9 évesen kezdte, mára 14 milliárd fa elültetésénél jár a fiatal srác


A gyerekek tisztában vannak vele, a felnőttek látják, milyen kihívásokkal állunk szemben és mik lehetnek a megoldások. De nem értjük, hogy miért nem cselekednek

- fogalmazott beszédében.


A fiú három lehetséges magyarázatot fogalmazott meg a tétlenséggel kapcsolatban. Az egyik a jövő szó félreértelmezése.

A legtöbb felnőtt számára ez egy tudományos kérdés, a gyerekeknek pedig a túlélés kérdése. A XXI. század még az életünk része lesz.

Második pontként a klímaváltozás elutasítását említette, a harmadik lehetőséget pedig egy állatokkal kapcsolatos példával magyarázta:

Ha a majomra bízod, most kér egy banánt, vagy később hatot, akkor mindig az első opció mellett dönt. Mi, gyerekek nem bízhatunk benne, hogy a felnőttek megmentik a jövőnket. A saját kezünkbe kell venni a sorsunkat.

Az idézett felszólalásakor Finkbeiner már negyedik éve volt egy környezetvédelmi mozgalom vezetője, amely azóta globális hálózattá nőtte ki magát. A globális felmelegedést lassítanák az újraerdősítés által.


Fotó: Getty Images Hungary

A most 19 éves német fiú ENSZ-közreműködéssel alapított Plant-for-the-Planet nevű csoportja 55 000 taggal rendelkezik, legtöbbjük 9 és 12 év közötti. A szervezet idáig 14 milliárd fát ültetett több mint 130 országban. Céljuk, hogy eljussanak egy billió, vagy ha úgy tetszik ezermilliárd fa elültetéséig, ami fejenként százötvenet jelentene a Földön élő összes ember számára.

A szervezet kezdte az első tudományos, teljes körű globális faszámlálást, ezzel segítve a NASA folyamatban lévő tanulmányát az erdők széndioxid-elnyelő képességéről és a bennük lévő lehetőségekről.

A csoportnak mostanra egy seregnyi, ötvenötezer éghajlati nagykövete van, akiknek egynapos képzésen kellett részt venniük saját közösségükben a tagsághoz. Legtöbben kilenc és tizenkét év közöttiek.

Minden akkor kezdődött, mikor Finkbeiner szülővárosában, a Münchentől délre fekvő Uffing am Staffelsee-ben hallott egy előadást a klímaváltozásról iskolájában. Kilencévesen rádöbbent, veszélyben vannak kedvenc állatai, a jegesmedvék. Rákeresett a Google-keresőben a témára, itt talált rá Wangari Maathai felemelő történetére. A kenyai nő a kopár földből sűrű erdőt varázsolt 30 millió csemete elültetésével, és 2004-ben Nobel-díjat kapott érte.

Rájöttem, hogy nemcsak a jegesmedvékről van szó, hanem az emberiség megmentéséről

- emlékszik vissza a kezdetekre.

Finkbeiner megkérte a tanárát, az egész közösségnek tartsa meg előadását. Két hónappal később elültette első vadalmafáját a suli bejáratánál. Mint mondta, ha tudja, hogy évekkel később bejárja a világot a híre, megkérte volna az édesanyját, hogy vásároljon neki egy fenségesebb első fát.

Egyszer csak arra eszmélt, hogy az Európai Parlamentben, majd Norvégiában és Dél-Koreában mond beszédeket ENSZ-konferenciákon. Mikor 2011-ben New York-ban szólalt fel, Németországban elültették az egymilliomodik fát is és a Plant-for-the-Planet mozgalom hivatalosan is útjára indult saját weboldallal és egyetlen alkalmazottal, aki ő maga volt.


Fotó: Getty Images Hungary

Finkbeinernek van válasza a szkeptikusoknak is, akik kétségbe vonják a klímaváltozás tudományát.

Ha követjük a tudósok utasításait és húsz év múlva kiderül, hogy rosszul gondolták, akkor sem követtünk el hibát. De ha a szkeptikusokra hallgatunk és húsz év múlva az derül ki, hogy nem nekik volt igazuk, már késő lesz megmenteni a jövőnket.

A Plant-for-the-Planet egyik legnagyobb újraerdősítési projektje jelenleg is zajlik a Yucatán-félszigeten, Mexikóban. Eddig háromszázezer őshonos fát ültettek, de 2020-ra a tízmilliót is el szeretnék érni.

A nagy ambíciók persze új kérdéseket vetnek fel. Hozott változást a 14 milliárd fa elültetése? És a tízmillióé fog Mexikóban? Lehet-e tartani a lépést az erdőirtással világszerte? Senki nem tudja, mert ahhoz fanépszámlálásra lenne szükség. Finkbeinerék vállalták.

Egy 2 éve, a Nature magazinban publikált kutatás szerint a Földön hárombillió (háromezer-milliárd) fa él - hétszer több a becsülteknél. A tanulmány megállapította, hogy tizenkétezer év alatt a felére csökkent a számuk és hogy tízmilliárd fát vesztünk el. Egymilliárd fa elültetése tehát szép, de nem átütő.

Mindenki azt hitte, hogy a gyerekek elcsüggednek. Ehelyett milliárdosokat kerestek meg világszerte.

Az új cél tehát egybillió fa földbe helyezése, amivel évi tízmilliárd tonna széndioxid tűnne el a légtérből.

A klímaváltozás áldozatai leszünk. A mi saját érdekünk, hogy a gyermekek cselekedjenek. Nem várhatunk addig, míg a generációk lép a mostani felnőttek helyébe húsz-harminc év múlva. Annyi időnk már nincs. Annyit tehetünk, hogy a jó irányba tereljük őket.

Adományokat természetesen elfogadnak, a tetszőleges összeget ezen a linken keresztül lehet eljuttatni a gyermekközösség számára.


Források:

National Geographic / sokszinuvidek.24.hu - Vaskor Máté

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Amikor nincs helye hangos szavaknak

Most elcsendesül a világ, és benne Mi is. Magunkba nézünk, és mélyen, alaposan átvizsgáljuk a lelkünket. Emlékeket keresünk, jókat vagy rosszakat, érzéseket, amik régi pillanatokat idéznek fel bennünk. Megállunk, lelassítunk, mert ez a nap azokról szól, akik nem jöhetnek tovább velünk.

Alighanem ez az ország legkülönösebb fája

A napokban a Facebookon tettek közzé egy fotót Ceglédbercel egyik fájáról, ami nemcsak pompás színezetével, hanem egyedülálló formájával is lenyűgözi az arra járókat.

"Olyan vagyok, mint a birkák, a szabad levegőnek születtem" - 90 éves néni egy olasz falu egyedüli lakója

Az augusztusban 91. életévét betöltő Paolina Grassi az utolsó lakója Casali Socraggio hegyvidéki falujának Olaszországban a svájci határ közelében

Az igazság, ami az emberek online fotói mögött van

Naponta több millió ember fotózza magát, ebédjét, hobbiját, pillanatát, akármijét a legnagyobb online közösségi oldalakra (Instagram, Facebook), hogy eladja magát, esetleg még egy új identitást is felkapjon. Olyan képeket készítenek, amik idilliek, tökéletesek és meglehetősen sterilek. Egy Bangkokban élő fotós megmutatta, hogy mi áll a hamis Instagram-fotók mögött. Egy vietnami fiatalokból álló csapat, pedig zseniális leleplező videót készített. Mutatjuk!

26 év. Ennyi idő alatt újratelepítette az esőerdőt ez a házaspár

Felemelő történet a hétköznapok valós hőseiről. Egy házaspár, akik virágzó erdőt teremtett ott, ahol már szinte minden élet eltűnt...


NAPI BOLDOGSÁG