Boldogság Bank: ahol nem pénzzel, hanem jócselekedettel "kereskednek"

Amikor egy fiatal nő tökéletesíteni szerette volna az angoltudását, feltett egy – mindössze hat szavas – hirdetést az egyik internetes oldalra. Szinte azonnal három, angolul folyékonyan beszélő tanár-jelölt ajánlotta fel szolgálatait. Teljesen ingyen. Hogy hol történhet ez meg? A Boldogság Bankban

Csak jócselekedet, semmi más!

Az észtországi Tallinnban lévő Boldogság Bankot öt évvel ezelőtt alapította Airi Kivi, egy észt pszichológus. Félreértés ne essék, nem „hús-vér” bankról van szó, hanem egy weblapról, amely egyfajta virtuális jócselekedet-raktárként működik. Azok, akik regisztrálnak, feltölthetik, mire van szükségük, vagy mivel tudnak segíteni másoknak. Egyetlen szabály van: sem pénz, sem tárgy nem cserélhet gazdát, csak és kizárólag jócselekedet. 

Az oldal szellemi anyja, Airi Kivi

Ha ropogós bankókra nem is, egy különleges "pénzfajtára" azért szert tehetnek a közösség tagjai: a hálacsillagra. Egy jócselekedetért, bármilyen apró legyen is az, egy csillagot lehet kapni. Ha van egy csillagod, az azt jelenti, hogy fontos és tiszteletreméltó dolgot tettél: segítettél. 

Airi Kivi azt mondja, a bank ötlete napjaink egyik elkeserítő tapasztalatából született. „Észrevettük, hogy egyre nagyobb a távolság az emberi segítőkészség és a gazdasági jólét között. Szerintünk a boldogság csupán azon múlik, hogy észrevegyük és segítsük a másikat” – magyarázta, majd hozzátette, noha az emberek szeretnének segíteni, sokszor nem tudják, hogyan tehetnék meg ezt. 


Kapni is jó, de adni még jobb

Kivi azt mondja, az a legelképesztőbb, hogy sokkal több azoknak a száma, akik segítséget ajánlanak fel, mint azoknak, akiknek mankóra van szükségük az élet különböző területein. A „hirdetések” nagyon változatosak: akad vállalkozó szellemű kutyasétáltató vagy pénzügyi tanácsadó, de olyan is, aki szívesen meghallgatja egy magányos lélek minden gondját-baját. 


A Boldogság Bank egyik tagja, Terge Reintem saját bevallása szerint azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert elvesztette az állását. A masszőrként dolgozó Reintem, hogy ne essen ki a gyakorlatból, regisztrált az oldalra – és ott ragadt. Hiába talált később munkát, a világ minden pénzéért sem hagyta volna abba az önkéntes masszázst. „Nem tudom elmondani, mennyire élvezem, hogy ingyen és bérmentve szerzek örömet az embereknek. Ráadásul azok, akik nem fizetnek, sokkal kedvesebbek, mint azok, akik pénz nyomnak a kezembe” – mesélte. 

Veronika Davel szintén munkanélküli volt, amikor rátalált a Boldogság Bankra. Nem tudta, mi a szabály a közösségben, így rögtön egy használt számítógépet kért. És kapott. Veronika teljesen elképedt. „Nem gondoltam volna, hogy bárki felajánl nekem egy számítógépet, ráadásul ingyen. Mégis van önzetlenség a világon” – így a lány, aki végül egy 13 éves kisfiúnak adta oda a jószívű ajándékot. 


Te is bankolhatsz!

A banknak már közel 2000 felhasználója van, nem csak Észtországból, hanem a világ minden tájáról. A honlapját több nyelvre lefordították, így angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven is olvashatjuk azt. A Boldogság Bank egy rendkívül nemes célért küzd: szeretné kiszakítani az embereket a pénz és az anyagiasság világából, és segíteni nekik megtalálni az utat egy kicsit mélyebbre, önmagukhoz. 


Ráadásként megosztjuk veletek azt a 9 aranyszabályt, amelyet a Boldogság Bank csapata tűzön-vízen át követ: 

1. Nem csak önmagunkkal foglalkozunk, másokat is észreveszünk. 

2. Hisszük, hogy mindenkinek van mit adnia.

3. Tudjuk, hogy minden ember értékes és képes jócselekedetre.

4. Tisztelünk mindenkit, aki eléri, hogy mások jobban érezzék magukat.

5. Törődünk egymással és a világgal. 

6. Igyekszünk segíteni a gyengébbeknek. 

7. Tevékenyen töltjük a mindennapokat, és ha kell, csatákat vívunk az igazunkért. 

8. Pozitívan gondolkodunk és nyitott szívvel „járunk”. 

9. Mosolygunk és boldogok vagyunk. 


Szerző: Kiss Gréta – Pozitív Nap

Felhasznált források: onnepank.ee/huffingtonpost.com


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

Erre a 4 dologra kell választ adnod advent időszakában

Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Így tehát idén december 3-ára esett advent első vasárnapja, ekkor kezdődik meg hivatalosan az egyházi esztendő.

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

Újra kell értékelnünk a nagyszülők szerepét, mert nagyon fontosak!

Boldogabbak azok gyerekek, akik több időt töltenek a nagyszüleikkel - és ez nem csak a puszta tapasztalat, kutatások is igazolják már. Így ahelyett, hogy egyre kevesebb teret kapnak unokáik életében, sok kedvezőtlen szociális hatást is ellensúlyozhatnak szerető jelenlétükkel.


NAPI BOLDOGSÁG