A magyar diófajták előbb kerülhetnek piacra, mint a francia vagy az amerikai gyümölcsök, és az áruk is kedvező. Talán ez kárpótolhatja a gazdákat a szokásosnál kisebb mennyiségért.
A második világháború idején a magyar diótermés még elérte a 30 ezer tonnát. A mennyiség a 90-es évek közepére 3.000 tonnára esett vissza, majd az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően 6.000 tonna fölé emelkedett. A már említett telepítések hatására a következő 3-5 évben a magyar diótermelés mennyisége megduplázódhat.
Világelső magyar fajták
Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács ügyvezetője elmondta, a magyar dió világszínvonalú. A magyar nemesítésű fajták méretben, minőségben és koraiságbak is a legjobbak a világon.
Az exportlehetőségek is kiválóak, hiszen a magyar dió az elsők között kerül a piacra, magyarázta a szakember. Ebben az időszakban sem francia, sem Kaliforniából származó gyümölcs nem kapható még. A magyar dió ára is nagyon kedvező, s bár a mérete ebben az évben ugyan kisebb a megszokottnál, de még így is nagyobb, mint a külföldi fajtáké. Az idei termésnek is mintegy kétharmada megy külföldre, de a hazai keresletet is sikerül ellátni.
2011-ben például 1.000 tonna volt az éves kivitel, aminek értéke mintegy 3 millió euró (750-840 millió forint).
Ma mintegy 6000 hektáron termesztenek diót az országban, de a Zöldség-Gyümölcs Terméktanács szerint akár meg is duplázhatnánk a hazai termőterületet, hiszen jól értékesíthető termékről van szó.
A gazdasági potenciálon túl szervezetünknek adható egyik legjobb tápanyaga ez a kis, csonthéjas termés! Tudj meg többet a Dió jótékony hatásairól:
Így tápláld agyadat
De jó! A dió 8 pozitív hatása
Az vagy, amit megeszel - Az 50 legegészségesebb étel