Egyre később leszünk öregek

Egy brit felmérés szerint egyre későbbi életkorban tartják magukat középkorúnak vagy idősnek az emberek: előbbi 55, míg utóbbi 70 évesen köszönt be a megkérdezett britek szerint.


A Love to Learn online oktatási portál 1000 ötven év feletti brit bevonásával készítette el felmérését, amelynek eredménye azt jelzi, hogy a népesség öregedése együtt jár azzal, hogy az életkori szakaszok későbbre tolódnak.

Az átlagos életkor, amikortól középkorúnak tartottak valakit a válaszadók, 54 év 347 nap volt, noha az ötvenes éveik elején járók 70 százaléka magát középkorúnak vallotta. Minden ötödik megkérdezett még ennél is jobban kitolta a középkorúvá válás határát, ők csak a 60 évnél idősebbeket tekintik középkorúnak.

A résztvevők 19 százaléka nem életkort adott meg, hanem úgy vélekedett, hogy a gondolkodásunk határozza meg, mikor válunk középkorúvá.

Az idős kor határvonala átlagosan 69 év 277 nap lett a felmérésben, ez jóval magasabb kor, mint a brit kormány által tervezett új állami nyugdíjkorhatár, a 66 év.

Az Age UK elnevezésű civil szervezet nemrégiben készült felmérésében arra volt kíváncsi, hogy az európaiak mikorra teszik az öregkor kezdetét. Az átlag 62 évre jött ki, bár országonként kissé szórt az eredmény. Nagyobb különbségek adódtak a fiatal kor végének megítélésében, Svédországban ezt 34 évre tették, míg Görögországban 52 évre, átlagosan pedig 40 év lett.

A mostani tanulmányból az is kiderült, hogy az ötvenesek több mint fele nagyobb önbizalomról és tapasztalatról számolt be a fiatalabbakhoz képest, és kevésbé aggódtak amiatt, hogy hibát követnek el.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

100 évesen kertet művel és állatokat tart az egykori lágerszakács

Vaskor István- a vidék újságírója, a Sokszinú Vidék magazin munkatársa készített egy csodálatos interjút. Alanya egy olyan ember, akinek élete mindannyiunk előtt példaként lebeghet. Csodálatos interjú kitartásról, élni akarásról, hűségről.

"Olyan vagyok, mint a birkák, a szabad levegőnek születtem" - 90 éves néni egy olasz falu egyedüli lakója

Az augusztusban 91. életévét betöltő Paolina Grassi az utolsó lakója Casali Socraggio hegyvidéki falujának Olaszországban a svájci határ közelében

Egy igazi erőleves a lelkednek: az utas, aki nem fizetett

Íme egy történet, amely valahogy mindig utat talál a szívekhez. Egy történet, amely bármelyikünkkel megeshetett volna. Évek óta kering az interneten, sokan küldik tovább, sokan olvassák. Általában könnyeket csal a szemekbe. És egy kis melegséget a lélekbe. Egy igazi erőleves a hétköznapokra.

Újra jégen a legendák: a 80 éves Ljudmila Belouszova és a 83 éves Oleg Protopopov fellépése hihetetlen!

Több mint ötven évvel első olimpiai aranyuk után, a házaspár tavaly decemberben újra jégre lépett: a 80 éves Ljudmila Belouszova és a 83 éves Oleg Protopopov fellépése hihetetlen.

Álomszakmájukban fotózták az időseket - galéria

Idős embereket kérdeztek meg arról, milyen szakmára vágytak gyerekként, aztán ennek megfelelő jelmezbe bújva készítettek róluk fotókat.


NAPI BOLDOGSÁG