Svédországban annyira dübörög az újrahasznosítás, hogy kifogytak a szemétből


A rendszer azért működik, mert ilyen a közeg, a kultúra. Svédország az elsők között rótt ki komoly adót a fosszilis tüzelőanyagokra még 1991-ben, a villamosenergia felét pedig mára megújuló energiaforrásokból állítják elő.

A svédek imádnak kint lenni a természetben és tudatában vannak annak, hogy milyen környezetvédelmi kérdésekre kell figyelniük. Hosszú ideig dolgoztunk rajta, hogy felhívjuk az emberek figyelmét, ne dobják el a szemetet a szabadban, mert újra és újra fel tudjuk használni

- mondta Anna-Carin Gripwall, a svéd hulladékgazdálkodási egyesült kommunikációs igazgatója.



Mint fogalmazott, a nemzeti összetartásnak köszönhetően fűteni tudnak a hulladékokkal, miközben Nyugat-Európában ennek nem tulajdonítanak jelentőséget.

Svédországot emiatt sok kritika is éri, mondván a ténylegesen újrahasznosítható hulladékot égeti el, a farost ugyanis hatszor újradolgozható, mielőtt teljesen hasztalanná válik.

Gripwall szerint a szemét importálása átmeneti állapot:

Az EU hulladéklerakásra vonatkozó törvénye miatt sok ország ahelyett, hogy kifizetné a bírságot, inkább nekünk küldi. Pedig kemény munkával ők is újrahasznosíthatnák a szemetet. Megjegyezte, ehhez előbb ki kell építeni a megfelelő infrastruktúrát, ami időbe telik.


Források: Sokszinuvidek.24.hu / Independent

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.

Szabadon engedtek 14 farkast a Yellowstone-ban, a változás, amit ez okozott, elképesztő: Hihetetlen, ahogy a természet meggyógyítja önmagát!

Szabadon engedtek 14 farkast A Yellowstone nemzeti parkban. Azonban senki sem számított arra, ami ezután történt. Hihetetlen, ahogy a természet meggyógyítja önmagát!

9 évesen kezdte, mára 14 milliárd fa elültetésénél jár a fiatal srác

Gyerekeket ritkán hívnak meg az Egyesült Nemzetek Szövetségének közgyűlésére, de a német Felix Finkbeiner többször is a pódiumra állhatott

A jövő képlete: kevesebb munka, több élet

Ha kevesebbet dolgoznánk, az megmenthetné a gazdaságunkat, a józan eszünket, és a bolygónkat is. Égbekiáltó ellentmondás, vagy tényleg ez lehet a jövő képlete?


NAPI BOLDOGSÁG