Az a baj- egy ütős dal az esélyegyenlőségről, amit neked is látnod kell (videóval)


Az ELTE Gyógypedagógiai Karán tanuló diákok írták át a Belga: Az a baj című számát, a szöveg pedig célratörő, és igen elgondolkodtató lett, hiszen meghallgatva arra jöhetünk rá, hogy bizony nagyon nehéz dolguk van ezeknek az embereknek, és tőlünk csak és kizárólag toleranciát és segítséget várnak.

Előítéletet semmiképp!

Reméljük, hogy a videó megtekintése után velünk együtt Te is átértékeled azt, ahogyan eddig a fogyatékosságról vélekedtél!

Pozitív Nap


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

Életre szóló élmény egy kisfiúnak: Messi nagyon emberi gesztusa az elzavart kis drukker felé

Ami a világ egyik legnagyobb focistájának egy pillanat, az egy kisfiúnak hatalmas, életre szóló élmény. Messi gesztusa nagyon emberi, érdemes megnézni! :)

Kedvesség? Igen, emberek, lehet gyakorolni!

Bizony a kedvességnek is van világnapja - egészen pontosan november 13-a az. S bár minden nap illik gyakorolni, azért szánjunk most (hogy gyalogolunk bele az ünnepekbe) kiemelt figyelmet neki!

Nap-éj egyenlőség - tudod, mit is jelent valójában?

Ha valakitől megkérdezzük, hogy mit is jelent ez a fogalom, akkor legnagyobb valószínűséggel mi lesz rá a válasza?

10 egyenlőség az életünkből, amit mindannyian megélünk!

Az élet nem regény, szokták mondani. Azonban abban mindannyian egyetérthetünk, hogy rengeteg örök és egyetemes igazság létezik, melyet az is lehet, hogy megírtak már és mind ismerjük!


NAPI BOLDOGSÁG