Naponta kétszer, esetleg háromszor is elvégezzük a műveletet, és szinte már oda sem figyelünk rá. Vajon helyesek a mozdulataink? Jó fogkrémet választottunk? Elég gyakran lecseréljük a fogkefénket? Dr. Ambrus László fogorvos segítségével az egeszsegtukor.hu dióhéjban összefoglalt mindent, amit a fogmosásról tudni érdemes.
Hogyan kell fogat mosni?
Félóra múlva. Korábban úgy tudtuk, hogy étkezés után a lehető leghamarabb érdemes fogat mosni. A szakértők ma már másképp gondolják. Az újabb kutatások azt mutatják, hogy ha savas ételt – például gyümölcsöt – eszünk, ideiglenesen megváltozik a fogzománc szerkezete, és egy időre sérülékenyebbé válik. Ezért azt javasolják, hogy ilyenkor 30 percen belül ne mossunk fogat, csak utána.
Körkörösen. Fontos, hogy ne csak a fog rágófelszínét sikáljuk, hanem az oldalát is. Körkörös mozdulatokkal söpörjük ki az íny felől a lepedéket! Ez a leglényegesebb, mert számtalan probléma – például ínygyulladás – adódhat abból, hogy nem távolítjuk el tökéletesen az ételmaradékot!
Magunkat ellenőrizve. Ha fogmosás után, a tükör előtt egy fogpiszkálót óvatosan végighúzunk a fogaink felszínén, az ínyünk mentén, könnyedén ellenőrizhetjük, hogy maradt-e rajta lepedék. A nyelvünkkel a fogainkon végigsimítva is érezhetjük, sima-e a felszín, jól csúszik-e.
Ugyanebből a célból olykor elrághatunk egy plakkfestő tablettát is, amely megszínezi a fogainkon maradt lepedéket, így kiderülhet, helyesen mostunk-e fogat.
Milyen a jó fogkefe?
Ép. Szakértőjük szerint a lényeg a mechanikai tisztítás, tehát a hangsúly nem a fogkrémen, hanem a fogkefén és a helyes technikán van.
Az a legfontosabb, hogy a fogkefe ép legyen. Ha már összevissza állnak a sörtéi, ki kell dobni. Ez átlagosan háromhavonta aktuális, de egyéni lehet, hogy ki mennyi idő alatt „fogyaszt el” egy fogkefét. Mindenesetre, ha még fél év használat után is szalonképes a fogkefénk, akkor valamit rosszul csinálunk…
Elektromos vagy hagyományos. Ma divat az elektromos fogkefére voksolni, ami nem rossz, de dr. Ambrus László véleménye szerint semmivel sem jobb a hagyományos fogkefénél. Az elektromos fogkefe feje sokkal kisebb, mint a másiké, tehát ahhoz, hogy minden fogat alaposan megtisztítsunk vele, még több időre lenne szükség, miközben többnyire a két percet sem várjuk ki! A legtöbb ember fél vagy legfeljebb egy percig mossa a fogát…
Különböző hosszúságú sörtéi vannak. Az eltérő hosszúságú szálakkal garantált, hogy a nehezen elérhető helyekre is be tudunk férkőzni.
Közepes keménységű. Ha utánajárunk, találhatunk kemény, közepes vagy puha sörtével ellátott fogkeféket is. Ám a boltokban kapható legtöbb fogkefének közepes keménységű sörtéi vannak: az egészséges fogazat mindennapi ápolásához valóban ez a legideálisabb. A puha vagy a kemény sörte speciális esetekre való, ha a fogorvosunk ezt javasolja.
Milyen a jó fogkrém?