Zacher Gábor mesélt a függőségekről, elhittük neki

A minap volt szerencsém végig ülni, - nézni, - hallgatni, - nevetni Dr. Zacher Gábor toxikológus  függőségekről szóló előadását, melynek a beszámolója nem egy A4-es oldal lesz... - Ugyanis az előadás alatt hamar kiderült, hogy igencsak sajátos humorérzékkel bír. Talán az egyik leggyakrabban emlegetett humoros mondása az "A4"-es szó volt, amit bármilyen kontextusban képes volt használni. Emellett volt még néhány poén a tarsolyában, amivel sikerült megnevettetnie nagy létszámú közönségét.

Nézzük is, hogy milyen komoly témáról beszélt a laza és humoros főorvos úr. Az előadás rezüméja a függőségek témakör volt.


Felmerült az a kérdés, hogy mi nevezhető függőségnek, egyáltalán hogyan alakul ki.

Első példaként Zacher Gábor erre a törölközést és a reggeli ébredést hozta, amivel valóban sok mindent megmagyarázott.
Tehát idézvén a toxikológust, "Vegyük a törölközést. Mindenki törölközik, ez az egyik legtermészetesebb dolgok közé tartozik. Már kisgyermek korban elsajátítjuk azt a törölközési folyamatot, amit aztán egy életen keresztül használni fogunk... Ott van még az ébredés. Minden reggel csörög az óra, amire felkelünk (maximum 5 perc "szundi" után) és a megszokott módon nekiállunk a teendőknek: üldögélünk pár percet az ágy szélén, elmegyünk a mosdóba, megfőzzük a kávét, stb. Így megy ez reggelről reggelre, ha viszont valami kizökkent minket ebből a reggeli rituálénkból már lehet, hogy ez zavaró lesz számunkra. " - és itt akadt meg az első gombóc a nézőtér torkán, szög került a fejbe, hogy bizony tényleg bármi nevezhető függőségnek.


Bármi. Tehát ha meghalljuk azt a szót, hogy függőség, akkor nem kell rögtön egy drogfüggőre asszociálnunk. Persze lehet az ember lánya - drog, - alkohol, - nikotin, - csokoládé, - szex, - gyógyszer, - TV, - facebook, - stb. függő, mindegyik életszakasztól, nemtől, vagy más egyéb okból származik. Az biztos, hogy egy átlagos középkorú magyar férfinak kevesebb esélye lesz vásárlás függővé válni, vagy egy idősödő hölgynek számítógépjáték függővé. Szerencsére csak kevés függőség vezet halálhoz, és azt talán említenünk sem kell, hogy melyek azok.

Az a fontos kérdés, hogy mitől leszünk függők? Egyszerű: bármitől, amit rendszeresen egy sajátos szisztéma szerint űzünk. Abból pedig baj nem származhat, ha egy objektíve jó dolognak vagyunk függői.

Nyilván a legtöbb ember ezek után sem fogja másként használ a "függőség" szót (csak mi reméljünk, hogy azért legalább egy-két ember hasonlóképpen fog gondolni ezek után a függőség kifejezésre). Személy szerint én sűrűn használom a szót ilyen kontextusban, mint például "mosolygás függő".


Pozitív Nap - Vermes Nikolett


Végül jöjjön egy tavalyi előadása a toxikológus szakembernek, a 2014-es BME KTK Kultúrhétről. Érdemes belenézned!






Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

Egy fotósorozat, ami megmutatja a gyerekek hogyan töltötték net és okostelefon nélkül a nyarat szerte a Földön

Summer Unplugged, azaz "nyár kihúzva", ez volt egy nemzetközi fotósverseny címe. Ennek pedig az volt a témája, hogy a gyerekek, hogyan töltik a nyarat, ha nem az interneten lógnak, vagy a Tv előtt ölnek. Fotósok százai örökítették meg világszerte, milyen boldogan telt a gyerekek nyara tévé, internet és telefon nélkül! Mutatjuk a legjobbakat!

A férfiak hanyatlásának korát éljük

A férfiak hanyatlásának korát éljük, és ezen csak a szemléletváltás változtathat - állítja Philip Zimbardo a vele készült interjúban. Szerinte a nagy kérdés, hogy hol vannak a jó férfiak? - Akik nem kanok, hanem lovagok...

A kémia játéka az agyaddal: amikor beüt a dopamin

A tudás hatalom, és önmagunkról tudni, magunk fölötti hatalmat jelent. Az önismeret pedig tudományosan igazoltan boldogsághoz vezet. De mi okozza a boldogságot? Erre teljes válasz, ha nem is létezik, mi azért bemutatunk egy kis darabot a puzzle-ből.

Frenetikus, ahogyan 1000 zenész játssza a Nirvana slágerét

Csak annyit teszünk hozzá, bámulatos, elképesztő, zseniális, brutális, óriási...


NAPI BOLDOGSÁG