Május első vasárnapján azokat ünnepeljük, akik életet adtak nekünk, akik vigyáznak ránk, de szélnek eresztenek, ha mennünk kell. Akikkel a legőszintébben tudunk beszélgetni, és akik feltétel nélkül szeretnek minket, jóban-rosszban. Az örök önzetlenség szobrai ők, és ezt talán soha nem fogjuk tudni nekik meghálálni. 

5+1 csodálatos verssel, versrészlettel kívánunk sok boldogságot minden édesanyának! 

József Attila – édesanyja, Pőcze Borbála egyedül nevelte fel őt és két nővérét. Napszámos munkát végzett, vég nélkül mosott, vasalt, takarított. A küzdelmes mindennapok azonban felemésztették: méhrákot diagnosztizáltak nála, és a betegséggel szemben már nem tudott helyt állni. Halála a költő életének meghatározó eseménye volt, hiszen szerette, míg élt, de "gyűlölte", amikor elment – úgy érezte, magára hagyták. Ezek a vegyes érzelmek mutatkoznak meg a Mama és a Kései sirató című gyönyörű versekben is:

„Ettelek volna meg!... Te vacsorádat

      hoztad el - kértem én?

Mért görbitetted mosásnak a hátad?

Hogy egyengesd egy láda fenekén?

Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!

Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:

haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel

      s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,

      ki csal és hiteget!

Suttyomban elhagytad szerelmeidből

jajongva szült, eleven hitedet.

Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!

A gyereknek kél káromkodni kedve -

      nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,

      a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,

      ebbe fog belehalni.”

                                          József Attila: Kései sirató, részlet (1935)

József Attila édesanyjával és testvérével

Szabó Lőrinc – édesanyja, Panyiczky Ilona lengyel családból származott, dédapja, Panyiczky János telepedett meg Magyarországon. Bár Szabó Lőrinc hamar elhagyta a szülői házat, felnőttkorában sokszor felidézte azokat a pillanatokat, amikor édesanya a régi szép időkről mesélt neki: „Nem volt még ennyi baj, mondotta, nem volt, ilyen gonosz a nép: mint mezei virágok nőttek s minden nemzedék egymás mellett s egymás után nyugodt derűvel ment meghalni” – írta az Anyám mesélte című versében. 

„Csak egy voltak kivétel, az Anyák.

Szentek és ápolónők: a csodát,

a jelenést láttam bennük. A nagy

odaadást, az aggodalmakat,

a virrasztást, a könnyet, s mind, amit

a nő szenved, ha otthon dolgozik,

a gondviselést. Hogy testileg mi a

férj, feleség s a család viszonya,

nem sejtettem-kutattam. Valami,

éreztem előre elrendeli,

ki hol álljon, mi legyen, öröme,

bánata mennyi, milyen gyermeke,

és ezen változtatni nem lehet.

A férfi maga küzdi ki szerepét,

a nők az eleve-elrendelés:

ők a béke, a jóság, puhaság

a földön, a föltétlen szeretet...

Anyám, nyujtsd felém öreg kezedet!”

                                                Szabó Lőrinc: Az Anyák (1910-es évek)

Szabó Lőrinc

Márai Sándor – már gyerekkorában tájékozottabb, intelligensebb volt, mint sok felnőtt. Nem csak a jogtudós édesapa, hanem az édesanyja, Ratkovszky Margit is arra törekedett, hogy ő és három testvére megfelelő polgári nevelést kapjon. Később, íróként jól tudta hasznosítani azt a rengeteg tudást, amit az évek során összeszedett. Művei - mint például az Anya című alkotás - egy sokrétű, magas szinten gondolkodó személyiségről árulkodnak:

„Amit egy titkos kéz irat:

lágy arcod fonódott redője

bonyolult, fakult kézirat,

nézem, betűzgetem belőle:

mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,

e mély sor a homlokodon:

bocsáss meg,

nem így akartam, ennyi lett,

ki sorsa ez, enyém, tied?

nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen

tükrök előtt néha megállok:

nézd anyám, fiad idegen

arcán indulnak már a ráncok,

hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva

két testünk visszaporlik lassan

egy testbe, egy porba, egy anyába.”

                                                    Márai Sándor: Anya 

Márai Sándor gyerekként

Kosztolányi Dezső – édesanyja, Brenner Eulália alig múlt 18 éves, amikor életet adott a költőnek. A szülésnek érdekes története van: 1885. március 29-én, virágvasárnap a fiatalasszony templomba készült, de nem találta a férjétől kapott aranyórát. Elkeseredésében sírni kezdett, amitől hirtelen elkezdődtek a fájások. Azóta Szabadkán – ahol Kosztolányi született – él egy mondás: bárcsak nekem is ellopnák az aranyórámat, mint Brenner Lálikának!

„Anyuska régi képe.

          Jaj, de édes.

Itt oly fiatal még. Tizenhat éves.

Mellén egy nagy elefántcsont kereszt.

De dús, komoly haján, bársonyruháján

titkos jövendők szenvedése rezg.

Keze ölében álmodozva nyugszik

karperecek, gyűrűk súlya alatt,

és könnyen az asztalra könyökölve,

feje előrebillen hallgatag.

Oly idegen így. Olyan ismeretlen.

Tündéri ábrándok menyasszonya.

Csak a szeme nevet rám ismerősen,

két mélabús, merengő viola.

Csak kék szemében ismerek magamra,

mely eljövendő álmoktól homályos

s rettegve a bús végtelenbe réved.

A lelkem már körötte szálldos.”

                                           Kosztolányi Dezső: Anyuska régi képe (1910 körül)

Kosztolányi Dezső édesanyja, Brenner Eulália

Petőfi Sándor – Hrúz Mária szlovák anyanyelvű volt, a magyart csak asszonykorában kezdte elsajátítani. A család kezdetben jó körülmények között élt, az édesanya gyengéd szeretettel nevelte a makacs, de jószívű Petőfit. Később azonban egyre kevesebb pénzből kellett gazdálkodniuk, és Petőfi kamaszkorában elköltözött a feszült hangulatú szülői házból. Mikor azonban hazalátogatott, édesanyja mindig örömmel fogadta: a Füstbe ment terv című vidám költemény is egy ilyen pillanatot örökít meg.  

„Egész uton - hazafelé -

Azon gondolkodám:

Miként fogom szólítani

Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is

Kedvest, szépet neki?

Midőn, mely bölcsőm ringatá,

A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan

Szebbnél-szebb gondolat,

Mig állni látszék az idő,

Bár a szekér szaladt.

S a kis szobába toppanék...

Röpűlt felém anyám...

S én csüggtem ajkán... szótlanúl...

Mint a gyümölcs a fán.”

                                     Petőfi Sándor: Füstbe ment terv (1844)

Petőfi Sándor családja: édesapja, Petrovics István és édesanyja, Hrúz Mária (felső sor), Petőfi Sándor, fia, Zoltán, és felesége, Szendrey Júlia (középső sor), öccse, Petőfi István (alsó sor)

"Az anya nem az a személy, akire támaszkodunk, hanem aki szükségtelenné teszi a támaszkodást." ~ Dorthy Canfield Fischer ~

Szerző: Kiss Gréta – Pozitív Nap