Teremts ma: eljött az év harmadik tízmilliószoros napja! (+100 pozitív gondolat)






Mindent a vonzás törvénye határoz meg. A létet, a lélegzést, az univerzum rendjét, az egyén és a társadalom haladási irányát.

A keleti kultúra lényeges pillére az évenként ismétlődő négy 10 milliószoros nap. Ezeket a hagyomány szerint sorsfordítónak tekintik, kiemelt figyelmet szentelnek rájuk. Vajon hatással lehetnek más földrészeken élőkre, más vallású emberekre is? Mindenképpen, hisz az univerzumi energiákat semmilyen országhatár, óceán nem tudja megállítani.

Az év harmadik tízmilliószoros napjához érkeztünk, tehát amit teszel, gondolsz, az mind tízmilliószorosan hat vissza rád - szóval csak tudatosan, csak pozitívan! Gondolj azokra a dolgokra, amiket szeretnél elérni. Ne feledd, amire a figyelmedet irányítod, azt meg is teremted. Mélyülj el, nézz belülre, meditálj és relaxálj!




Miben segíthet minket a 10 milliószoros nap ereje?

Képesek leszünk feléledni, hátrahagyni a múltat és a jelenben elkezdeni egy új, semmi eddigihez nem hasonlítható jövő építését. Sokan rendkívül elkeseredettek, régóta elakadásban vannak, nem látnak perspektívát. Azonban a keseredettség nem oldja meg a problémákat, nem szabadít ki a végtelen ragaszkodás bűvköréből.

Újra kell rendeznünk mindent, de elsősorban saját értékrendünket. A jelenlegi problémákon csak a teljesen más, érték alapú szemléletmód képes segíteni.


Miért pont ma?

A tízmilliószoros napokon Buddha életének eseményeit idézik meg. A tibeti nagy buddha napokat hívják 10 milliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhónap teliholdja, a negyedik holdhónap teliholdja, a hatodik holdhónap és a kilencedik holdhónap teliholdja.

Egy évben négy fő különleges (Düchen-jeles alkalom) Buddha emléknapot tartanak, amikor ünnepség keretében emlékeznek meg Buddha életének legfontosabb állomásairól:

1. Buddha csodákat mutatott be az első hónap első napjától a tizenötödik napjáig.

2. Buddha születése a negyedik hónap hetedik napján - A tibeti naptár negyedik holdhónapjának teliholdjakor (15. napján) történik.

3. A tibeti naptár hatodik holdhónapjának negyedik napja, amikor Buddha először forgatja meg a Dharma kerekét - Buddha első szentbeszéde, a Négy Nemes Igazság tanítása.

4. A tibeti naptár kilencedik hónapjának 22. napja., amikor 41 évesen Buddha a mennyekbe emelkedett.

Tízmilliószoros nap még november 3-án vár ránk 2015-ben.



A jó jót, a rossz rosszat csalogat

Kiemelten fontos, hogy ezeken a napokon arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben! Tudatosan fókuszálj a pozitívumokra. Július 20-án se felejtsünk el a szokásosnál kicsit jobban befelé figyelni, meditálni, picit jobban odafigyelni lelkünk szavára, saját és szeretteink lelki szükségleteire. Ma pláne csak pozitívan!

Top 10 tennivaló mára:

Légy önzetlen;
szeress;
örülj;
mosolyogj;
adj;
teremts jót;
küldd el a rosszat;
légy tudatos;
légy belátó;
légy hálás!

Minden olyat tegyél meg, amit szeretnél, hogy tízmilliószoros erővel hasson! Hogy még jobban sikerüljön a  pozitív gondolatokra fókuszálni, íme csaknem 100 pozitív állítás az agykontroll atyjától, Dr. Domján Lászlótól - hogy Te is elindulj a változás útján!

•    Jól érzem magam.
•    Nyugodt, energikus és vidám vagyok.
•    Szerveim egészségesen működnek.
•    Elégedett és kiegyensúlyozott vagyok.
•    Békében és megértésben élek mindenkivel.
•    Türelemmel figyelek másokra.
•    Minden helyzetben megtalálom a jót, a szépet és a hasznosat.
•    Elfogadom és becsülöm magamat és embertársaimat.
•    Bízom magamban, bízom belső bölcsességemben.
•    Örömmel és bátran kezdek minden új dolognak.
•    Bármilyen helyzetbe kerülök, nyugodt és higgadt maradok.
•    Örömmel végzem a rám bízott feladatokat.
•    Minden helyzetben feltalálom magamat.
•    Tanulékony vagyok, az új dolgokat örömmel fogadom.
•    Jó kedvvel teszem a dolgomat.
•    Figyelmemet remekül tudom összpontosítani.
•    Értékes és egyedi ember vagyok.
•    Mindenkiben észreveszem a jót, a szeretetreméltót.
•    Szeretem az embereket, szívesen segítek rajtuk.
•    Elfogadom mások szeretetét, segítségét.
•    Őszinte és becsületes vagyok.
•    Gondolataimat bátran megosztom másokkal.
•    Érzéseimet a megfelelő formában mindig őszintén kimutatom.
•    Emlékszem a számomra fontos dolgokra.
•    Jó a memóriám.
•    Remek ötleteim támadnak.
•    Könnyedén és örömmel tanulok.
•    Bármibe is kezdek, sikerre viszem azt.
•    Minden problémámra megtalálom a megoldást.
•    Szorgalmas és kitartó vagyok.
•    Biztonságban vagyok.
•    Életemet én irányítom.
•    Felelősséget vállalok minden döntésemért és tettemért.
•    Valamennyi döntésem a javamat szolgálja.
•    Kész vagyok változtatni az életemen.
•    A változtatásoktól egyre jobban érzem magam.
•    Örömmel fogadom életem minden percét.
•    Szeretettel és megértéssel közeledem másokhoz.
•    Vidám, boldog és szabad vagyok.
•    Bárhová megyek, szeretettel fogadnak az emberek.
•    Emberi kapcsolataimat a szeretet, a tisztelet és a megértés irányítja.
•    Minden kapcsolatom harmonikus.
•    Figyelek testem üzeneteire.
•    Vigyázok az egészségemre.
•    Egészséges ételeket fogyasztok.
•    Békesség van a szívemben és a lelkemben.
•    A szeretet jegyében élek és cselekszem.
•    Minden perc szépségét felismerem.
•    Bátran és őszintén szembenézek életem minden eseményével.
•    Kész vagyok változtatni hozzáállásomon és szóhasználatomon.
•    Örömmel elengedem a haragot és a sérelmeket, mert ez szabaddá tesz.
•    A változás életem természetes rendje.
•    Élvezem és elfogadom a változást.
•    Rendet tartok magamban és magam körül.
•    Egészséges, erős és elégedett vagyok.
•    Az embereknek szüksége van rám.
•    Öröm számomra szeretetet adni és kapni.
•    Életemet boldoggá és sikeressé tudom tenni.
•    Bőségben, egészségben és szeretetben élek.
•    Életemnek értelme van.
•    Egészséges vagyok és az is maradok.
•    Napról napra minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok.
•    Szeretteim testileg és lelkileg egészségesek.
•    Becsülöm és szeretem magamat.
•    Erényeimből és eredményeimből erőt merítek.
•    Hibáimból tanulok és azok révén is fejlődöm.
•    Jó kapcsolatban vagyok embertársaimmal.
•    Könnyen és jól döntök.
•    Megbízok megérzéseimben, egyre intuitívabb vagyok.
•    Könnyen fogadom a változást, szükség esetén magam is változom.
•    Örömmel szélnek eresztek minden feszültséget, idegességet, előítéletet és kritikát.
•    Könnyen megértek másokat.
•    Örömmel nézem embertársaim fejlődését.
•    Kivételes, egyedi ember vagyok.
•    Értékelem egyediségemet.
•    Szabadon önmagam lehetek és ezt másoknak is megengedem.
•    Az élet várt és váratlan módokon gazdagít.
•    Életem minden percét értékelem.
•    Tisztelettel fordulok a körülöttem élőkhöz.
•    Örömmel fogadom életem minden új napját.
•    Erős és talpraesett vagyok.
•    Szélnek eresztek mindent, ami fölöslegessé vált.
•    Egészséges ételekre vágyom.
•    Csodálom testemet, megőrzöm egészségét.
•    Elengedem a régit és befogadom az újat.
•    Mindenkiből a legjobb énjét hozom elő.
•    Hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek.
•    Életem alakulásáért én vagyok a felelős.
•    Szeretni tudom magamat.
•    Szabadon és örömmel fejezem ki gondolataimat és érzéseimet.
•    Biztonságban érzem magamat.
•    Összhangban állok a világmindenséggel.
•    Minden élethelyzetben magabiztos maradok.
•    Elengedem a múltat és mindenkinek megbocsátok.
•    Örülni tudok embertársaim sikereinek.
•    Képes vagyok a feltétel nélküli szeretetre.
•    Képességeimmel az emberiség javát szolgálom.
•    Szeretetet, megértést és békességet teremtek magam körül.
•    Gondolataimmal, szavaimmal és tetteimmel az emberiség fejlődését szolgálom.
•    Napról napra egyre boldogabbá, egyre teljesebbé válik életem.

Szerző: Pozitív Nap



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ez évben másodszor: a nap, amikor tízmilliószoros erővel hatnak gondolataid (+100 pozitív gondolat)

Ma május 21-én TÍZMILLIÓSZOROS teremtő nap van. Ez a "nagy" buddha nap a tibetiek szerint csodás erővel bír. A tibeti hagyományok szerint négy ilyen különleges nap van egy évben. Idén ez a második, éljünk támogatásával!

Sertar, a 40 000 szerzetes "országa"

Szerzetesek és apácák otthona ez a kies, modern világtól messze eső hely.

02.22. - Telihold és az év első tízmilliószoros napja! (Ez a TOP 10 tennivalód mára)

"A vonzás törvénye határozza meg az univerzum egészének rendjét, beleértve a te személyes életed minden egyes pillanatát és történését is. Nem számít, hogy ki vagy és hol élsz, teljes egészében a vonzás törvénye határozza meg tapasztalataidat, mégpedig az elmédben felbukkanó gondolatok által. Ez utóbbiak révén te magad hívod életre és működteted ezt a mindenható törvényt." /Byrne Rhoda/

Ez évben utoljára: teremts ma TÍZMILLIÓSZOROS erővel! (+100 pozitív gondolat)

Avagy a top 10 tennivalód mára, 100 megerősítő pozitív mondattal, hogy biztosan legyenek teremtő gondolataid!

Az élet nem masnival jön, mégis ajándék! 20+1 mondat érted

Azt mondják, hogy pozitívan éljek. Azt mondják, hogy találjam meg a belső békém. Azt mondják, hogy éljek harmóniában. Aha. És akkor jön a hatalmas kérdőjel: hogyan? Megmondani a tökéletes receptet, helyetted csinálni - mi nem tudjuk. Segíteni azonban igen...


NAPI BOLDOGSÁG