Állati szőr a gyerek körül: hiedelmek kontra valóság

De mi történik, ha babát szeretnénk? A kicsi megszületése után nem szabad többé a házi kedvencünket a lakásban tartani, mert a szőr veszélyes lehet a kicsire? Nos, a közhiedelem ellenére, nem kell aggódni emiatt.


Mi történik, ha lenyeli a szőrt?

Talán ez a kutyás-macskás újdonsült szülők legnagyobb rémálma. Az viszont kétségtelen, hogy bármennyire is vigyázunk, ha a baba elkezd mászni, biztosan benyal egy-két szőrszálat. De nem fog semmi történni, hiszen az állatok szőre szinte teljesen megegyezik az emberi haj felépítésével, ugyanúgy keratinból áll. Ezt a szervezet nem tudja megemészteni, tehát ahogyan bekerült a gyomorba, úgy fog távozni is. Ahhoz, hogy bélelzáródás történjen, nagyon sok szőrt kellene összeszedjen a pici, ami eléggé valószínűtlen.

Nem kerül a májba semmilyen szőr!

Olyan mendemondák is vannak, miszerint az állati szőr bejuthat a gyerek májába is. Nos, ez teljesen téves felfogás, hiszen a haj-, vagy szőrszálak csakis a gyomorba kerülhetnek be. Az sem igaz, hogy a tüdőbe is bejuthatnak, minthogy az agyba sem tudnak megtelepedni az apró, vékony szálak.

Ezen híresztelések mögött az állhat, hogy az állatok bundájából bejuthat az emberi szervezetbe is egy parazita, amely valóban képes a különböző szervekbe befészkelni magát. Ez a galandféreg, és olyan állatoktól lehet elkapni, amelyek nem voltak féregtelenítve. De, ha az állatorvos szakszerűen kezelte a kedvencet, akkor nem kell aggódni emiatt.


Szőrallergia

Itt már viszont okozhatnak némi kellemetlenséget az állatok, hiszen ha a gyerek allergiás lesz, akkor valami megoldást kell találni. Tulajdonképpen nem a szőr vált ki allergiás reakciót, hanem egy bizonyos fehérje, ami jelen van az állat nyálában, vizeletében, székletében, vagy a szőre alatt lévő korpában. A macskák esetében a FEL D1-es fehérje, a kutyáknál a CAN F1 ás a CAN F2-es fehérje okozza a bajt. A tünetek között lehet az orrdugulás, orr- és szemfolyás, légzési nehézségek, köhögés, zihált légzés, bőrkiütések.

Sajnos ezek az állati allergiát okozó fehérjék a környezetben, por formájában is hónapokig megtelepedhetnek a lakásban, a bútorokon, a falakon, a ruházaton. Ez az allergiás reakció öröklődhet, így ha a szülő is allergiás volt az állatokra, a gyereke is könnyen az lehet.


Erősebb immunrendszer

Kutatásokkal igazolták, hogy azok a gyerekek, akik nem allergiásak az állatokra, erősebbé válik az immunrendszerük, így a későbbiekben kisebb lesz az esélye annak, hogy valamilyen légúti megbetegedést, vagy fülgyulladást összeszedjenek, életük első évében. Emellett még az is jó hír, hogy nagy valószínűséggel nem fognak például a virágok, fűfélék pollenjeitől is szenvedni, mivel az immunrendszerük már elég korán felismeri azt, hogy milyen anyagok jelentenek veszélyt, és melyek ártalmatlanok.


Forrás: itt.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG