogy bensőnk nagyon primitív: lenni vagy nem lenni, igen vagy nem, ölök vagy megölnek, eszem vagy engem esznek meg - magyarázta a szerző a könyv bemutatóján. Mikor az átmenet nem jön létre, mikor a határok nem élesek, a múlt túlságosan beleivódik a jelenbe, a jövő hasonlítani kezd a múltra; a nemek és a generációk összekeverednek; a szülők többé már nem szülők, lányok és fiúk összetéveszthetők lesznek és a gyerekek azt játsszák, hogy a szülők szülei. Ebben az elmosódott szituációban egyetlen alternatíva van: az igen vagy a nem... ölni vagy megöletni ... enni vagy felfalatni... Az élet elveszti komplexitását, nem vesszük már észre a különbségeket. Ez a szélsőséges leegyszerűsödés szükségképpen eszünkbe juttatja csecsemőkorunkat, a "kezdet kezdetét", mikor semmi sem létezett azon kívül, hogy anya vagy nem anya, az ő életet adó jelenléte vagy hiánya.

A "doboz" tartalma meghatároz minket

Szavai szerint a kisgyerek később megtanulja, hogy nem csak kétféle, szélsőséges érzés létezik. A sokféle ellentétes érzés, az ambivalencia elleni védekezés eszköze a tudatalatti, mely olyan, mint egy doboz, amelybe nemkívánatos érzéseinket gyermekként eldugjuk. A "doboz" tartalmának óriási hatása van az életünkre, a felvállalt érzéseinkre, még akkor is, ha ezzel nem is vagyunk tisztában. A felnövésre képtelen gyerek nem tudja kinyitni ezt a dobozt, és feltárni annak tartalmát.

"A gyerek három éves koráig mindenre emlékszik, onnantól kezdve pedig elkezdi betenni egy dobozba a félelmetes élményeket. Ebben a dobozban néha szörnyű dolgok vannak. Ha a szörnyű dolgokat nem tudja elengedni, az megmérgezheti az életet - fogalmazott Kathleen Kelley-Lainé. A babák, akik nem tettek szert súlyra édesanyjuk karjában, vagy akiknek életérzékelése valami tragikus esemény következtében megszakadt, annak a veszélynek vannak kitéve, hogy szomorú gyermekek lesznek, akik gyermekkoruk egy elveszett darabja után kutatva röpködnek az időben."

Önmagunk megértése, érzéseink és tetteink felelősségének felismerése, az élet örömeinek és árnyoldalának együttes elfogadása - talán ezek azok a kulcsmozzanatok, amelyek a felnőni képtelen személyekből valamiképp hiányoznak. A felnövésre való képtelenség külön nevet is kapott a pszichológiában: Pán Péter-szindrómára keresztelték el. Manapság egyre többen kerülnek szembe azzal, hogy gyermekük nem akar kiröpülni ki a családi fészekből, nehezen kezd önálló életet, vagy éppen párjuk az, aki "egy nagy gyerek", ami számos konfliktust okozhat a kapcsolatukban.

Megrekedve a határ két oldala között 

Pán Péter 1905-ben született James Matthew Barrie lelkéből. A színdarab mítosz lett, a gyereké, aki nem akar felnőni. Ez a könyv sok ember számára kinyithat egyfajta belső gondolkodást - hangsúlyozta a szerző. Kathleen Kelley-Lainé saját Pán Péter-története úgy kezdődik, hogy ő és családja 1949-ben elhagyják Magyarországot. A kislány még kedvenc nyusziját sem viheti magával.

"A határ, amelyen Magyarországot elhagyva 1949 ama nevezetes estéjén átléptünk, csalókának bizonyult, hisz nem töltötte be az egyik állapotból a másikba történő valódi átmenet szerepét. Valószínűleg még nem voltam érett az ilyesfajta utazásra, ezért inkább elbizonytalanodtam tőle" - olvasható a kötet lapjain a gyerek visszaemlékezése, aki már felnőttként, "visszatérve Európába jött rá, hogy valami nem stimmel." Mint mondta, "nem tudtam angolul szeretni". A nagyközönségnek is szóló kiadvány arra keresi a választ, hogy miért is szakadnak el egyre nehezebben a fiatalok szüleiktől, a családi háztól. A történetek - Pán Péter és a szerzők élete - összefonódnak, majd külön irányt vesznek, hogy valami egészen más helyre vezessék az olvasót, mint amerre indult. 

- Bízz magadban és éld át az érzelmeidet! - hangsúlyozta Oriold Károly, az Oriold és Társai Kiadó igazgatója, hozzáfűzve: - Mindenkinek vállalnia kell saját történetét.



Pozitív Nap / MTI-Press