Eddig ismeretlen Kosztolányi-versre bukkantak

Egy eddig ismeretlen, be nem fejezett Kosztolányi-vers bukkant fel a Központi Antikvárium hétvégi árverésén - írja a Népszabadság.


A verset Kosztolányi zöld tintával írta egy jegyzettömbbe, amelyből kitépték a lapot - írja a Népszabadság, amely közzétette a szövegtöredéket is. A versnek címe nincs, talán azért, mert egy hosszabb vers részlete lehet - a lap sarkában ugyanis egy 3-as szám azt jelzi, tartozott még a szöveghez két másik oldal is.


Dátum nincs a szöveg mellett, de nyilvánvalóan nem fiatalkori versről van szó - állítják a lap szerint egybehangzóan a megkérdezett szakértők. Veres András, a Kosztolányi kritikai kiadás sorozatának társszerkesztője szerint a zöld tinta használata eleve azt feltételezi, hogy az írás nem lehet 1910-nél korábbi, a tematika és a vallomás hangvétele pedig jóval későbbre, Kosztolányi negyvenéves kora, vagyis 1925 utánra datálja.


Íme, a befejezetlen, eddig ismeretlen költeménye Kosztolányinak: 



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Kérem, vasárnap ne jöjjön." - 80 éve ment el József Attila

József Attila. Egyszerű név. Zseniális elme. Az őrület határán táncoló lélek. Költő, művész - a legnagyobb és legmagányosabb. 80 éve távozott közülünk.

A fohász, ami átsegítette a nehéz időszakokon "A kis herceg" íróját

Antoine de Saint-Exupéry, a híres francia író, akinek bölcs gondolatait nem csupán "A kis herceg" művéből ismerhetjük. Az egyik legcsodálatosabb fohász is tőle származik. Élete, pilótaként sem volt félelmektől, szorongásoktól mentes, és az egyik legnehezebb időszakban a következőket vetette papírra

12 alkalom, amikor az írók egy egészen új szintre emelték a köszönetnyilvánítást

A regények elején vagy végén a legtöbbször az írók pár szóval megemlítik néhány szerettüket, családtagjukat, akiknek a könyvet ajánlják. Ezek általában rövid, kedves mondatok, amelyekben hálájukat fejezik ki azon emberek számára, akik segítettek nekik a könyv megírásában, ötleteikkel, szeretetükkel támogatták őket a nehezebb időszakokban is. De mint ahogy a világon bármit, ezt is lehet egészen másképp csinálni.

Oldszkúl hárdkór házasság

A házasságról kérdezel? Figyelj, én nem szoktam erről beszélni. Igen, itt az ujjamon a gyűrű, de akkor is, ez magánügy. Hogy nem tudod, hogy mit csinálj? Hat éve együtt vagytok, most már lépni kéne, ő nagyon akarja, az látszik rajta, tett is már célzásokat, ezeket te persze elengedted a füled mellett, de mégis csak, dönteni kéne. Jól van, értem. Először is egy kérdés van:

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!


NAPI BOLDOGSÁG