Március 22-e a víz világnapja. Ebből az alkalomból ideje átgondolnunk, hogy mit is jelent számunkra a létező legminőségibb folyadék a Földön: a VÍZ!
Az orvosok alig támogatják a H2O megelőző és gyógyító szerepét, de egy úttörő orvos már több, mint 30 éve tanulmányozza a víz emberi szervezetre gyakorolt hatását és úgy találta, hogy ez a létező legjobb fájdalomcsillapító és megelőző terápia.
Kezdjük az elején
Dr. Fereydoon Batmanghelidj, egy nemzetközileg elismert, híres kutató, szerző és a víz természetes gyógyító erejének szószólója. 1931.-ben született Iránban. A skóciai Fettes Egyetemen végzett és a London Egyetem St. Mary Kórházában szerzett gyakorlatot, ahol Sir Alexander Fleming, a penicillin feltalálója kezei alatt dolgozott.
Mikor 1979-ben az iráni felkelés kitört Dr. Batmanghelidj-et letartóztatták és mint politikai foglyot az Evin Börtönben tartották fogva 2 évig és 7 hónapig. Ott fedezte fel a víz gyógyító erejét. Egyik éjjel egy fiatal rabot kellett gyógyítania, gyomorfekélyes fájdalmai voltak. Mivel semmilyen gyógyszer nem állt rendelkezésére, adott neki 2 pohár vizet. 8 percen belül a rab fájdalmai megszűntek. A börtön hónapjai alatt intenzív kutatásba fogott, hogy megismerje a víz megelőző és gyógyító hatását különböző fájdalmas degeneratív betegségekben.
1982-ben, szabadulása után megszökött Iránból és Amerikába költözött. Ott kezdte el kutatni az emberi test krónikus véletlenszerű kiszáradását. Dr. F. Batmaghelidj 1992-ben megírta első önálló könyvét “Your Body’s Many Cries for Water” (A tested víz után sír) címen, ahol azt állítja, hogy a száraz száj a kiszáradás nem megbízható indikátora. A test fájdalommal jelzi a vízhiányt. A kiszáradás fájdalmat és sok degeneratív betegséget idéz elő, mint az asztma, köszvény, ízületi gyulladás, magas vérnyomás, időskori cukorbetegség és sclerosis multiplex. Üzenete a világnak: „Nem beteg vagy, hanem szomjas! Ne gyógyszerrel kezeld a szomjúságodat!”
A mindennapos tevékenységei során egy átlagember kb. 3-4 liter (10-15 pohár) vizet veszít vizelettel, széklettel, izzadással, lélegzéssel. Az elvesztett mennyiséget vízzel, illetve folyadékkal és étellel kell pótolni.
1-2 liter vizet csak a lélegzés során veszítünk. A bőrlégzés a hőszabályozó képességünk fenntartásáért 90%ban felelős.
Mozgás, izzadás, láz, hasmenés, betegség jelentősen meg tudja növelni az elvesztett víz mennyiségét. A megnövekedett vízveszteség két legáltalánosabb oka az intenzív testmozgás és az izzadás. Ha szomjas vagy, akkor az azt jelenti, hogy a sejtjeid már kiszáradtak. A száraz száj a kiszáradás legutolsó jele kellene, hogy legyen. Azért történik, mert a szomjúságérzet addig nem fejlődik ki, míg a testnedvek károsodása jóval a normális működéshez szükséges szint alá nem esik.
A düh és a depresszió - szintén a kiszáradás jelei lehetnek
Az orvostudomány ma azzal foglalkozik, hogy eltakarja az emberi test kiszáradásának tüneteit, jeleit és következményeit. Az emberi test tünetekkel és jelekkel világosan jelzi, ha ki van száradva – más szavakkal: az agy jelzi a kiszáradást, amikor fáradtnak érzed magad és nem végzel kielégítő munkát, vagy az első dolog, amit reggel teszel, hogy ki akarsz kelni az ágyból, de fáradt vagy és nem bírsz – ez a kiszáradás jele. És ott van még a düh, a hirtelen reakciók, a depresszió – ezek mind a kiszáradást jelzik, vagyis az agy kevés energiát kap, hogy megbirkózzon az információval és cselekvéssé alakítsa.
Azután a testnek van „aszály programja” is, melyeket úgy hívunk, hogy allergia, magas vérnyomás, cukorbetegség, immunbetegségek. Az „aszály program” annyit jelent, hogy be kell tömnöd a lyukat ott, ahol a test a vizet elveszíti. A víz a test legprecízebb alapanyaga, és amikor több megy ki, mint jön be, akkor a test ezt észreveszi. Mivel a test egy intelligens alkotás bekapcsolja az „aszály-program”-ot, és allergia formájában jelzi a kiszáradást, ugyanis az a rendszer, amelyik a vízháztartás egyensúlyáért felel elnyomja az immunrendszert, ami a védekezésért felel. Ez egy szimpla energiahasznosítási helyzet. Utána kap az ember asztmát.
Ha rendszeresen innánk vizet a magas vérnyomás teljesen megszűnne
Az „aszály-program” másik nagy tünete a magas vérnyomás. Ha a testben nincs elég víz vagy ha a test kezd kiszáradni, akkor a vízveszteség 66%-a a sejtek belsejéből jön ki, 26% a sejtek környezetéből és csak 8% az érrendszerből. De az érrendszer egy rugalmas rendszer – összeszűkül, lanyha lesz. A baj az, hogy mindez belül van és nem látod mi történik a testedben, hiába teszteled különféle vérvizsgálati módszerekkel, nem mutatja ki. Ha az emberek rendszeresen innának vizet, és pótolnák a szükséges ásványi sókat a kapillárisokba, a magas vérnyomás teljesen megszűnne.
Több millió ember él a földön, aki nem tudja, hogy a magas vérnyomás nem más, mint a test „aszály-programja", mikor is a test visszaáramoltatja a hiányzó 66%-ot a sejtekbe. Az orvosok arrogánsan vagy nem-törődve kezelik a magas vérnyomást és különféle gyógyszereket, vízhajtókat írnak fel.
Hagyd a gyógyszert - állítsd helyre te magad a saját teste
Végeztek egy kísérletet. A tudósok megkértek idősebb és fiatalabb embereket, hogy ne igyanak 24 órán keresztül. 24 óra elteltével, mikor a víz újra elérhetővé vált számukra az idősebb generáció nem vette észre, hogy szomjas.
Figyelted, mit írtunk le? 24 óra elteltével az idősebb generáció nem vette észre, hogy szomjas. Néhányuk még akkor sem nyúlt a vízhez, mikor mellettük volt egy karnyújtásnyira. Érdemes megtanulnunk és megfelelően kezelnünk a jeleket és tüneteket. Kár olyan betegségre gyógyszereket szednünk és végül belehalnunk, amelyek könnyűszerrel megelőzhetőek és visszafordíthatóak lennének.
Mit kellene innunk? Mit nem szabad innunk?
A tiszta, természetes vizet fogyaszd!
Kerüld a szénsavas vagy cukros italokat. A szóda kiszárít. Tea, kávé, üdítő vizet tartalmaz ugyan, de vízhajtó tartalma kiöblíti a testedből a vizet. Ne számíts rájuk, ha a folyadékpótlást számolod! Teljesen rendben van, ha alkalmanként iszol, de ha rendszeressé teszed és nem iszol hozzá elég tiszta vizet, akkor hosszú távon komolyan kockáztatod egészséged.
A tiszta víz a legjobb választás. Ha az egészséges életmód mellett kötelezed el magad, tedd szokássá és elsődleges fontosságúvá a rendszeres vízivást!
További hasznos információkat találhatsz itt, például arról, hogy a koleszterinnek, az asztmának és a daganatos megbetegedések kialakulásának milyen összefüggései vannak a kiszáradással. Ne vegyük fél vállról a vízfogyasztást, eresszük meg a csapot és gurítsunk le pár bőséges pohárral minden nap!
Szerző: Pozitív Nap