ÉTELCSERE - az új mozgalom

Az élelmiszerek cseréje nagy múltra tekint vissza, de a pénzalapú társadalomban egy ideje elvesztette jelentőségét. Most ehhez is vannak, akik megpróbálnak visszatérni - írja a Kívültágasabb blog.


Alighanem itt sem lehet majd tömegmozgalmakról beszélni, ahogy a társadalomból sem tömegek próbálnak meg kivonulni, de mindig van, aki megteszi, aki másként akar élni.

Kuka helyett csere-ber.Fotó: BBC

Nagy-Britanniában a „food swapping" vagyis ételcsere mozgalom van kialakulóban, ahol a cserekereskedelem lényege az, hogy az emberek az otthon megtermelt illetve elkészített javakat cserélik el. Így akár házi sushi és fagylalt vagy pástétom és fokhagyma is gazdát cserélhet.

Az eseményt, ahol a csere lebonyolódik, előre megszervezik, pénz egyáltalán nem vándorolhat, az egyetlen fizetőeszköz az étel. A hálózat kiépülése Brooklynban kezdődött és már 125 csoport tevékenykedik az Egyesült Államokban és Kanadában. (Food Swap Network) Most pedig a mozgalom elindult világhódító útjára, így Európa felé is. Nagy-Britanniában is már több központ alakult országszerte a nagy érdeklődésre való tekintettel.


Fotó: BBC
Több cél egyszerre

Ezzel a tevékenységgel több cél is teljesül egyszerre, egyszerre tesznek a hulladékcsökkentésért, a spórolásért és a közösségépítésért egyaránt. Az amerikai szokásjogot követve a csere nagyjából két órán keresztül tart, ahol először kiállítják az étkeket, meg lehet nézni, sőt kóstolni is, majd az utolsó fél órában történik a tényleges „árucsere".

A termékek mellé kis feliratok is készülnek az összetevőkről, illetve arról is, hogy az illető mire kíván cserélni. A vége felé a cserebere elég nyüzsgő, és akár kaotikus is tud lenni. Mint az egyik szervező elmondja, az emberek egyre inkább szeretnék tudni, hogy honnan származik az étel, amit megesznek, így a csere erre is egy jó fórumot nyújt. Bárki csatlakozhat és bárki szervezhet cserét ingyen és bérmentve.

Bővülhet is

Egyes helyeken komoly verseny alakul már ki a helyekért, de a szervezők arra törekszenek, hogy húsz csereberélőnél ne legyen több, és a dolog még menedzselhető keretek között maradjon. Vannak, akik olyasmit hoznak, amiből túl sok lett a családnak, például akár termést akár süteményt, mások direkt az eseményre készítenek valamit.

Van, ahol a tematika már annyira „bejött", hogy nem csak élelmiszereket, hanem kézműves termékeket, sőt tematikus csereberéket is csinálnak. Az amerikai mozgalomhoz hetente csatlakozik legalább egy-egy új hálózat, Európában pedig már Hollandiában és Franciaországban is elindult egy-egy kezdeményezés, de a dandárja alighanem még csak most jön, ahogy az ötlet terjed.

A bejegyzést köszönjük a Kívültágasabb.blog.hu oldalnak, csatlakozz hozzájuk a Facebookon: ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor ott a helyed!

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy vacsi a tengerszirti barlangba épített olasz étteremben?! Lélgzetelállító...

Polignano a Mare kisvárosában található az adriai tenger fölé nyúló Grotta Palazzese hotel étterme, aminek szépségét még mindig nehezen tudjuk ép ésszel felfogni. De jó lenne ma itt vacsorázni...!

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

Csodálatos ételkölteményeket kapnak reggelire a peremartoni ovisok

A peremartoni óvodában a konyhás nénik igazán figyelnek arra, hogy mindennap változatos reggeli várja a gyerekeket. És ez nemcsak a tartalomra igaz, hanem a formára is.

Ezekre van szükséged, amikor nagyon kívánsz egy-egy ételt

Sokan ismerhetjük azt a kínzó érzést, amikor egy bizonyos ételt vagy ízt kívánunk kitartóan és a poklok poklát éljük meg, ha nem jutunk hozzá.


NAPI BOLDOGSÁG