Az ember, aki szemétből otthont teremt hajléktalanoknak (+képek)

Gregory Kloehn egy ügyeskezű és melegszívű művész, akinek az briliáns ötlete támadt, hogy pici, mobil házikókat épít, konkrétan szemétből, azoknak, akik életvitel szerűen az utcára szorultak. A kaliforniai Oaklandben élő művész azután vágott bele projektjébe, miután felismerte, hogyan egyesítheti építői és kreatív készségeit a rászoruló emberek érdekében. 



A hajléktalan helyzet a tengerentúlon is égető. A kormány
hivatalos becslései szerint 2013-ban, hozzávetőleg, 610 000 ember töltötte az utcákon az éjszakáit életvitel szerűen az Egyesült Államokban. Rendkívül gyakoriak az olyan kisebb bűncselekmények, melyeket főként azért követnek el hajléktalanok, mert ténylegesen szeretnének börtönbe kerülni, hogy legalább ideiglenesen fedél legyen a fejük felett és tudjanak melegedni. Ez egy ördögi kör, amit Gregory ötlete akár meg is törhet, ha megfelelően széles támogatottságot kap.

"Egy ilyen olcsó szerkezet, mint a mikro-káz - szigeteléssel, egy kis ággyal és egy hellyel, ahol tárolható a holmi - jó átmeneti megoldás, hogy valaki melegben és biztonságban tudja magát, és a börtön ne legyen "csábító" kényszermegoldás a kétségbeesett embernek" - mondja Kloehn.


Az alkotó folyamat úgy fest, hogy Gregory elindul kuka-búvárkodni. Leginkább a város ipari területeit célozza meg, pontosabban azok illegis szemétlerakóit, így két legyet üt egy csapásra. Azt mondja, nem csak segíteni tud másokon, de még a lepakolt rusnya szeméthalmokat is csonkítja tevékenységével. Ügyes fickó, nem? 


Amikor megszerezte a kellő "alapanyagot" (legyen az bármi: mosógép, régi asztal, törött bútor, ő mindennek hasznát veszi), jön a kreatív építés, azaz összerakja az apró mobil otthonokat. Az eredmény mindig más lesz, ráadásul nem csak esztétikusak, de nagyon praktikusak is. Minden ilyen kanapé méretű otthon kerekeken gurul, és ferde tetőt kap, így az eső is elfolyik, megelőzve a beázást. 

Önkéntes diákok is beszálltak az építésbe


Ami azonban igazán fontos, hogy minden ilyen mobil otthon egyben fedélt is jelent egy utcán élő embernek - bármilyen kicsi is az a tető. Kloehn ötlete szerencsére társadalmi támogatásra is talált: önkéntesek segítik az építést, sőt a helyi iskolákból fiatal diákok is kiveszik a részüket a projektből. Azok a hajléktalanok pedig, akik otthonra leltek Gregory munkája kapcsán rendkívül hálásak neki a méltóbb életkörülményekért.


Kelly az egyik hajléktalan hölgy, akinek most már saját fedél van a feje fölött


Gregory ötlete fantasztikus, kitartása példaértékű, munkája pedig rávilágít arra, milyen az amikor nem csak beszélünk, hanem cselekszünk is! 



Pozitív Nap

Képek forrása: homelesshomesproject.org | Facebook 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.

+1 ok, amiért neked is kell egy robotporszívó

Ha te vagy az, aki imádja hétvégén végigporszívózni a lakást és térden állva szedegetni a porcicákat a kanapé alól, akkor ne olvass tovább. Ha viszont egy végleges, biztos megoldást keresel arra, hogy mindig, de tényleg mindig tiszta legyen a padló, és ez semmi erőfeszítésedbe ne kerüljön, akkor a robotporszívót neked találták ki.

Te segítenél egy bajba jutott állaton? Ezek az emberek az életük kockáztatása árán is megtették! (+videó)

Ezek a hősök a saját életüket kockáztatták, hogy segítsenek egy állatnak... Hősies állatmentések egy megható válogatásban.


NAPI BOLDOGSÁG