A riói olimpia egyik legmegindítóbb története

Visszamondta az olimpiát, hogy megmentse a lovát!


Adelinde Cornelissen már nyert ezüstöt és bronzot is olimpián, valamint számtalan Eb- és vb-érme van, és mindet kedves lovával, Parzivallal érte el. A holland ember-ló páros komoly éremesélyekkel jutott ki Rióba, ahol azonban Cornelissen a lovagló szám közepén váratlanul feladta a versenyt a több ezer néző legnagyobb döbbenetére.

Cornelissen az edzés alatt még úgy nyilatkozott, hogy lova remek hangulatban és egészségi állapotban van, később azonban kiderült, hogy a helyzet közel sem volt ennyire biztató.

Cornelissen a Facebookon magyarázta el rajongóinak, hogy a lova egészsége miatt kellett otthagynia az olimpiát.

A sportolónő szerint az első néhány nap minden a legnagyobb rendben zajlott, az egyik reggel azonban észrevette, hogy Parzivalnak valami baja van:


"Keddre egy hajnali edzést terveztem, úgyhogy már 6 órakor az istállóban voltam. Ahogyan jó reggelt kívántam Parzivalnak, észrevettem, hogy a fejének a jobb oldala meg volt dagadva, és a falat is megrugdosta. Megmértem a testhőmérsékletét, és valóban, 40 fokos láza volt, noha nem tűnt betegnek."


Cornelissen ezután kihívott egy állatorvost, aki megállapította, hogy Parzival egy rovarcsípés hatására lett rosszul. Sok folyadékot adtak az állatnak, akinek a nap végére le is ment a láza.


A verseny azonban másnapra volt kiírva, és túl késő volt egy esetleges cseréhez.

"Ekkor már nem is akartam versenyezni

- emlékezett vissza Cornelissen.

Parzival egészsége sokkal fontosabb számomra, mint bármi más ezen a világon. Aznap az istállóban aludtam, és óránként megnéztem, hogy Parzival rosszabbul lett-e. Nem akartam egyedül hagyni. Jóformán semmit sem aludtam."

Reggelre már a duzzanat is szebb lett, és a ló láza is lent maradt. Úgy tűnt, a lónak az égvilágon semmi baja. Cornelissen úgy döntött, mégis indul a versenyen. Az arénába érve azonban érezte, hogy a ló nem olyan erőteljes, mint amilyen lenni szokott.


"Azért adtam fel a versenyt, hogy megvédjem. A barátom, a ló, aki egész életében mindenét nekem adta, többet érdemel ennél."

Cornelissen évek óta készült erre a napra, mégis mindent kész volt feladni a lova egészségéért.




Források: Horseandhound /szeretlekmagyarország.hu


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Már meg is van a legtündéribb szurkoló a vizes vb-n

Egykori olimpiai bajnokunk kisbabája elvitte a show-t hétfő este a Hajós Alfréd Uszodában.

Ezzel a titkos fegyverrel csábítja el a nő a férfit (és ez nem a szépsége)

Minden emberben megvan az a csábító erő, tulajdonság, adottság, amivel leveszi az ellenkező nemet a lábáról. Azonban pontosan nem lehet meghatározni, hogy ki mitől válik vonzóvá.

Tettenérés: lopáson kapott háziállatok (avagy a legcukibb lebukások TOP 30-as összeállítása)

Notórius csíntevő a legtöbbjük, akik ha lebuknak, az arcukra van írva: tudják, hogy rossz fát tettek a tűzre! Szenzációs pillanatok következnek, nagyszerű kedvencekkel!

Több ezernyi lótusz nyílt ki egy thaiföldi nemzeti parkban tíz év szünet után

A színpompás növény a szárazság és a környezetszennyezés miatt az elmúlt években teljesen eltűnt a park tavaiból tavaiból. De 2017-ben csodával határos módon újra nyílni kezdtek. Fantasztikus felvételek következnek!

Az igazság, ami az emberek online fotói mögött van

Naponta több millió ember fotózza magát, ebédjét, hobbiját, pillanatát, akármijét a legnagyobb online közösségi oldalakra (Instagram, Facebook), hogy eladja magát, esetleg még egy új identitást is felkapjon. Olyan képeket készítenek, amik idilliek, tökéletesek és meglehetősen sterilek. Egy Bangkokban élő fotós megmutatta, hogy mi áll a hamis Instagram-fotók mögött. Egy vietnami fiatalokból álló csapat, pedig zseniális leleplező videót készített. Mutatjuk!


NAPI BOLDOGSÁG