Öntisztuló padló: világsiker előtt a magyar találmány

Baktériumölő padlót fejlesztett ki egy hazai vállalat. A padlót jelenleg egy kórházban tesztelik. Már az Európai Unió több országában, valamint Amerikában, Kínában és Brazíliában is keresik. 


Az előzetes laborítóriumi vizsgálatok alapján a padló képes arra, hogy nagy százalékban pusztítsa el a burkolattal érintkező mikroorganizmusokat és baktériumokat - mondta az m1 Híradójának Knausz Márta klinikai mikrobiológus a tesztek után. A padlóburkolat laborkörülmények között a kórokozók 99 százalékát 6-8 óra alatt elpusztítja. Ugyan drágább, mint a hagyományos burkolatok, de gazdaságosabb, mivel jóval kevesebb tisztítószert kell használni.


"A kórokozó baktérium vagy mikróba eltűnt a padlózatról azokon a területeken, ahol egyébként ugyanolyan higiénés rendet alkalmaztunk, mint másutt" – összegezte Tamás László János, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház igazgatója. Tisztítószerből kevesebbet kell használni, ugyanakkor ritkábban kell takarítani, a tömörítő hatás miatt pedig tiszta és fertőtlenített marad a padló - nyilatkozta Mészáros Zoltán, a Graboplast Rt. fejlesztési és kutatási igazgatója. A cég két év alatt fejlesztette ki a technológiát, melynek titka a nanoezüst.

A magyar találmányt az Európai Unió több országában, valamint Amerikában, Kínában és Brazíliában is keresik. Elsősorban egészségügyi intézményekben, iskolákban, óvodákban használhatják majd.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Fantasztikusan kreatív, interaktív könyvvel tiszteleg ez a férfi a magyar találmányok előtt (+videó)

Az emberiség történelmének nagy találmányai közül nem kevés magyar emberek nevéhez kötődik. Előttük tiszteleg Filkor Gábor ezzel a nem mindennapi videóval.

10 dolog, amiről nem tudtad, hogy nő találta fel

Rengeteg szuper találmány ötletgazdái hölgyek, de ezek között van néhány, amire rávágnánk, hogy férfi elme szüleményei.

Áramot termel, költséget csökkent és elhízás ellen is jó: íme, az új hibrid kerékpár (+videó)

Az öt órán át ható energiaital atyja, Manoj Bhargava bemutatta a cégük legújabb találmányát, a szabad elektromossággal működő hibrid kerékpárt.

Különleges magyar vakolat légkondi helyett

2016-tól nem kell szaunáznod a lakásban (ha nem akarsz).

Köszönet a ragtapaszért egy ügyetlen feleségnek

Midig van belőle otthon, egy kirándulásról sem hiányozhat. Létezik már folyékony formában, elefántos mintával, és különböző méretekben is megvásárolhatjuk a ragtapaszt. Azonban csak kevesek tudják, hogy egy szerető férjnek köszönhetjük a ragtapasz feltalálását.


NAPI BOLDOGSÁG