Garantáltan kifekszel ettől a két csellista sráctól! (videókkal)

Balról jobbra: Stjepan Hauser és Luka Sulic


Túlzás nélkül állítjuk, hogy a szlovák Luka Sulic és a horvát Stjepan Hauser magasabb szintre emelte a csellózás művészetét. A szédületes duó különlegessége nem csak a fiúk tehetségében rejlik, hanem abban is, hogy gyakorlatilag bármit eljátszanak hangszereiken - a hangsúly pedig azon van, hogy BÁRMIT. Pimaszul, ugyanakkor hihetetlenül okosan bontják le a műfajok közötti határokat, hogy aztán valami egészen új szülessen húrjaikon.

A srácok 2011-ben robbantak be a köztudatba Michael Jackson Smooth Criminal című számának feldolgozásával: az egész világ rögtön elájult a játékukból sugárzó ügyességtől és erőtől. Szinte elszakították a húrokat, nézzétek:


Nem csoda, hogy a Sony Masterworks lemezkiadó rögtön lecsapott rájuk, és szerződést ajánlott nekik. A 2011-ben megjelent első albumuk nyüzsgött az olyan együttesek dalainak átirataitól, mint a U2, a Guns N' Roses, a Nirvana vagy a Coldplay. Ugyancsak ebben az évben történt, hogy maga Elton John kereste fel a fiúkat, és kérte, csatlakozzanak hozzá a nyári turnéján.

2013-ban újabb koronggal jelentkeztek, amelyen többek között az AC/DC híres száma, a Highway to Hell is hallható volt. Így zúzott a dalban a két srác, magával Steve Vai világhírű gitár virtuózzal:


Sikerük azóta is töretlen, rengeteget koncerteznek, sőt, reklámokban tévésorozatokban is szerepelnek. Mindemellett pedig időről-időre újabb oldalukat mutatják meg a közönségnek. Például a romantikusat:


Vagy a TOTÁLISAN őrültet (AC/DC csellókra hangolva) - ez eddig a legnézettebb videójuk, már 20 milliónál is többen látták:


Esetleg a humorosat:



Luka és Stjepan egyébként még tizenéves korukban ismerkedtek meg Horvátországban, mindketten ugyanarra a zenei mesterkurzusra jártak. Bár különböző zeneakadémiákon tanultak tovább - Sulic Zágrábban, Bécsben és Londonban, Hauser pedig Londonban és Manchesterben gyakorolt -, a közös zenélést szerencsére nem adták fel. Inkább bebizonyították, hogy csellón nem csak komolyzenét lehet bravúrosan előadni.

Szinte nincs is olyan jelző, ami lefedné ennek a két srácnak a sokoldalú tehetségét. Terjesszétek, osszátok őket, mert nagyon megérdemlik!


Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

Egy zene, ami bámulatosan csökkenti a stresszt

A krónikus szorongás milliók életét keseríti meg nap mint nap a világon. Kutatás igazolta, ez a dal egészen elképesztő hatást gyakorol a stresszes állapotra. Úgy lazít el és nyugtat meg, hogy szinte észre sem veszed, csak az tűnik fel, hogy sokkal jobban vagy. Ugye, máris meg kell hallgatnod? Csak biztatni tudunk rá.

71 éves lenne ma a legenda, aki még évtizedekkel halála után is jelen van: Freddie Mercury

"Ha holnap minden véget érne, ugyanúgy kezdeném el elölről, a saját fejem után mennék. Tudom, hogy egy nap minden véget ér, de nincsenek emiatt álmatlan éjszakáim. Nem emiatt vagyok itt. A kihívás hajt. Nem is szeretném, ha túl könnyen jönne minden, és szerencsére nem is nyújtanak át nekem ezüsttálcán semmit. Azt nagyon nem bírnám. És úgyis visszautasítanám." - mondta egyszer Freddie Mercury

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

Figyeljünk oda jól a szavaira! Ugyan a felvétel már több mint 10 éves, aktualitása ma is nagyon erős. .

Könnyeket csal a szemedbe Liptai Claudia anyák napi üzenete

"Nincs nap hogy ne törne rám a hiányod. Lassan 7 éve, hogy nem érzem az illatod és az ölelésed. Ha a gyerekeimre nézek, még jobban érzem azt az űrt, amit hagytál. Hogy nem kapnak a borsólevesedből, a rajongásodból, a semmihez sem hasonlítható nagymamaságodból" - olvassátok el Liptai Claudia megható anyák napi üzenetét.


NAPI BOLDOGSÁG