Váljunk érzelem gazdag, örömre képes emberré!


„Érzelmileg sebzett, fapados nemzet vagyunk” – jelentette ki Prof. Dr. Bagdy Emőke az Érzelmek Iskolája nyitóelőadásán. A pszichológiatudomány egyik legelismertebb szaktekintélye szerint lelkileg beteg nemzetünk felgyógyulhat, mégpedig az önkarbantartás segítségével.


A Független Pedagógiai Intézet megnyitotta az Érzelmek Iskolája című programsorozatát Prof. Dr. Bagdy Emőke fővédnökségével. A bevezető előadás nagy érdeklődést keltett, ez is igazolta a szervezők és a pszichológus megállapítását, miszerint a program létjogosultsága és időszerűsége megkérdőjelezhetetlen.


A fővédnök szomorú tényekkel kezdte a szemináriumot és kijelentette, érzelmileg sérült nemzet a magyar. Ugyanakkor nem festett negatív jövőt, sőt optimistán állva a tényekhez kifejtette, hogy nincs menthetetlen helyzet. Meggyógyulhatunk, méghozzá viszonylag egyszerű módon: saját magunk törődésével, gondozásával, érzelmi csiszolgatásával.
Az önkarbantartás módjának megismerésére alakult az Érzelmek Iskolája, amely minden hónap második csütörtökén tartja szemináriumait.

Kaleidoszkóp-effektus: pici változástatással új összképet kapunk.

„Pszichénk olyan, mint a kaleidoszkóp
, amelyben egy apró mozdulat hatására minden megváltozik. Éppen ezért nincs reménytelen helyzet, mert egy kis lépés is hatalmas változást eredményezhet.” – biztatta a hallgatóságot Bagdy Emőke.

„Ha elkezdünk befelé figyelni, sok érdekességet vehetünk észre. Ha naponta fél órát töltünk gondolataink mustrálásával, már könnyebben tudjuk feldolgozni a bennünk gyülemlő negatív hatásokat, amellyel már sokat tettünk saját egészségünkért. Érzelmeink tárolóedényei a sejtjeink, amelyek feltöltése már magzati korban elkezdődik. Ahhoz, hogy társadalmunk lelki-egyensúlya helyre álljon, a tudás átadást már nagyon korán el kell kezdeni”- magyarázta a pszichológus.

"A lélek-nevelés, azaz pszicho edukáció az érzelmi kapcsolatok fontosságára hívja fel a figyelmet. Beszélgessünk sokat egymással, szeretet-kapcsolatokat teremtve éljünk át sok-sok élményt a legkisebb érzelmi közösségünkben, a családban is!" – adja útravalóul a szakértő. 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Lenyűgöző fotókon mutatja meg magát a Hortobágy

A Hortobágy hazánk első nemzeti parkja, hungarikum és a Világörökség része is.

Több ezernyi lótusz nyílt ki egy thaiföldi nemzeti parkban tíz év szünet után

A színpompás növény a szárazság és a környezetszennyezés miatt az elmúlt években teljesen eltűnt a park tavaiból tavaiból. De 2017-ben csodával határos módon újra nyílni kezdtek. Fantasztikus felvételek következnek!

A férfiak hanyatlásának korát éljük

A férfiak hanyatlásának korát éljük, és ezen csak a szemléletváltás változtathat - állítja Philip Zimbardo a vele készült interjúban. Szerinte a nagy kérdés, hogy hol vannak a jó férfiak? - Akik nem kanok, hanem lovagok...

Szabadon engedtek 14 farkast a Yellowstone-ban, a változás, amit ez okozott, elképesztő: Hihetetlen, ahogy a természet meggyógyítja önmagát!

Szabadon engedtek 14 farkast A Yellowstone nemzeti parkban. Azonban senki sem számított arra, ami ezután történt. Hihetetlen, ahogy a természet meggyógyítja önmagát!

Így reagál a kisfiú Beethoven csodálatos Holdfény szonátájára (+videó)

Valljuk be, Beethoven Holdfény című szonátája a mi felnőtt lelkünket is olyan mértékben képes meghatni, hogy nem bírjuk ki sokszor könnyek nélkül, annyira lenyűgözőek a dallamok.


NAPI BOLDOGSÁG