10 maradandó versrészlettel ünnepeljük a múlt, a jelen és a jövő költészetét: 5 témakörben 2-2 versrészletet olvashattok a legkiválóbbak tollából.  

Szerelmes versek

Radnóti Miklós - alig töltött be a 17. életévét, amikor először találkozott az akkor 15 éves Gyarmati Fannival. Szinte gyerekek voltak még: szerelmük hol kihunyt, hol újra fellángolt, érzéseik csak évekkel később tudtak mély gyökeret verni. Erős és odaadó kötődésüket mi sem jelzi jobban, mint a Radnóti tollából született számtalan szerelmes vers:  

"Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, 

óvó tekinteted érzem kezem felett."

                                        Radnóti Miklós: Tétova Óda, részlet (1943)

Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós

Juhász Gyula - aki ismerte, azt mondta, mélabús, magányos ember. Örök szomorúságban élte az életét, még legmélyebb szerelme is reménytelen volt. 1908-ban ismerte meg Sárvári Anna színésznőt, aki után évekig vágyakozott: hiába. Hozzá írt versei egyszerre fájdalmas és szép érzéseket örökítenek meg: 

"Én nem tudom mi ez, de édes ez, 

Egy pillantásod hogyha megkeres, 

mint napsugár, ha villan a tetőn, 

holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem, 

hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven simogat, 

Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon, 

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. 

Ha balgaság, ha tévedés, legyen 

Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!"

                                                       Juhász Gyula: Szerelem?, részlet (1919)

Juhász Gyula

A hazaszeretet költeményei

Petőfi Sándor - már életében rengeteg körözőlevélben kerestették, hiszen hol innen, hol onnan tűnt el. Az egyik német nyelvű levél sorai azonban tele voltak téves adatokkal, így Petőfi saját kezűleg válaszolt rá: "Sok hiba van benne. (...) Hogy tíz esztendővel öregebbnek tettek, hogy azt mondták "früher" Dichter s a többi hazugságok és ostobaságok nem bántottak, de azon az egyen szörnyen bosszankodtam, hogy engem a német divat szerint öltöztettek, engem, ki teljes világéletemben magyar ruhában jártam." Így szerette ő Magyarországot.  

"A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!"

                           Petőfi Sándor: Nemzeti Dal, részlet (1848)

Arany János - a szabadságharc bukása után írta meg legkiválóbb balladáinak egyikét, a Szondi két apródját. Arany János keservesen siratta azt a gyógyíthatatlan sebet, amit szeretett országa kapott. Az osztrák hatalom azt várta a magyar költőktől, hogy az ő dicséretüket zengjék - Arany nem állt be a sorba:  

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,

Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!

Én láttam e harcot!... Azonban elég:

Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,

Kő módra befolyván a hegy menedékét:

Ő álla halála vérmosta fokán,

Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már

Dícséretiből az otromba gyaurnak?

Eb a hite kölykei! vesszeje vár

És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;

Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

Ki miatt lőn ily kora veszte!

                                        Arany János: Szondi két apródja, részlet (1856)

Arany János (bal szélen) a családja körében

A lélek sorai

Tóth Árpád - a lélek költőjének is nevezték, nem véletlenül. Nem csak saját, borongós lelkivilágát térképezte fel kívül-belül, hanem másét is. Lélektől lélekig című versében arról elmélkedik, mennyire hasonlóak egymáshoz az emberek és a csillagok: ugyanabból az anyagból vannak, mégsem tudnak szinte semmit a másikról.

"Magamba zárom, véremmé iszom,

És csöndben és tűnődve figyelem,

Mily ős bút zokog a vérnek a fény,

Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,

A térbe szétszórt milljom árvaság?

S hogy össze nem találunk már soha

A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,

Mint egymástól itt a földi szivek!

A Sziriusz van tőlem távolabb

Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!

Küldözzük a szem csüggedt sugarát,

S köztünk a roppant, jeges űr lakik!"

                                         Tóth Árpád: Lélektől lélekig, részlet (1923)

Balról jobbra: Babits Mihály, Tóth Annus (Tóth Árpád felesége), Tóth Árpád és Karinthy Frigyes

Babits Mihály - 1938-ban gégeműtéten esett át, gégerákja volt. Lírája addig sem volt éppen vidám hangulatú, a betegség azonban tovább fokozta pesszimizmusát. Nem csak a teste, hanem a lelke is szenvedett: mivel beszélni már nem tudott, csak egy füzet segítségével érintkezett a külvilággal. Verseiben mondta el, milyen sokat gondol a halálra, az elmúlásra:

"Már az év, mint homokóra, fordul:

elfogy az ó, most kezd fogyni az új,

s mint unt homokját a homokóra,

hagyja gondját az ó év az ujra.

Mennyi munka maradt végezetlen!

S a gyönyörök fája megszedetlen...

Türelmetlen ver a szivünk strázsát,

mint az őr ha tudja már váltását.

Idegesen nyitunk száz fiókot.

Bucsuizzel izgatnak a csókok.

Öreg öröm, nem tud vigasztalni:

óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Olvad a hó, tavasz akar lenni.

Mit tudom én, mi szeretnék lenni!

Pehely vagyok, olvadok a hóval,

mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.

Mire a madarak visszatérnek,

szikkad a föld, hire sincs a télnek..."

                                          Babits Mihály: Ősz és Tavasz között, részlet (1936)

Babits a betegágyon

Gyermekkori emlékek

Kosztolányi Dezső - költészetében meghatározó szerepet töltött be a gyermekkor. Azok a színes, szagos, izgalmas és friss évek, amelyekre Kosztolányi felnőttként olyan sokszor és intenzíven emlékezett. A teljesség, a világra való rácsodálkozás, a tiszta boldogság és szomorúság időszakának tartotta a régi napokat:

"És akarok még égő-pirosat,

vérszínűt, mint a mérges alkonyat,

és akkor írnék, mindig-mindig írnék.

Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:

arany-imát írnék az én anyámnak,

arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék

egy vén toronyba, szünes-szüntelen.

Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem."

                     Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai, részlet (1910)

Kosztolányi Dezső feleségével, Harmos Ilonával és gyermekükkel, Ádámmal

József Attila - már gyerekként azon kellett gondolkodnia, ő és családja hogyan éri meg a másnapot. Teljes bizonytalanságban, félárván, munkával és sorban állással töltötte a napjait. Eközben azonban vágyakozott: egy jobb sors, egy jobb élet és mindenekelőtt a biztonság után: 

"De szeretnék gazdag lenni,

Egyszer libasültet enni,

Jó ruhába járni kelni,

S öt forintér kuglert venni.

Mig a cukrot szopogatnám,

Uj ruhámat mutogatnám,

Dicsekednél fűnek fának,

Mi jó dolga van Attilának."

                                       József Attila: Kedves Jocó! (1916-17?)

József Attila, nővére és édesanyja

Ars poetica (költői hitvallás)

Ady Endre - érzelmileg túlfűtött, tüzes férfi volt. Mélyen és erősen átérzett mindent, szerelmet, hazaszeretetet, vallást. Költői hitvallása is ezt tükrözte: a régi elszánt őrzését, de az új utáni égető vágyát. Úgy hitte, ő a magyarság megmentője, próféta, aki megmutatja a helyes utat: 

"Góg és Magóg fia vagyok én,

Hiába döngetek kaput, falat

S mégis megkérdem tőletek:

Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,

Fülembe még ősmagyar dal rivall,

Szabad-e Dévénynél betörnöm

Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek

Legyek az új, az énekes Vazul,

Ne halljam az élet új dalait,

Tiporjatok reám durván, gazul."

                                   Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én, részlet (1906)

Ady Endre

József Attila - minden költői korszakához más hitvallás tartozott. Egyik első ars poeticája, a Nem én kiáltok egy nyugtalan lélek útkeresésének kezdetét mutatja be. Izzó sorai egy közelgő változást jeleznek, egy olyan átalakulást, amely egyszerre rettenetes és felemelő: 

"Nem én kiáltok, a föld dübörög,

Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,

Lapulj a források tiszta fenekére,

Símulj az üveglapba,

Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,

Kövek alatt a bogarak közé,

Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,

Te szegény, szegény.

Friss záporokkal szivárogj a földbe -

Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat."

                                            József Attila: Nem én kiáltok, részlet (1924)

József Attila