Már tízezer időskorút tanított meg internetezni a Budapesti Művelődési Központ által szervezett országos Kattints rá, Nagyi! elnevezésű tanfolyam.
Magyarországon csak minden ötödik ötven év feletti használja rendszeresen az internetet, ez az arány nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít - olvasható az összegzésben.
Az internet és az email segítségével az időskorúak leküzdhetik az elmagányosodás és a társadalmi elszigetelődés veszélyeit, és továbbra is aktív kapcsolatban maradhatnak a külvilággal.
A Magyarországon egyedülálló és világszerte is ritkaságnak számító hálózatos képzési programot az Európai Bizottság ePractice kezdeményezése 2007-ben a legjobb nemzetközi elektronikus társadalmi befogadást segítő gyakorlatok közé sorolta, majd az EU legjobb példáit bemutató ePractice.eu weboldalon szerkesztői ajánlással emelték ki. A kurzus 2010-ben elnyerte a Tempus Közalapítvány Hálózati tanulásért díját is.
Az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás programjában támogatott Silvernet projekt részeként a Kattints rá, Nagyi! program 2008 óta már a határon túli idősek számára is elérhetővé vált. A tanfolyamot végzett tanulók Folytassa nagyi! klubfoglalkozásokon mélyíthetik tovább ismereteiket, a szenior közösség pedig megalakította egyesületét is Internetező Idősek Országos Egyesülete (Ezüstnet) néven.
Forrás: MTI / Pozitív Nap