A bizottság indoklása szerint az indiai díjazott - Mahátma Gandhi hagyományának szellemében - nagyfokú személyes bátorságot tanúsítva békés tiltakozó akciókat és tüntetéseket vezetett "a gyermekek anyagi okokból való súlyos kizsákmányolására összpontosítva", s része volt jelentős nemzetközi gyermekjogi egyezmények kidolgozásában.
A pakisztáni kitüntetett ifjú kora ellenére (most 17 éves) már hosszú évek óta küzd a lányok tanuláshoz való jogáért, és saját példájával bizonyította, hogy a gyermekek és fiatalok maguk is hozzájárulhatnak helyzetük javításához - állapította meg a Nobel-bizottság, hozzátéve, hogy a diáklány mindezt a legveszélyesebb körülmények között tette. Kiállása miatt két évvel ezelőtt fejbe lőtte egy tálib szélsőséges.
A kiadott közlemény szerint a bizottság fontosnak ítéli, hogy egy hindu és egy muzulmán, egy indiai és egy pakisztáni csatlakozott az oktatásért és a szélsőségesség ellen vívott közös harchoz, megjegyezve, hogy a nemzetközi közösségen belül sok más egyén és intézmény is hozzájárult ehhez. Számítások szerint ma 168 millió gyermekmunkás van a világon, míg ez a szám az ezredfordulón 78 millióval nagyobb volt.
A dokumentum szerint a világ szegény országaiban jelenleg a lakosság 60 százaléka 25 éven aluli. A világ békés fejlődésének előfeltétele, hogy tiszteletben tartsák a gyermekek és fiatalok jogait, s különösen a konfliktusok sújtotta térségekben a gyermeki jogok megsértése ahhoz vezet, hogy az erőszak nemzedékről nemzedékre öröklődik.
A bizottság végezetül megállapítja, hogy a gyermekek és serdülők elnyomása ellen és a jogaikért vívott harc hozzájárul "a nemzetek közötti testvériség" megvalósításához, amit az alapító svéd Alfred Nobel végakaratában a békedíj elnyerésének egyik kritériumaként említ.
A 8 millió svéd koronával (268 millió forint) járó díj az egyetlen a Nobel-díjak között, amelyet nem Stockholmban, hanem Oslóban adnak át évente, december 10-én, a dinamitot feltaláló Nobel halálának napján. Tavaly a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) részesült a kitüntetésben.
Navaz Sarif: Malala Juszafzai Pakisztán büszkesége
Pakisztán büszkeségének nevezte Malala Juszafzait, a Nobel-békedíj egyik kitüntetettjét Navaz Sarif kormányfő közleményében, amelyet néhány perccel azután adtak ki, hogy pénteken Oslóban ismertették az idei díjazottak nevét.
Juszafzait az indiai Kailás Szatjárthival megosztva jutalmazták a Nobel-békedíjjal. Malala Juszafzai fiatal kora ellenére már hosszú évek óta küzd a lányok tanuláshoz való jogáért, és saját példájával bizonyította, hogy a gyermekek és fiatalok maguk is hozzájárulhatnak helyzetük javításához.
Malaláról korábban már született egy hosszabb cikkünk: ha többet akarsz tudni erről a kivételes fiatal lányról, kattints! A lány, aki 16 évesen vált hőssé: Malala története
MTI