A napjainkban  is használatos felhőosztályozást egy Luke Howard nevű kémikus dolgozta ki 1802-1803 telén. Úgy gondolta, rendkívül fontos, hogy a számtalan típust egy ésszerű rendszerbe sorolják. A felhőket három fő csoportra osztotta: cirrus (hajtincs) - lehelletszerű, magasszintű felhők, cumulus (halom) - földhöz közelebb lévő gomolyos felhők és stratus (réteges) - a legalacsonyabban lévő, nagy vízszintes kiterjedésű, réteges szerkezetű felhők.

Mammatus felhő (mammatocumulus)

A rendkívül ritka képződmény olyan felhődudorokból áll, amelyek a zivatarfelhők üllőjének alsó részéről lógnak alá. A Déli-sarkvidék kivételével bárhol megjelenhet, de csak 4500-7500 méteres magasság között. Környezetében erős eső, széllökések, jégeső, turbulenciák, villámlás és tornádó is előfordulhat. Ha mammatust látunk, tanácsos fedett helyet keresnünk, mert igazi égi háború veszi kezdetét. 

Lencsefelhő (altocumulus lenticularis)

A lencsefelhők általában nagy kiemelkedések felett, valamivel azok mögött, az áramló levegőben kialakult állóhullám révén jönnek létre. Mivel nem mozdulnak el, állófelhőknek is nevezik őket. A kialakulásukra egyszerű a magyarázat: az esőt hozó front elvonulása után a felhőzet felszakadozik, a légnyomás egyenletesen és tartósan emelkedik. A front mögött a leszálló légmozgások veszik át az uralmat, ezek kilapítják és legömbölyítik, „legyalulják” a felhők széleit. Végül a szétterülő, lapos felhőformák lencse alakot öltenek. 

Undulatos Asperatus 

Kevert hullámként is emlegetik azt a vadul tekergőző felhőcsoportot, amely olyan mintha a világvége eljövetelét jósolná - rendkívül látványos. A legtöbb felhő felhőalapja lapos, ezzel szemben az asperatus alja nem egy magasságban található, így jelentős vertikális (függőleges) kiterjedéssel rendelkezik. Mivel a jelenséget csak nemrég fedezték fel, a kutatók csak találgatják, miért jelenhet meg időről-időre az égbolton.
 

Lyukas felhő

A lyukas felhő nem véletlenül kapta a nevét: egy összefüggő felhőrétegről van szó, amelynek a közepén egy nagy lyuk van. Ez úgy lehetséges, hogy a felhőben a hőmérséklet fagypont alá esik, de nem jég, hanem túlhűtött folyadék keletkezik. Amikor a képződménynek ez a része mégis elkezd megfagyni, a benne lévő jégcseppek a földfelszín felé esnek. Mindezek következtében egy kör alakú lyuk keletkezik, amely általában több száz méter átmérőjű. 

Poláris sztratoszférikus felhő

A poláris sztratoszférikus felhők a sztratoszférában helyezkednek el, 15-25 kilométer magasan. Általában lencse alakúak, és gyakran hegyek közelében jönnek létre. Két fő típusuk van: az egyik nem látható, vagy kevésbé feltűnő, a másik gyönyörű gyöngyházfényben tündököl, és éjszaka, vagy napnyugta után lehet jól szemügyre venni. Utóbbi szerepel képeinken is. 

Kelvin-Helmholtz-féle felhő (Cirrus Kelvin Helmholtz)

Ez a típus a cirrus felhők (pehelyfelhők) csoportjába tartozik, és a a Kelvin-Helmholtz instabilitás esetén jön létre. Egy gyorsabban mozgó és egy stabil gáz- vagy folyadékréteg találkozik, amikor a gyorsan mozgó felkorbácsolja a lassabb, sűrűbb réteg felületét - így alakulnak ki ezek a látványos, hullámokra emlékeztető formák.

Csőfelhő 

A csőfelhő az arcus felhőknek egy fajtája – az arcus alacsonyan képződő felhő, leggyakrabban erőteljes hidegfront hozza létre. A csőfelhő a gyorsan mozgó hidegfront miatt alakul ki, amely a könnyebb meleg levegőt a magasba kényszeríti, miközben egy hosszú, vízszintes felhőtengert hoz létre. A csőfelhők egyik leghíresebb kialakulási helye Ausztráliában, Queenslandben van. 

Üllős zivatarfelhő (cumulonimbus incus)

A „felhők királyának” is lehetne nevezni, ugyanis a legextrémebb időjárási jelenségek ehhez a felhőtípushoz kapcsolhatók. Ha labilis légkörben a nagy sebességű feláramlások beleütköznek az időjárási folyamatokat lezáró izoterm légköri rétegbe, akkor a légrészecskék függőleges irányban már nem, vízszintes irányban viszont tovább tudnak mozogni. Nedves levegő esetén ez egy látványos üllőszerű szétterülést eredményez. Eső, jégeső, zápor is kísérheti. 

Füstgomolyfelhő 

A füstgomolyfelhő egy sűrű formája a cumulus felhőknek, amely tűzvészekkel, illetve vulkanikus tevékenységgel állhat kapcsolatban. A képződmény erőteljes talajszint felőli meleg levegőfeláramlás hatására keletkezi: az intenzív hőmérséklet feláramlást generál, amely a légtömegeket a stabilitás állapota felé terelik, gyakran nedvesség jelenlétében. Erdőtüzeket, ipari tevékenységeket kísérhet ez a felhőtípus, és a legtöbb esetben súlyosbítja a pusztítást. 

Éjszakai világító felhő

Az éjszakai világító felhő, vagy poláris mezoszférikus felhő egy felhőszerű optikai jelenség a felső légkörben - szürkület idején szokták megfigyelni a mezoszférában, 76-85 km-es magasságban. A lélegzetelállító jelenséget a vízjég kristályai okozzák, amelyek porszemcsékre telepednek, így visszaverik a már horizont alatt lévő Nap fényét. Kizárólag nyáron látható, Magyarországon június közepétől augusztus elejéig van esély a megpillantására.

Szerző: Kiss Gréta - Pozitív Nap