Mi lehet tökéletesebb ajándék karácsonyra egy könyvnél? A válasz: hát öt könyv! Öt finom, nyomdaillatú regény, amely gondolkodásra serkent. Az újév úgyis egyenértékű az újrakezdéssel, elkerülhetetlen hát, hogy rendezzük, ami a fejünkben van, és erre talán az utópia műfaja a legalkalmasabb.
Cikksorozatunkban az alábbi szépirodalmi remekművet fogjuk sorjában áttekinteni: Aldous Huxleytól a Szép új világot, George Orwelltől az 1984-et, Babits Mihálytól az Elza pilóta, avagy a tökéletes társadalmat, Déry Tibortól a G.A. úr X-ben-t, és zárásképpen Huxley utolsó regényét, a Szigetet.
Kezdetként tisztázzuk, honnét ered az a fogalom, hogy utópia. Mórus Tamás írja le először 1516-ban, összevonja a görög „nem” és a „hely” szavakat, ezek együtt körülbelül „seholsincs-t” jelentenek. Mivel Mórus regénye egy távoli ország rendezett életkörülményeiről szól, utópia szavunkat a boldog, idillikus társadalmak szinonimájaként használjuk.
Utópia-disztópia - vékony a határvonal közöttük.
Valójában vékonyka határvonal húzódik a két társadalmi forma között. Például már Mórus könyve sem egyértelműen utópia, hiszen az általa leírt ország kegyetlen és szigorúan szabályozott, ezekben a vonásaiban mindenképpen disztópiának számít.
Könnyű megmagyarázni, miért élték virágkorukat a XX. században a disztópiák. A technikai fejlődés, a háborúk, a jólét és szegénység, a változó társadalmi szabályokhoz való igazodás és attól való elmaradás, valamint az idősebb generációknak idegenszerűen viselkedő fiatalabb generációk megjelenése az abbéli általános félelmet gerjesztette, hogy világunk, amelybe beleszülettünk, gyors változásokat követően örökre elvész. Az utókornak pedig mindenképpen, de lehet, hogy még nekünk is számolnunk kell valamivel, amit nehéz lesz elviselni.
A disztópiák segítettek tehát feloldani az ismeretlentől való félelmet
Ennyi lenne csak az utópiák, disztópiák szerepe? Nem, ennél sokkal több. Az utópiák sosem arról szólnak, hogy miként kellene élnünk. Nem azt mondják, hogy másoljuk le egy képzeletbeli ország életvitelét. Az utópia a saját társadalmunk visszásságaira hívja fel a figyelmünket, arra, hogy ne fogadjuk el készen a kapott viszonyokat, amelybe beleszülettünk. Próbáljunk, merjünk gondolkodni, másként cselekedni, mint eddig, és lehetőség szerint javítani a társadalmunkon. Szépen hangzik.
A Szép új világot 1933-ban írja Huxley és elsősorban napjaink divatos tudományterületéről, a klónozásról szól. Érdekes, hogy míg manapság a gének másolása, módosítása jobbára gazdasági, főleg mezőgazdasági és egészségügyi vonalon fontos, illetve a közvélemény erről tud, addig Huxley világában a társadalmi egyenlőtlenség megszüntetésének eszköze. Bele kell ásnunk magunkat a korszakba, hogy megértsük, Huxley miért a társadalom és nem az egyén „megjavítására” használja a klónozást.
A Nagy Háború (ekkor még senkinek nem jut eszébe, hogy számozni kell majd a világégéseket) utáni időszakot nyugaton a „rothadó húszas éveknek” hívják, és erkölcsi bomlás jellemzi. Hogy ez mennyire megihlette Huxleyt, annak tömör bizonyítéka, hogy korai regényeiben folyton erről ír (Nyár a kastélyban, Álszakáll, Pont és Ellenpont), majd amikor a 20-as éveket megkoronázza a gazdasági világválság, és a 30-as évek elején az elégedetlenség Angliában a tetőpontjára ér, vagyis mindennapossá válnak a tüntető munkanélküliek és a rendőrség összecsapásai, az értelmiség (és persze mindenki más is) a rend után kezd vágyakozni.
Huxleyt azonban a rend sem tölti el bizalommal. Fél, hogy a jövőben az úgynevezett rend a Szép új világban épített mesterséges kasztrendszer lehet, hogy végül a biológia oldja meg a politikusok és a gazdaság gondjait (a klónozás ötletét egyébként az író nyilvánvalóan bátyjától, Julian Huxleytól, a később Nobel-díjas biológustól kölcsönözhette). Vagyis a Szép új világ sikeres társadalmában a genetikai ismereteket azért nem az egyén egészségének javítására használják fel, mert abban a világban kizárólag a közösség számít, az individuum megszűnik, és az ember egy feloldott, kinevelt komponense a nagy egységes társadalomnak, de – és ez nagyon fontos – boldog eleme.
Az író Aldous Huxley.A Szép új világ éppen ezért az utópia és disztópia között egyensúlyoz. Morálisan vitatható, hogy szembe lehet-e állítani a szabadságot és a boldogságot. Jelenlegi világunk, e pluralista demokrácia, úgy ahogy szabad, de nem tekinthető boldognak. A Szép új világ viszont boldog, ám irányított, a benne élők ezt nem tudják, illetve természetesnek veszik, így attól nem kívánnak eltérni.
A tudatlanság tehát boldogság? Lehet…
Cikk sorozatunk következő részében Orwell, Babits és Déry utópista irodalma következik.
Szerző: HSz - Pozitív Nap
Nyitókép: Dobrovits Ádám - Szép új világ
