Így érvényesítsd mosolyod gyógyító erejét! (+videó)

Mosolygunk. Ha szimpátiát érzünk, ha üdvözlünk valakit, ha elismerünk valamit. A szeretet ünnepén pláne fontos: ne fukarkodj a mosolyoddal. Hogy ennek miért van rendkívüli jelentősége? Mutatjuk!

MOSOLY. Minden kétséget kizárólag ez a legfontosabb kapcsolatteremtő jel az emberi gesztusrendszerben. A szép, magával ragadóan őszinte mosoly, pedig az ember egyedi védjegye!

A mosoly valójában a nevetés előszobája, az utóbbi pedig elképesztő csodákat képes beindítani az ember szervezetében. A nevetéssel kapcsolatban nagyon sok vizsgálatot végeztek már. Felfedezték, hogy két hormon, a béta-endorfin (a kedélyállapotot szabályozó vegyületek csapatából) és az emberi növekedési hormon (HGH, mely segít optimalizálni az immunrendszer működését) szintje 27, illetve 87 százalékkal növekedett a kutatás alatt azoknál a személyeknél, akik humoros filmeket néztek, szemben azokkal, akik nem néztek ilyen jellegű műsorokat, ott nem volt ilyen növekedés. Egy másik tanulmány azt mutatta ki, hogy a vidám nevetés csökkentette három káros stresszhormon szintjét is: a kortizolét (szteroid stresszhormon), az epinefrinét (más néven adrenalin) és a dopakét (a dopamin fő katalizátora), 39, 70, illetve 38 százalékkal.

Kép forrása: napiboldogsag.com


Amit mi ebből észlelünk, hogy egy jóleső nevetés, esetleg nevetőgörcs után, sokkal könnyebbnek, felszabadultabbnak érezzük magunkat. Sokszor olyan érzés, mint amikor egy kiadós sírás után megkönnyebbülünk. Hát akkor már nem jobb nevetni?

Persze, most felmerül a kérdés, hogy mikor nem sok oka van az embernek a nevetésre, akkor bizony kedve sincs hozzá. Pedig pont olyankor kell – egy próbát megér, rosszabb úgysem lehet az adott helyzetnél, ha egy kicsit akaratlagosan nevetünk, nem igaz?

A szerencse az, hogy az agyunk nem tesz különbséget a humoros mondat/helyzet által kiváltott, vagy a direkt nevetés között – mindkettőnél ugyanúgy „boldogságfokozó”, „derűhozó” hormonok termelődése indul meg, aminek hatására a szándékos nevetés előbb-utóbb természetes mosollyá, majd kacagássá válhat.


Érvényesítsd mosolyod erejét!

Nézd meg a videót, és próbáld ki magad is: dicsérd meg, aki és ami arra érdemes! Legyél kedves, szavaid legyenek őszinték és szívből jövők csakúgy, mint egy ölelés!

Mondd ki, ha tetszik valaki, vagy valami. A változás nem csupán abban fog elindulni, aki a bókot kapja, de rajtad is megdöbbentően jó érzés lesz úrrá. Elismerni a másikat nem szégyen, hanem erény. Egy mosollyal koronázni mondanivalónk tartalmát pedig igazi kincs.

                Érvényesítés - tanulságos rövidfilm az elismerés és a mosoly erejéről

Mosolyogjunk tehát, hiszen…

• a mosoly gazdagabbá teszi azokat, akik kapják és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják;

• a mosoly egy pillanat műve, de emléke örökké tart;

• a mosoly egy olyan görbe, amely mindent kiegyenesít;

• a mosoly a világosság a lélek ablakában, mely jelzi, hogy a szív otthon van;

• a mosoly győztessé tesz;

• egy mosoly mögül vidámabbnak tűnik a világ;

• a mosoly a legkiválóbb gyógyszer és terápia;

a szép, magával ragadóan őszinte mosoly az ember védjegye;


Közben oszd meg ezt a videót mindenkivel, okozz örömet másoknak is, hogy ne csak kapjunk, adjunk is!


Pozitív Nap



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

20 hihetetlen hely Európában, melyeket látnod kell!

A vén Európa, a megunhatatlan, a sokszínű, a lehengerlő - maga a múlt és a jelen egyszerre!

Drón + hegy = leesett áll (az Alpok még soha nem tűnt ennyire gyönyörűnek)

A fenti egyenletet professzor Gabriel Kocher igazolta, aki a drónvideózás doktora, és a hegyekre van ráindulva.

Több ezernyi lótusz nyílt ki egy thaiföldi nemzeti parkban tíz év szünet után

A színpompás növény a szárazság és a környezetszennyezés miatt az elmúlt években teljesen eltűnt a park tavaiból tavaiból. De 2017-ben csodával határos módon újra nyílni kezdtek. Fantasztikus felvételek következnek!

Ezek a virágok most nekünk nyílnak: most öltözik pirosba sokfelé a határ (vöröslő képsorozat a pipacsmezőkről)

Pirosba öltözött az ország sok részén a határ. Ezek a virágok most nekünk nyílnak...


NAPI BOLDOGSÁG