Az Erdélyben élő idős néprajzkutató és gyűjtő jelenlétében zajló ünnepélyes megnyitón Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára köszöntőbeszédében kiemelte: a tárlat egy identitásképző személyiség életútját mutatja be, pályájának állomásai jelzik, mire kell odafigyelni magyarként.
A kiállítással párhuzamosan Kamerával a kézben címmel Kallós Zoltán erdélyi fotóiból látható válogatás az intézmény Pont Itt Galériájában.
Kallós Zoltán egyébként Erdélyben él, Válaszúton, ahol egy alapítvány is él az ő nevén. A Kallós alapítvány egy magyar iskolát hozott létre, ahova a környező falvak magyar gyermekei járnak. Az oktatás hétfőtől péntekig zajlik, ezalatt az idő alatt pedig a legtöbb fiatal a Kallós kúriában lakik, és az étkezést is az alapítvány biztosítja. Ugyanakkor itt található a Kallós Zoltán múzeum is, amely a néprajzkutató személyes gyűjteményét tartalmazza.
Egy korábban vele készített interjúnkban mesélt az alapítványról, és a néphagyományok fontosságáról:
A Kallós Zoltán Alapítvány 1992-ben alakult. Kinek az ötlete volt az alapítvány létrehozása és elindítása?
Az elején még csak táborokat szerveztünk, de már akkor nagy szívfájdalmunk volt, hogy ennyi magyar gyermek van, de nincs magyar iskola. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy annak idején a cigányok reformátusok voltak és magyar iskolába jártak. Konfirmáltak és színdarabokat adtak elő, tehát nagyon jó társaság volt a válaszúti cigányság. Mindannyian dolgoztak. A férfiak kőművesek voltak, a nők pedig a mezőgazdaságban dolgoztak. Tehát sok gyermek volt, de nem volt iskola. Az alapítvány az én ötletem volt, de én nem akartam Kallós Zoltán nevet adni neki. Szép Gyulának az unszolására lett végül Kallós Zoltán alapítvány. Itt iskola üzemel, amelyben a szórványban élő hátrányos helyzetű gyermekeket kívánjuk támogatni. Van lehetőség bentlakásra, ám kisbuszokkal szállítjuk haza a gyermekeket tanítás után. Biztosítunk nekik napi öt étkezést, illetve tanárok, pszichológus és orvos is foglalkozik a gyermekek egészségével. Az itt tanuló diákok első generációja közül sokan már egyetemet végeztek, hála Istennek jó statisztikáink vannak. Igyekszünk tehát lehetőséget biztosítani azoknak, akiknek a szülei önerejükből nem bírnák iskoláztatni a gyermekeiket, ám a hajlandóság meglenne a részükről.
Ön szerint az itt tanuló diákok, vagy teljes egészében a magyar fiatalság társas kapcsolataira milyen hatással vannak a néphagyományok?
Vegyünk most a néptáncot alapul. Ez a szórakozási forma például megköveteli a tartást, és egyfajta viselkedést. A táncházban nincsenek olyanok; mint a diszkókban. Nem késelődnek és nem drogoznak a fiatalok. Itt mindenki tiszteli egymást és tisztelettel fordulnak egymás felé. Én úgy látom, hogy szeretik a fiatalok a néptáncot. Aki egyszer belekóstol; az biztos nem hagyja abba, hiszen az emberségtől kezdve a becsületig, sok mindent ad nekik a tánc. Szerencsénkre legyen mondva, hogy a magyar táncházmozgalom átlépte Magyarország, - és Európa határait is. Japánban is alakulnak magyar táncházmintára táncházak, ugyanis a japánoknak nincsenek társadalmi, csak kultikus táncaik. Emiatt nekik teljesen megfelel a magyar tánc, arról nem is beszélve, hogy ők úgy tartják, hogy rokonok vagyunk, és innen ered a szimpátia is. Amerikában és Németországban is egyre több táncház alakul meg magyar mintára. Ha a világ legtöbb pontján értékelik a magyar táncot, akkor pont mi magyarok ne foglalkozzunk vele? Éltetni kell ezt a hagyományt, hiszen a közös éneknek és a közös mulatozásnak nagy varázsa és összetartó ereje van.
Ezek alapján ön azt gondolja, hogy a néphagyományoknak van jövője, csak foglalkoznunk kell velük?
Van. Ugyanis magyar viszonylatban most már beállt egy folytonosság. Ugyanis azok, akik kiöregedtek, azok hozzák a gyermekeiket és hozzák az unokáikat is. Szép lassan egyre többen leszünk.
Pozitív Nap
