Megvan a Valentin-napon született elefántbébi neve. A csütörtökön meghirdetett hat névre összesen több mint 200 ezer szavazat érkezett! Vagyis a kérdés megmozgatta az egész országot. A nyertes név magyarul annyit tesz: remény.
Döntött az ország: Asha lett az elefántbébi neve. Csütörtök délben jelentették be a fővárosi állatkert munkatársai, hogy az akkor egyhetes kiselefánt nevének kiválasztásában a nyilvánosság segítségét kérik.

A beérkezett szavazatok több mint fele az Asha névre érkezett. Az Indiában elterjedt, szanszkrit eredetű név reményt jelent.
Az előzetes javaslatok közül kiválasztott, és szavazásra bocsátott hat név mellett az elmúlt napokban is számos további javaslat érkezett. A javasolt nevek egy része az állat születésének napjához kapcsolódott (pl. Valentina), más részük a „cuki kiselefánt nevek” kategóriájába sorolható (pl. Fáni, Fáncsi, Kócos).
Ez utóbbiak kétségtelenül nagyon aranyosak, azonban a névadás egy életre szól, és egy harmincéves, négytonnás elefánttehén esetében már furcsának tűnhetnének.
Hétfőn fogadta első látogatóit az akkor még névtelen kiselefánt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Becslések szerint négyszázan nézték meg délután egy és 3 óra között.
A másfél hetes borjú nagyon jól tűrte első vendégeit – mondta el az állatkert szóvivője. Hanga Zoltán szerint az ormányos sztár bemutatta szinte összes tudományát: sétált anyjával, szopott, nézelődött, sőt, amikor lefeküdt, anyja szénával még be is takargatta. A látogatók, akiket 20 fős csoportokban engedtek be, betartották a gondozók látogatásra vonatkozó kéréseit: nem fotóztak vakuval és hangoskodással sem zavarták az állatokat – fűzte hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI / Zoobudapest.com