A világ legjobb panorámája!


A különös hegyi menedék a Foronon del Buinz hegyen található, és Giovanni Pesamosca építész terveit dicséri. 2012-ben nyitották meg a turisták előtt, azóta szolgál pihenőhelyként a fáradt hegymászóknak. Egyszerre akár 9 ember számára is tud ingyen szállást biztosítani. 


Az építkezéshez szükséges anyagokat helikopterrel szállították fel a hegyre: 12 ember, köztük néhány önkéntes és az elhunyt hegymászó, Luca Vuerich barátai mindössze egy nap alatt felhúzták a 16 m2-es faházat.


Pozitív Nap

Forrás: boredpanda.com


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...

"Egy asszonynak két munkahelye van" - az anyák, feleségek láthatatlan munkájának ereje!

Az önkéntes tevékenység és a fizetetlen házimunka gazdasági szempontból láthatatlan (vagyis semmilyen valutában nem definiálják, nem pénzre váltott tevékenység), így ezáltal sokszor presztízs nélküliek is. Ez a társadalmi jelenség pedig leginkább a nőket érinti, ennek egyik oka a hagyományos nemi szerepek között keresendő, ám a mára tömeges női munkavállalás ellenére sem változott ez a helyzet.


NAPI BOLDOGSÁG