Idén nyártól mérséklik a francia boltok és hivatali épületek világítását energiatakarékossági okokból és a fényszennyezés csökkentése céljából.
Július 1-től az összes nem lakossági épület belső fényét le kell kapcsolni legkésőbb egy órával azután, hogy az utolsó dolgozó távozik az adott helyiségből, emellett az összes kültéri és kirakati fénynek is el kell sötétülnie legkésőbb éjjel egy óráig.
A helyi hatóságok azonban engedélyezhetik a világítást kivételes alkalmakkor, úgymint karácsony, illetve egyéb helyi események megrendezése esetén.
Vajon az Eiffel-torony is elsötétül?A francia környezetvédelmi minisztérium szerint a törvény hatályba lépésével évente 2 TWh-nyi (Terrawattóra) energiát fognak megtakarítani, ami megegyezik 750.000 franciaországi háztartás éves áramfogyasztásával. A környezetvédelmi miniszter, Delphine Batho szerint ezen intézkedéssel Franciaország úttörővé válhat a fényszennyezés visszaszorításában, ami felelőssé tehető az ökoszisztéma és az emberek alvási szokásainak megzavarásáért.
Szerző: Szűcs István Gellért - Pozitív Nap



