Az őseink nem úgy aludtak mint mi - Vajon ők csinálták jól?


Talán te is tapasztaltad már, hogy minden ok nélkül felébredsz az éjszaka közepén, és nem tudsz visszaaludni. Egy amerikai kutatás szerint azonban nagyon is van erre a jelenségre magyarázat. Őseink alvási szokásaiban rejlik annak is az oka, mikor gyermeked éjfél körül felébred, és sehogy sem tud újra elaludni.

Roger Ekrich, a Virginia Tech kutatója 2001-ben mutatta be annak a forradalmi kutatásnak az eredményeit, mely szerint őseink többezer éven át két szakaszban aludtak. Egy 3-4 órást szakaszt 3-4 órás ébrenlét követett, mely után újra elaludtak, majd csak napkeltével keltek fel megint.

Az éber szakaszban imádkoztak, meditáltak, később esetleg olvastak, vagy csak feküdtek az ágyban, és várták az újabb álmot hozó szakaszt. Mindenesetre sosem aludtak egyhuzamban 8 órát, mint ahogy manapság szokás.


Már korábban is bebizonyosodott Ekrich elmélete

Az 1990-es években végeztek egy különleges kutatást az emberek alvási szokásairól, mely már akkor Ekrich elveit igazolta. Akkoriban 14 embert zártak be egy olyan szobába, ahol a nap 14 órájában sötét volt. A kutatás részvevői egy hónapig voltak a teremben, és ez alatt az idő alatt szintén 4 órás éber és 4 órás alvással töltött szakaszok alakultak ki náluk a sötétségben töltött idő alatt.

Roger Ekrich 2005-ben kiadott könyvében (A Day's Close: Night in Times Past) többezer naplóbejegyzést és korabeli orvosi zárójelentést elemez, többek között irodalmi művekről is beszámol, melyek mind ugyanarra a következtetésre jutnak: az a természetes, ha megszakításokkal, de sosem egyhuzamban alszunk 6-8 órát. Még Odüsszeusz Homéroszában is ez áll, sőt, afrikai törzsek tagjai is e szerint hajtják álomra a fejüket esténként.

"Nem csak az számít, hogy korábban az emberek megszakították az álmukat, hanem sokkal inkább az a tény, hogy teljesen természetesen számoltak be róla"

- nyilatkozta az amerikai történelemtudós és alváskutató professzor, Roger Ekrich.


Miért alakult ki a többszakaszos alvás?

Az alvó szakaszt valószínűleg azért követte egy éber szakasz az éjszaka során, mert korábban nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is féltek a sötétben, vagy legalábbis fenntartásaik voltak az éjszakai sötétséget illetően. Akkoriban csupán a bűnözők vagy a részeg emberek járták az utcát a gyertyaoltás után, illetve az őskorban még az emberek közelében lakó és éjszaka éber vadállatok is veszélyt jelentettek a számukra.

Miért változtak meg az alvási szokásaink?

Az életmódváltás, az iparosodás, illetve a mesterséges világítás tehető felelőssé azért, amiért megváltoztak az emberek alvási szokásai. 1667-ben Párizs volt az első város, amelyik bevezette az utcai világítást. Elfogadott dologgá vált, hogy az emberek sokáig fenn maradtak esténként, eljártak színházba. A középosztály tagjai igyekeztek igazodni az új és modern életformához, és persze gyermekeiket is arra kényszerítették, hogy végigaludják az éjszakát.



A modern alvászavarok eredeti oka

Egy oxfordi kutató, Russel Foster szerint a bimodális (két alvás-szakaszos) alvás az oka annak, ha valaki "nem tud jól aludni" esténként. Tulajdonképpen az a természetes, ha nem alusszuk végig az éjszakát, és felébredünk az első 4 órás alvó szakasz végeztével.

Az orvosok többsége azonban nem ért ezzel egyet, annak ellenére, hogy az egészségügyi problémák mintegy 30%-a az alvásra vezethető vissza.


Források: Lemon.hu és  The Mind Unleashed


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Év végi agytakarítás: 8 dolog, amit még idén pucolj ki az életedből!

Az utóbbi időben többször is felvetődött, hogy az emberek miért tesznek különös dolgokat akkor is, ha attól cseppet sem lesznek sem boldogabbak, sem elégedettebbek, sőt egyenes károsan hatnak rájuk ezek a szokások.

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.


NAPI BOLDOGSÁG