Az Egyesült Királyságban működő, Centre for Process Innovation (CPI) társaság tervei szerint a repülőgépek belsejét LED-képernyők borítanák, amelyekre a gép külsejére szerelt kamerák képét vetítenék.
A teljes
panoráma ötletének nem mindenki örül, sokan tartanak attól, hogy ilyen
világosban az utasok nem tudnak majd pihenni a repülés alatt, a
tériszonyban szenvedők pedig egész úton csak szoronganának.
Ezt persze máris cáfolják, tudta meg a Kossuth Rádió. Hamvai
Gyula, a világ egyik
nagy amerikai repülőgépgyártójának a magyarországi képviselője szerint az ötlet megvalósítható, ha nem is pár év múlva. Az, hogy a felhők „beúsznak” a gép kabinjába, sem az
utasokat, sem a pilótákat nem zavarja majd. A kellemes látványtól a
repülés kényelmesebb lesz, nagyobb biztonságérzetet nyújt, hiszen
az utasok nem érzik magukat bezárva. A szakember szerint annak a
szorongását is oldja majd a felhők látványa, aki fél a repüléstől.
Hamvai
Gyula hozzátette: ez az újítás a pilótafülkében már régen megvalósult. A
kisgépeknél is már ezek a repülőgép kabinok vannak, a pilóták
felszállás után ki sem néznek a fülkéből, hiszen a technika lehetővé
teszi, hogy anélkül is biztonságosan eljussanak a célállomásra.
Te kipróbálnád?
Forrás: MTI
Fotó: Tomasz Wyszo