Légy szemfüles: 12 jele annak, hogy valaki nem mond igazat!

Nézzük, melyek a hazugság leggyakoribb jelei!


1. A szemkontaktus kerülése

Aki nem rutinos a hazudozásban, az nem szívesen néz a szemedbe, hiszen: a szem a lélek tükre. A profi hazudók ezért néznek inkább mereven a másik szemébe, míg a kevésbé profik egyenesen kerülik a szemkontaktust.

2. Felemás mosoly

Mivel annak, aki hazudik, nem természetesek a gesztusai, a mosolya sem az. Gyakran csak a szája mosolyog - a szemei nem. Lehet, hogy ez nem túl feltűnő, de azért észrevehető, ha az ember nagyon odafigyel, vagy közelebbről ismeri az illetőt.

3. Arcérintés

A hazugságot gyakran kíséri arcérintés. Általában a száját takarja el a füllentő, de az is előfordulhat, hogy csak alig észrevehetően megérinti az ajkai környékét, nem ritkán az orrát, a fülét vagy az állát.

4. Pókerarc

A hazudó igyekszik korlátozni gesztusait, érzései kifejezésében pedig kontrollálja magát, mivel azok elárulhatják őt. Mindez az arcmimikában is tükröződik. Aki hazudik, attól való félelmében, hogy lelepleződik, óvatossá válik, arcizma sem rándul. Ha mégis, akkor a mozdulatok a szájára korlátozódnak.



5. Kontraszt

A hazugság kényelmetlensége gyakran arra kényszeríti a hazudót, hogy fizikailag elkerüljön téged. Például: ha leülsz, ő rögtön feláll, ha utána mész a konyhába, ő már megy is át a nappaliba.

6. Elfordulva

A fizikai elkerülés másik módja az elfordulás: aki hazudik, gyakran teszi ezt. Lehet, hogy csak a fejét fordítja oldalra kissé, vagy akár az egész testét - abban a reményben, hogy így elkerüli a szembesülést.

7. Merev póz

A merev, kimért póz szintén jellemző a hazudóra. Főleg akkor gyanús, ha ez egyébként nem megszokott az illetőtől. Előfordulhat, hogy közben egyik lábáról a másikra áll, mindenesetre látszik rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát - ami igaz is.

8. Zsebre tett kéz

Amikor valaki hazudik, igyekszik minél kevesebb gesztussal élni, hogy ne árulják el őt mozdulatai. Ezért néhány ember a kezét a zsebébe rejti annak reményében, hogy így majd uralni tudja őket.



9. Védekezés

Aki hazudik, sokkal inkább védekezik - akár szóban, akár a gesztusok szintjén. Ennek egyik eleme, hogy a hazudó maga felé mutat, gesztusai is maga felé irányulnak. Aki igazat mond, az általában támadásba lendül.

10. Babrálás

Nem kizárt, hogy a füllentőnek hirtelen eszébe jut valami sürgős teendő, amit azonnal el kell intéznie. Miközben beszél, talán pakolászik, a cuccai közt babrál vagy valami mással foglalatoskodik.

11. Barikád

Aki hazudik, igyekszik védőpajzsot emelni maga elé, amit nem csak a végtagjaival tehet: jelképes barikád, ha egy tárgyat, csészét, könyvet vesz a kezébe, esetleg egy asztal mögé ül vagy egy bútor mögé áll.

12. Összefont végtagok

A keresztbe tett kezek vagy lábak kettős célt szolgálnak: egyrészt védekezést a másik fél, a szembesítés, az igazság ellen, másrészt a gesztusok korlátozását.



Ha valakivel beszélgetsz vagy vitatkozol, és a fenti 12 dolog valamelyikét észreveszed rajta, akkor nagy az esélye annak, hogy az illető nem mond igazat. Azonban mikor füllentesz, ugyanezek a mozdulatok, jellegzetességek rajtad is ugyanúgy mutatkozhatnak anélkül, hogy észrevennéd őket. Ez pedig azért van, mert mindez: védekezés. Védekezés az ellen, hogy kiderüljön az igazság. 


Pozitív Nap (KE)

Forrás: itt 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szem nem marad szárazon! Ez a legszerethetőbb karácsonyi videó (szerintünk)

Tisztában vagyunk vele, hogy a filmekben ábrázolt valóság és a mi saját valóságunk között éles határ húzódik. Átléphetetlen határ - gondoljuk. Pedig van egy műfaj, mely hivatásszerűen keresztül- kasul közlekedik ezen a biztosnak gondolt határon: a reklám... Ebben a reklámban csakis a mi valóságunk örökérvényű igazsága jelenik meg: adni jobb, mint kapni.

10 dolog, amit egy gyereknek tudnia és értenie kéne 12 éves koráig!

Minden szülő álma az, hogy gyereke egy jó, becsületes, és bátor felnőtté váljon, de ezekért a pozitív jellemvonások kialakulásáért bizony meg kell dolgozni.

Mennyire életrevaló a gyerekünk? Tesztelhetjük!

Sokan vannak, akik felnőttek bár, de gondot okoz számukra egy csekk kitöltse, vagy egy családi költségvetés elkészítése. Felnőnek úgy a gyermekeink, hogy nem látják a valódi világot, nem tudnak a "működési elveiről". Hogy ez a szülő kímélete vagy a fiatal érdektelensége miatt van így, a végkifejletet nézve tulajdonképp mindegy is...

Év végi agytakarítás: 8 dolog, amit még idén pucolj ki az életedből!

Az utóbbi időben többször is felvetődött, hogy az emberek miért tesznek különös dolgokat akkor is, ha attól cseppet sem lesznek sem boldogabbak, sem elégedettebbek, sőt egyenes károsan hatnak rájuk ezek a szokások.

Újra kell értékelnünk a nagyszülők szerepét, mert nagyon fontosak!

Boldogabbak azok gyerekek, akik több időt töltenek a nagyszüleikkel - és ez nem csak a puszta tapasztalat, kutatások is igazolják már. Így ahelyett, hogy egyre kevesebb teret kapnak unokáik életében, sok kedvezőtlen szociális hatást is ellensúlyozhatnak szerető jelenlétükkel.


NAPI BOLDOGSÁG