Lakáséttermek után lakásszínházak a nappaliban


A különleges hangulatú, családias stílusú, mégis kivételes gasztronómiai élménnyel kecsegtető lakáséttermek után, elérkezett az otthonokba, nagypolgári nappalikba költözött színházak ideje is újra.


Szerte a világon kedvelt műfaja ez az előadó művészetnek, mely a rendszerváltozás óta az elmúlt években kapott ismét szárnyra Budapesten, hogy egyre több lakást foglaljon magának színházcsinálás céljából.

Egyre több nagypolgári nappali "esik áldozatul" a színházcsinálásnak!
Maladype Színház

Immár tíz éve működik ez a számos díjjal elismert és a közönség körében is egyre nagyobb népszerűséget kivívó, maroknyi színészből álló, független társulat.
Titkuk nem más, mint hogy mindig képesek a megújulásra, minden helyzetben feltalálják magukat, játékukat nagyrészt a kreatív improvizációra építik és folyamatos, valódi kapcsolatot tartanak fenn éppen aktuális közönségükkel.

Bátran nyúlnak merész irodalmi alapanyagokhoz, és mindent valamilyen új, izgalmas koncepció szerint dolgoznak fel. Idén Jarry Übü királyát mutatták be, de Zsótér Sándor is rendezett nekik Figaro házasságát Törőcsik Mari vendégszereplésével, Tojáséjnek keresztelt darabjukban pedig Ravel zenéje ad keretet a szavak nélküli játéknak. A VIII. kerületben található Mikszáth Kálmán téri Bázisukon nemcsak rendszeres játékhelyet tartanak fenn, hanem változatos programokat is szerveznek filmklubtól művészeti workshopokon át a gyerekműsorokig.

KoMoD Színház


A színházzá alakult budai otthonban maga Nemes Nagy Ágnes lakott korábban, most viszont a KoMoD állandó társulatának, a MinekEzACirkusz Produkciónak és más, betévedő előadásoknak biztosít lakhelyet. Vérbeli lakásszínház ez, a berendezési tárgyak, a bútorok, a képek a falon, valamint a roskadásig pakolt könyvespolcok a nagy színházak steril, üres színpada helyett most is élhető, patinás polgári otthon hangulatát teremtik meg. A kisszámú közönség előtt, a megszokottabbnál jóval szűkebb terekben minden mondat és gesztus sokkal intimebbé és intenzívebbé válik az erőteljes hatású, testközeli művészet érdekében. Aki pedig szereti fokozni a szokatlan színházi élményeket, az készüljön a KoMoD jövő év elejétől várható éjszakai előadásaira! 

Szív 16


Kolozsváron végzett ifjú színészek, Kelenhegyi Olga Sára és Molnár György hívták életre a Transfjúz Társulatot, mely az alapítótagok saját albérletében mutatja be produkcióit a VI. kerületi Szív utcában. A Szív 16 Társkereső című, a virtuális élet és az online kapcsolatok útvesztőivel bajlódó előadásra jellemző, hogy az egész lakásban játszódik, és sokféle médiumot kapcsol be a színészek játékába. Repertoárjukban szerepel továbbá Örökség címen a zsidó identitás kérdéseivel foglalkozó darab is. A társulat az utóbbi időben a Fogasház állandó vendége lett, előadásaikkal rendszeresen találkozhatunk itt is az emeleti szobákban.

Dollár Papa Gyermekei


Ugyancsak pályakezdő színészek alapították néhány éve ezt a DPGY-formációt, mely arra vállalkozik, hogy tagjai bármilyen lakásból színházat varázsolnak egy estére.

Bármilyen lakásból lehet színház egy estére...

A társulat színészei igazi vándormadarak, oda mennek, ahová hívják őket, mindenféle korlátozás vagy követelmény nélkül. Nagyjából egyórás játékidőben adnak elő Ibsen vagy Csehov darabot akár egy parányi nappaliban is, melynek tulajdonosa szabadon döntheti el, hogy kivel osztja meg a különleges színházélményt saját otthonában. Dollár Papa Gyermekei ugyanakkor nyitottak az együttműködésre más alkotókkal és szervezetekkel is, legutóbb például nagy sikerrel rendeztek monodrámát a fiatal magyar divattervező csapat, a Je Suis Belle Ferenciek terei showroomjában Bovary Emma címmel.


Szerző: Dombai Dóra / Welovebudapest.com
  

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.

Egy vacsi a tengerszirti barlangba épített olasz étteremben?! Lélgzetelállító...

Polignano a Mare kisvárosában található az adriai tenger fölé nyúló Grotta Palazzese hotel étterme, aminek szépségét még mindig nehezen tudjuk ép ésszel felfogni. De jó lenne ma itt vacsorázni...!

+1 ok, amiért neked is kell egy robotporszívó

Ha te vagy az, aki imádja hétvégén végigporszívózni a lakást és térden állva szedegetni a porcicákat a kanapé alól, akkor ne olvass tovább. Ha viszont egy végleges, biztos megoldást keresel arra, hogy mindig, de tényleg mindig tiszta legyen a padló, és ez semmi erőfeszítésedbe ne kerüljön, akkor a robotporszívót neked találták ki.


NAPI BOLDOGSÁG