Kínai vagy hazai fokhagyma? Így ismerheted fel

Kevés a hazai fokhagyma, míg tehetjük, tegyük az egészséget az asztalra.


Zsugorodik a fokhagyma termőterülete Magyarországon. Ezt nemrégiben Gubacsi Zoltán, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke nyilatkozta a Magyar Hírlapnak. Makó térségében és Békés megyében is nem kevesen mást vetnek a földbe, például gabonát.

Elmondta: míg egy hektár búza megművelési költsége százezer forint, addig egy hektár fokhagymáé másfél-kétmillió forint. Nagy az élőmunka-teher a fokhagymán: a szedés, a mosás-tisztítás, a csomagolás mellett a kiváló vetőmag és az öntözés sem csekély költséget jelent. A termesztők szerint öt hektár alatt nem éri meg vesződni a fokhagymával, nincs kellő profit.

Magyarország tíz éve még önellátó volt fokhagymából, jelenleg csaknem annyit importálunk, főként Kínából és Spanyolországból, mint amennyit itthon termesztünk.


Miért ne a kínait?

Kínában a talajszennyezés nem kis aggodalomra ad okot. "Egy 2014-es hivatalos kormányzati jelentés kimutatta, hogy  kínai talaj közel egyötöde nehézfémekkel szennyezett,  olyanokkal mint a kadmium és arzén, valamint egészségtelen mennyiségű növényvédő szerekkel és műtrágyákkal. Szinte az összes nagy folyó ipari vegyi anyagokkal és háztartási hulladékkal szennyezett." (Epoch Times)


Hogyan ismerheted fel?



Kínai fokhagyma

Fotó: wikimedia

Termelői hazai fokhagyma

Fotó: wikimedia


  1. - Ha a fokhagymának látszik a gyökere, esetleg szármaradványa, akkor feltehetően hazai. A Kínából származó hagymák ezen részeit le-, kivágják a súlycsökkentés miatt.

  2. - A hazai fokhagyma nehezebb, az importált könnyebb.

  3. - A kínai fokhagyma sok esetben hibátlan, óriás, hófehér fejekből áll, míg a hazai sokszor kisebb és árnyaltabb színvilágú.

  4. - A hazai fokhagyma ízvilága gazdagabb. Aki már tett ilyen irányú tesztet, az bizonyára tudja milyen a különbség.

FONTOS:

Vásároljunk hazai terméket!  Amennyiben hazánk lakossága a magyar fokhagymát tenné kosarába, talán újra nagyobb lenne a termelési kedv Makó és környékén.

Ne tévesszen meg a nemzeti színű szalag, mindig nézd meg a termék származási helyét is a csomagoláson!



Forrás: sokszinuvidek.24.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG