Élelmiszerek, amelyek ezerszer hatékonyabbak a méregdrága tisztítószereknél

Kicsi a só, de erős

Következő alkalommal, mikor egy baráti összejövetel alkalmával valaki a fehér terítőre önti a vörösbort, a kacagás - vagy éppen mérgelődés - helyett rohanjunk a konyhába, és kapjuk kézbe a sószórót. Nem mi, professzorok és szakemberek állítják: nincs még egy olyan anyag a földön, ami olyan jól elnyelné a folyadékot, mint a só.


Fényesítsük banánhéjjal az ezüstöt

Ha megettük a déli gyümölcsöt, ne dobjuk el rögtön a héját. Amennyiben ezüstgyűjteményünk kezd kicsit megkopni, fogjuk a banánhéjat, töröljük át vele ékszereinket, evőeszközeinket, az eredmény pedig magáért beszél majd.


Az uborka héja csodákra képes

Saudia Davis, egy külföldi környezetvédelmi cég alapítója és vezérigazgatója szerint az uborka rendkívül sokoldalú tisztítószerként is bevethető. A falakról könnyen eltávolíthatók vele a felújításkor keletkezett helyjelek, a fürdés után bepárásodott tükröt pedig egy csapásra ragyogóvá varázsolhatjuk az uborka héjával.


A ketchup sem csak melegszendvicshez jó

A feladat egyszerű: öntsünk egy már nem kellő konyharuhára a paradicsomkészítményből, majd töröljük át rézedényeinket, serpenyőinket, és hagyjuk állni jó fél órán keresztül. Ha nem jártunk sikerrel, akkor valamit rosszul csináltunk.

Nyers hagymával a grillrácsok tisztaságáért

Nem ördöngős dolog, mégis igen hatékony. Töröljük át a hagymával a sütés után zsíros, helyenként akár odaégett grillrácsot, hogy a következő kerti parti alkalmával csak elő kelljen venni a fészerből. Könnyíthetünk a helyzetünkön, ha még az égő tűz felett, villával takarítjuk ki a kelléket.

Dióval a fabútorok karcolásai ellen? Igen!

A már feltört diót dörzsöljük végig a bútoron nem kívánt sérüléseken, majd ujjainkkal "masszírozzuk be" a szabad szemmel nem látható olajakat a fába. Hagyjuk pár percig állni, majd töröljük át száraz ronggyal. Ha siker övezi a küldetést, fél percben gondoljuk át, mennyit költöttünk korábban bútortisztókra.


Seprű helyett egy szelet kenyér

Ha véletlenül összetörik a konyhában egy pohár, vagy éppen tányér, ne aggódjunk. Vegyünk elő egy szelet kenyeret és szépen helyezzük rá az apró szilánkokra. Nem kell megijedni, nem valami földöntúli, mágneses kölcsönhatásról van szó.

Rizstől lesz igazán tiszta a kávédaráló

És a trükk a fűszerdarálóknál is működik. Öntsünk nyers rizst a kellékbe, majd addig daráljuk, míg finom porrá nem válik. Százszázalék, hogy mosogatni nem kell utána, bár egy nedves ronggyal áttörölni mégsem árt.


Sose félj, ha van otthon kukoricaliszt

Zsíros lett a kanapé, a szőnyeg? Még csak meg sem kell erőltetni magunkat, hogy eltüntessük a foltot. Lepjük el kukoricaliszttel, hagyjuk állni nagyjából 15-20 percig, és mintha mi sem történt volna. Persze azért érdemes ezt követően egy biztonsági takarítást eszközölni.

Hogy a Coca-Coláról is mondjuk valami jót!

Nincs kedvünk hosszú percekig sikálni a WC-t? Hozzunk egy megtérülő áldozatot, és a kóla megivása helyett öntsük a WC-be. Egy órát hagyjuk állni, húzzuk le, és mintha most költöztünk volna új otthonunkba.



Forrás: huffingtonpost.com

Fordítás: sokszinuvidek.hu - Vaskor Máté

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Besétált az ajándékboltba egy szarvas, de az igazi meglepetés csak ezután következett

Mozgalmas időszaka ez az évnek, hiszen már csak napok kérdése, és itt a karácsony. Az amerikai Colorado államban, Fort Collins város egyik ajándékboltjában az eladók már hozzászoktak a megnövekedett forgalomhoz, a napokban betérő különleges vendégek azonban még őket is meglepték.

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!


NAPI BOLDOGSÁG