Egy ausztrál kutatópáros, Isabel Joy Bear és R. G. Thomas vizsgálta először komolyabban, miért van jó illat a levegőben, amikor elered az eső. 1964-ben a Nature-ben publikálták cikküket, amelyben bevezették a "petrichtor" fogalmát - írja a Smithsonian Intézet blogja. Ez a száraz talajra hulló eső illatát jelenti, és a görög petra (kő), illetve ichor szavakból állt össze - utóbbi az istenek vére az ókori görög mitológiában.

Megállapították, hogy a sajátos illat egyik fő összetevőjét olyan növényi olajok adják, amelyeket a növények az eső előtti időszakban választanak ki. Az eső érkezésekor ezek a talajban felhalmozódó illatanyagok összekeverednek, és a levegőbe kerülnek. (Az is kiderült, hogy ezek a növényi olajok gátolják a csírázást, valószínűleg azért, hogy a száraz időszakban csökkenjen a vízért való versengés.)

Talajlakó baktériumok is hozzájárulnak az eső jó illatához egy olyan vegyülettel, amelyet spóraképzésük közben termelnek. Megint csak az esőcseppek azok, amelyek a talajban lévő spórákat és ezt a vegyületet a levegőbe juttatják. Egyébként ugyanez a vegyület adja a talaj "tavaszi szagát", amit például az első kertészkedéskor érezhetünk, és amelyre az emberi orr különösen érzékeny.

Diana Young antropológus szerint evolúciós gyökerei vannak annak, hogy kellemesnek érezzük az eső illatát. Ausztrál őslakók körében végzett kutatásai során kiderült, hogy ők a zöld színnel társítják az eső illatát, ami a száraz évszak utáni első csapadék, illetve a természet kizöldülése, végső soron pedig a táplálékforrások közötti ősi kapcsolatra utal. Young ezt "kulturális szinesztéziának" nevezi: a különböző érzékszervi tapasztalatok keveredését egy társadalmi kontextusban.



Forrás: Origo.hu