2016 legnagyobb magyar fogyásai


Az idézett anyuka sokszor eszembe jut azóta is, amikor azon lennék épp, hogy megegyem a gyerekeim vacsoramaradékát, vagy ha rábeszélném magam egy kocka (tábla) csokira. Talán ő nem is tudja, milyen nagy hatással volt rám, hogy elmesélte a történetét, ami abszolút sikersztori, hiszen 77 kilót adott le és boldogan él az új testében.

A nagy fogyások hátterében mindig valamilyen fordulópont áll. Valakinek nem fért bele a feneke egy székbe az étteremben, másnak az, hogy nem bírt lehajolni a gyerekéhez a homokozóban a hasa miatt, a harmadiknak pedig, hogy nem volt a méretében az a ruha, amire vágyott.

Ezt jelenti az, amikor azt mondják, hogy a fogyás "fejben dől el", mert ilyenkor jön el az a pont, hogy a túlsúly már fájdalmasabb, mint az a kellemetlenség, amivel az életmódváltás jár.


Annyira nehézzé válik az élet attól, hogy magunkon cipelünk 40-50 kg súlyfelesleget, hogy már bármire hajlandóak leszünk, hogy megszabaduljunk tőle. Akár felkelünk hajnal ötkor, hogy mozogjunk, gyomorszűkítő műtétre megyünk vagy épp berendezkedünk arra, hogy a egész életünkre gyökeresen megváltoztatjuk az étkezési szokásainkat.

Nagy ugrás, ha belegondolunk, ezért minden tiszteletet megérdemelnek azok, akiknek sikerült már a nagy fogyás. Nemcsak a mínusz kilókért, hanem az eltökéltségért, kitartásért és azért, hogy ilyen nagyot képesek voltak változtatni az életükön, hogy átugrották ezzel a saját árnyékukat.


Orsi: -77 kg

Orsi 168 kilóról indult, elkeseredésében a gyomorszűkítő műtéthez fordult. Kitartásának és elszántságának köszönhetően fogyott le 77 kilót. Már egészen fiatal korától kezdve küzdött a kilókkal, az élete arról szólt, hogyan fogyjon le. Mindent kipróbált, amit csak lehetett, a fogyás érdekében, de amit leadott, annak többszörösét hízta vissza. Ezért döntött úgy, hogy műtét segítségével adja le a kilókat, már azt érezte, hogy ekkora súllyal nem lehet normálisan élni. A műtét óta is eszik mindent, csak sokkal kisebb adagokat és már esze ágában sincs megenni valamit csak az íze kedvéért, tulajdonképpen észrevétlenül, magától alakult át egészségesebbé az étrendje. 


Orsi túlsúlyos kismamaként, a műtét után, és most a harmadik terhessége alatt

Timi: -51 kg

Hatalmas akaraterővel, cukor- és szénhidrátfüggőségtől szabadult meg a fiatal lány, amikor elege lett 116 kilós súlyából. Az iskolában bántották a többiek, utálta magát, teljesen bezárkózott a saját világába, végül odáig fajult a súlytöbblete miatti lelki problémája, hogy abbahagyta a középiskolát és nem ment ki az utcára sem. Másfél évig élt a négy fal között, tele szégyennel és bűntudattal, amikor úgy döntött, változtat az életén.

Azon kívül, hogy anyukájával együtt vágtak bele a nagy fogyásba, nem volt segítsége, magának kutatta fel a neten az információkat, amik alapján összeállította a helyes étrendet, a gumicukrot sovány húsokra és zöldségekre cserélte, majd mikor már elkezdtek leolvadni a kilók, belevágott az otthoni tornába, később pedig a futásba is. A célja, hogy még 6 kilót leadjon.


Éva: -40 kg

Csupán 15 éves volt, amikor belevágott a nagy átalakulásba, 86 kilóról először 46 kilóra fogyott. Gyerekkora óta túlsúlyos volt, úgy érezte, börtönben él a teste miatt, nem tudott nyitottan közeledni az emberekhez, nem voltak barátai, súlyos önbizalomhiánnyal küzdött. A legnagyobb problémát számára a csokoládé jelentette, ám egyszer csak hirtelen döntött, hogy le akar fogyni, és kitartott foggal-körömmel az elhatározása mellett.

Első körben beleesett abba a hibába, hogy éheztette magát, így adott le 40 kilót, de szerencsére még mielőtt teljesen belecsúszott volna az anorexiába, rájött, hogy az egészsége érdekében mozognia kell és rendesen ennie. Most már tudatosan állítja össze az étrendjét, fut, és edzőterembe jár, és köszöni szépen, elégedett az 58 kilós testsúlyával.


86 kilósan és 46 kilósan


58 kilósan

Anna: -32 kg

Anna látványos átváltozása szülés után kezdődött. A 110 kilós indulósúlyt nagyrészt egy hormonzavar miatt szedte magára, amit a kiegyensúlyozott táplálkozással és rengeteg edzéssel sikerült helyreállítania. A vércsoport diétát követte, mellette pedig mindennap edzett, így adta le a 32 kilós felesleget. Azóta másoknak is segít személyi edzőként a fogyásban, és a legfontosabb tanácsa az, hogy ne halogassuk az életmódváltást, mindig a mai nap a legmegfelelőbb arra, hogy egészségesebben éljünk.


Csilla: -30 kg

Csilla történetében az a fantasztikus, hogy nemcsak lefogyott, hanem meg sem állt a fitneszmodell-versenyig. Mindezt 45 évesen, cukorbetegen, két gyerek, munka, háztartás mellett. A legfőbb támogatója a férje, aki egyben az edzője is, így együttes erővel tudták összeállítani Csilla 160 grammos diétán alapuló étrendjét és az edzéstervet, amivel végül a színpadon is bizonyíthatott. Mindenkit óva int a csodadiétáktól, de attól is, hogy az ő példáját kövessük, inkább arra biztat, hogy találjuk meg a nekünk való módszert, amivel egy életen át tudunk együtt élni és jól érezni magunkat a bőrünkben.


Reni: -30 kg

A lány 17 éves korában eszmélt fel arra, hogy pár év alatt felkúszott rá 30 kiló. Nem figyelt az étkezésre vagy a mozgásra, majd amikor szembesült vele, hogy már 90 kilót mutat a mérleg, elhatározta, hogy lefogy. Nem kezdett őrült fogyókúrába, hanem tudatosan kezdett étkezni, egészséges alapanyagokat használt, és mindennap tornázott, biciklizett vagy futott. Szerencséjére a környezetében mindenki támogatta az életmódváltásban, amikor pedig már látszott rajta az eredmény, rengeteg pozitív visszajelzést kapott, ami további erőt adott a kitartáshoz. Két év alatt, önsanyargatás nélkül szabadult meg a túlsúlyától.


Forrás: NLcafé.hu



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

100 évesen kertet művel és állatokat tart az egykori lágerszakács

Vaskor István- a vidék újságírója, a Sokszinú Vidék magazin munkatársa készített egy csodálatos interjút. Alanya egy olyan ember, akinek élete mindannyiunk előtt példaként lebeghet. Csodálatos interjú kitartásról, élni akarásról, hűségről.

Frida már 52 életet megmentett, most Mexikóban kutat túlélők után

Frida eszméletlen intelligens, érző és kitartó négylábú. Egy hős.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...


NAPI BOLDOGSÁG