Nemsokára itt a Föld órája

A Természetvédelmi Világalap (WWF) idén kilencedik alkalommal rendezi meg az egész világot átfogó Föld óráját: március 28-án este, 20.30-tól legalább egy órára elsötétülnek a kampányban részt vevő települések és városok.

"A klímaváltozás hatására az elmúlt száz évben minden évtized melegebb, mint az előtte lévő. Nemcsak az állami vezetők, hanem minden egyes ember feladata ennek a trendnek a megfordítása. A Föld órája a remény fénysugara a sötétségben" - fogalmazott Franko Petri, a WWF osztrák szóvivője hétfőn.

Így sötétült el a Lánchíd Budapesten 2010-ben
Fotó: Csondor Ágnes


2014-ben a kampányban ezernyi vállalkozás és szervezet vett részt. A közösségi médiában és számos akció keretében 1,2 milliárd emberhez jutott el a Föld órája. Több látványosság, például az athéni Akropolisz, a párizsi Eiffel-torony és a világ legnagyobb felhőkarcolóinak díszkivilágítását is lekapcsolták egy órára.

A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. 2012-ben már 152 ország több mint hétezer települése vett részt a kampányban, amelynek keretében helyi idő szerint 20.30-tól 21.30-ig kialszanak a fények. Ebben az időpontban több nagyváros is sötétbe borul világszerte, hogy így figyelmeztessék az embereket a Föld erőforrásainak kiapadására. Olyan országok és térségek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Tunézia, Suriname, a palesztin területek és Ruanda.

Tudj meg még többet a kezdeményezésről itt!


MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Emlékszel arra, amikor a Plútót megfosztották a "bolygórangjától"? Itt a válasz, hogy miért!

2006-ban a Plútó visszaminősítése igen nagy felháborodást váltott ki a közvélemény részéről. Azonban tény, hogy a Naprendszer akkor még 9. égiteste igencsak aprócskára sikeredett.

Négyszázezer hektár esőerdőtvett egy svéd milliomos, csak azért, hogy ne vágják ki

Johan Eliasch cirka tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek. Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne vágják ki a fákat.

Egy nagyszerű életcél: megörökíti a veszélyeztetett állatokat, mielőtt örökre eltűnnének (+videók)

Joel Sartore fotós életcélja, hogy portréfotót készítsen a Földön élő ritka, kihalásra ítélt állatokról.

Skandináv házak, melyek mintha most léptekvolna le egy mesekönyv lapjairól

A zöld tetők visszaadnak egy darabot a természetnek, amit az építkezéssel elvettünk tőle.

A környezetvédelmi "Nobel-díjat" idén egy indián családanya kapta

Összesen hat környezetvédő aktivista kapta meg az elismerést. Az aktivisták némelyike az életét kockáztatja, amikor kiáll egy ügy mellett...


NAPI BOLDOGSÁG