A világ egyik legszebb természeti jelensége most zajlik nálunk!


A daru Észak-Európa, illetve Eurázsia - nagyrészt Svédország, Finnország, Észt- és Oroszország - térségének erdős, nádasos, lápos sztyeppéin költ, ősszel pedig a téli táplálékhiány miatt Észak-Afrikába, Dél-Európába, valamint a Közel Keletre vonul.

Ennek az őszi vonulásnak gyönyörű pillanatait örökítette meg napnyugtakor egy német fotóriporter a napokban. Hasonlóan szép látványt hazánkban is elcsíphetünk, ha például az elkövetkező hetekben a Hortobágyra, a darvak egyik legnagyobb hazai pihenőhelyére látogatunk.


Fotók: MTI/AP/Jens Meyer - Vándorló darvak szállnak dél felé a közép-németországi Straussfurt közelében 2016. október 31-én napnyugtakor

A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintése garantáltan felejthetetlen élményt kínál.

A daru az 1910-es években még költött Magyarországon (utolsó fészkelését a Fonyód melletti Nagy-berekben jegyezték fel), majd a fészkelő-állomány eltűnését követően néhány ezer példányos őszi és tavaszi vonulóként jelent meg nálunk évről-évre. Az 1980-a évektől ugrásszerűen nőtt a Tiszántúlon megpihenő darvak száma, ami az utóbbi évben akár a 100.000 példányt is meghaladhatja. Napjainkban növekszik az áttelelő és átnyaraló egyedek száma is, így jó esély van ara, hogy a közeljövőben ismét hazánkban költő fajként tartsuk számon.


Az őszi daruvonulás azért különleges jelenség, mert ezek a gólyánál is nagyobb madarak nem egyszerűen átrepülnek az országon, hanem legalább egy-másfél hónapig itt is maradnak (tavasszal viszont a költési izgalomban lévő madarak nem vagy csak rövid időre állnak meg nálunk). Eközben a százezernyi madár naponta kétszer rendkívül látványos keretek között szárnyra kel, hajnalban a táplálkozó-területekre tartva elhagyják a tavi éjszakázóhelyeket, este pedig visszatérnek ide. Ilyenkor úton-útfélen találkozni lehet velük a Hortobágy és a Dél-Alföld nagy tavainak környékén, a madár légiók - különösen a kiépített, és a madarak által megszokott leseknél - az emberek feje felett húznak át.


Szürke darvak (Grus grus) repülnek a Hortobágyon, az úgynevezett Álomzug nevű terület felett. Európa legnagyobb darugyülekező helyén, a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A felvétel 2011. október 16-án készült.
MTI Fotók: Czeglédi Zsolt


A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra biztatja a kirándulni vágyókat, hogy az év ezen időszakában hétvégi program keretében látogassanak el egy izgalmas darumegfigyelésre a Tiszántúlra.

Jó lenne, ha élete során minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!




Pozitív Nap 


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Hogyan szorítod ökölbe a kezed? Sok mindent elárul rólad

Eszedbe jutott valaha is, hogy még az sem mindegy, hogyan szorítod ökölbe a kezed? Pedig valóban nem az. Ez az önkéntelen avagy tudattalan mozdulat nagyon érdekes dolgot árul el rólad. Szóval, hogyan szorítod ökölbe a kezed? És vajon mit jelent mindez a számodra?

Az ősz slágere: a tészta nélküli sütőtökös túrótorta

A sütőtök sokak kedvence, és süteményekhez is felhasználható. A ketkes.com alábbi receptjének elkészítése után garantáltan a család kedvence lesz.

Alighanem ez az ország legkülönösebb fája

A napokban a Facebookon tettek közzé egy fotót Ceglédbercel egyik fájáról, ami nemcsak pompás színezetével, hanem egyedülálló formájával is lenyűgözi az arra járókat.


NAPI BOLDOGSÁG