Vadászat kerekes székből

A vadászat iránti szenvedély nem ismer korlátokat, vagy korlátozottságot! Speciális erdei ösvényeket és vadászleseket épít az egyik Tolna megyei vadászati társaság, hogy mozgáskorlátozottak számára is hozzáférhetővé tegye területeit.



Tőlünk nyugatabbra  már hétköznapinak számít 


Kerekesszékkel az erdei ösvényeken: mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetőek lesznek rövidesen azok a vadászlesek, amelyeket a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. területein építenek. Magyarországon is egyre nagyobb az igény a speciálisan kialakított vadászépítmények iránt, más országokban, például Ausztriában, Németországban, valamint a skandináv államokban pedig már hétköznapinak számít ez az elvárás. Göbölös Péter, a tamási központú cég vezérigazgatója az előzményekről elmondta, a településen nemrég létesült egy úgynevezett ability fürdő, vagyis a sérüléssel élők számára is viszonylag könnyen használható termálintézmény, amelyhez nagyon közel van a zrt. egyik kiváló vadászterülete.

Ability vadászat


Palánki Gábor, a cég tamási erdészetének vezetője az elvégzendő feladatokról elmondta, a vadászterület hozzáférhetővé tételére megfelelő szállítójárműre van szükség, illetve olyan berendezésekre, létesítményekre – például cserkészút vagy leshely – amelyek egy mozgáskorlátozott vadász számára is megfelelő lehetőségeket nyújtanak. Göbölös Péter hozzátette „igazából” földi leshelyekről, leskosarakról, lesállásokról van szó, amelyek takarást biztosítanak a kerekes székes vadásznak is. Ezek a módosítások semmilyen plusz műszaki megoldást nem igényelnek. Kérdésként felvetődhet, a cég mennyire kívánja az ösvények, illetve leshelyek átalakításán túl is megkönnyíteni a mozgáskorlátozott vadászok dolgát: hajlandók-e odaterelni a vendég puskája elé a vadat, hogy az állatot csak le kelljen puffantani. A vezérigazgató szerint erről szó sincs, nem állítanak fel a vadakat irányító objektumokat. Az etikus vadászat a zrt. évtizedekkel ezelőtt tett vállalása, amelynek a cég a későbbiekben is következetesen meg akar fellelni – mondta Göbölös Péter.

Speciális területek - rendszeres vadászat


Korábban, amikor a vadászati társaság területe még nem volt átalakítva, akkor is vadászhattak mozgásukban korlátozott személyek, de egészen más körülmények között. A változtatások előtt az is előfordult, hogy a segítőknek kellett felemelni, és szinte ölben vinni a vadászt a megfelelő területre, mert kerekesszékkel nem lehetett bejutni a kiválasztott leshelyre. Az átalakítások után a cég reményei szerint sokkal egyszerűbbé válik a sérüléssel élő vadászok mozgása, és nem csak egy-egy kivételes alkalommal, hanem rendszeresen is fogadhatnak mozgáskorlátozott vendégeket. Az ability vadászterület kialakításhoz segítséget kértek sérüléssel élő vadászoktól is, a speciális terület tesztelése még zajlik, és ha az ötlet gazdaságosnak tűnik, akkor egyre több hasonló helyet alakítanak ki. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Halálos ítélete elől menekült egy védtelen fóka a turisták hajójára!

A kardszárnyú delfinek étlapján igen sok állatt szerepel, köztük a fóka is. Azonban egy igen leleményes kiszemeltjük csodával hatásos módon menekült meg előlük!

Lélegzetelállító: amikor két bálna dönti el, mi történjen egy apró emberrel (+videó)

Elképesztő pillanatokat kapott el Jaimen Hudson drón kamerájával Nyugat-Ausztráliában, Esperance partjánál, amikor barátját filmezte, ahogy az paddleboardozott.

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Veszélyes és csodálatos: az ősi mézvadászat Nepálban (képriport)

Egy hagyomány, amelynek sohasem szabadna eltűnnie.

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)


NAPI BOLDOGSÁG