Emelkedni fog a műszaki és természettudományos képzésben résztvevők száma

A kormány fokozatosan emelni kívánja az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját. Felvetődött az is, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat.
 Orbán Viktor június végi németországi látogatásán hangsúlyozta, hogy az Opellel kialakított együttműködést a termelés mellett az oktatás területére is ki akarja terjeszteni Magyarország. A miniszterelnök újságíróknak elmondta, hogy bemutatta a magyar felsőoktatás átalakítására vonatkozó terveket az Opel vezetőinek. Utalt arra, hogy Magyarországon a felsőoktatás a jövőben a mérnökképzés felé fog elmozdulni. Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta, hogy a kormányfő szándékait ismeri és osztja nézeteit. Egy ország gazdasági húzóerejét alapvetően a műszaki és természettudományok határozzák meg, de "a majdnem nulláról nem lehet építkezni". A probléma visszanyúlik a közoktatáshoz, ott kell elsősorban erősíteni a természettudományos oktatást, hogy később többen jelentkezzenek ilyen jellegű felsőfokú képzésekre - hangsúlyozta.
Többen kapnak lehetőséget a mérnök és
természettudományos államilag
finanszírozott képzésben 2012-től.
Az államtitkár elmondta, hogy a 2012-es keretszámokról az ősz folyamán fog megszületni a döntés. Hoffmann Rózsa szerint "bölcsnek és óvatosnak kell lenni". Az idei adatok például azt bizonyítják, hogy hiába emelték meg a mesterképzés keretében a műszaki és természettudományos férőhelyek számát, mivel nem volt elegendő jelentkező, a joggal várt áttörést e területen az új tanév sem fogja meghozni. Emiatt ezeken a karokon, szakokon részt vevők arányát csak fokozatosan lehet majd növelni. Ez nem jelenti azt, hogy a többi területet elhanyagolnák, de az intézményeknél számítani lehet belső átalakulásokra. "Társadalomtudósok nem tudnak gépeket, mozdonyokat építeni, azokhoz mérnökök kellenek, és alapos természettudományos képzettség, ám ez utóbbiak teljesítménye mögött ott vannak azok az értékek, amelyeket a bölcsészet- és társadalomtudományok hordoznak" - fogalmazott Hoffmann Rózsa. Legfontosabb feladat, hogy emeljük a felsőoktatás színvonalát, hiszen ez az ország fejlődésének motorja. A főiskola, az egyetem "nem a lustáknak és nem a középszernek való, hanem a szorgalmas és tehetséges diákoknak" - mondta. Az államtitkár nem zárta ki, hogy egyfajta szerződést kötnek majd ezekkel a hallgatókkal arról: végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat, Magyarország javára.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Diákhitel: pénzügyi megoldás rád szabva

Nagyfokú szabadság, önállóság, óriási felelősség: ez mind az egyetemi éveket jelenti, melyek akkor lesznek igazán emlékezetesek, ha tudatosan kezeled idődet és pénzügyeidet...

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Egy héttel tovább lehet jelentkezni a diplomamentő programra

A programban résztvevőknek vállalniuk kell, hogy 2015 végéig sikeres nyelvvizsgát tesznek.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)

Az egyik legszebb természeti jelenségünk: szállnak a darvak hazánk felett! (képriport)

Jó lenne, ha minden magyar ember legalább egyszer tanúja lehetne ennek a világraszóló látványosságnak, amiért nem kell a Föld valamely távoli szegletébe utaznunk!


NAPI BOLDOGSÁG